ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

Veszélyeztetett nyelvek − emberi jogok

nyomtatható változat

Tove Skuttnab-Kangas tallinni plenáris előadásának magyar nyelvű kivonata 

Az előadás már megjelent a Finnugor Világ című folyóirat IX. évf./3. számában (2004. szeptember), a 16–24. oldalon.

 

1. Bevezetés

A finnugor népek az emberiségnek kicsiny részét teszik ki. Ugyanakkor e népek lakóhelyük, életmódjuk és nyelvi helyzetük tekintetében igen különbözőek is. Az előadás a veszélyeztetett finnugor nyelvek beszélőinek elsősorban az oktatással kapcsolatos nyelvi jogaira koncentrál. Ennek egyik oka az, hogy mivel az oktatás általában minden gyermeket érint, egy őslakos nép vagy kisebbség megmaradása szempontjából ez a legfontosabb nyelvi emberi jog. A másik oka pedig az, hogy a kormányzati beavatkozásoknak is (megelőzve az adminisztrációt, a tömegkommunikációt, művészeteket) ez a legfontosabb színtere – már költségei okán is. 

 

2. Tudnivalók a világ nyelveiről

Bevezetésül néhány számadat:

  • A világ nyelveinek többsége kevés, becslések szerint 5-6 ezer beszélőt számlál.
  • A nyelvek 83-84%-át egyetlen országon belül beszélik.
  • A világon kb. 6-7 ezer nyelv létezik (pontos számot nem tudunk, mivel egyrészt a nyelv és a nyelvjárás elhatárolása nyelvi szempontból is problematikus, politikai mozgatórugók is szerepet játszhatnak benne, másrészt, pl. a jelnyelvek száma sem ismert megfelelő források híján stb.).
  • Kevesebb mint 80 olyan nyelv van, amelyet 10 milliónál többen beszélnek.
  • Kb. 300 nyelvet beszélnek anyanyelvként 1 milliónál többen.
  • A nyelvek 95%-át 1 milliónál kevesebben beszélik anyanyelvként.
  • Nagyjából 5 ezer élő nyelvet 100 ezernél kevesebben használnak.
  • A fenti csoporton belül 3 ezer nyelvet 10 ezernél kevesebben beszélnek.
  • A jelnyelvek többségét és 1500 természetes nyelvet kevesebb mint 10 ezren használnak.*
  • Kb. 500 nyelvet 100-nál kevesebben beszélnek.

Az ismert nyelvek földrajzilag sem egyenletesen oszlanak meg. Európában ezek 3%-át beszélik (230 nyelv), növekvő sorrendben utána Észak-, Közép- és Dél-Amerika következik 15%-kal (1013 nyelv), majd a csendes-óceáni térség 19%-kal (1311 nyelv), a világ nyelveinek közel egy-egy harmada pedig Afrikában (30%, 2058 nyelv) és Ázsiában (32%, 2197 nyelv) használatos.

Amennyiben pontosan meghatározható lenne a nyelv és a natív beszélő fogalma, akkor az országok nyelvi diverzitása is kifejezhető volna. A világbajnok minden bizonnyal Pápua Új-Guinea lenne a maga 850 nyelvével, amelyet 670-nel Indonézia követ. Népes még a 200-nál több nyelvet számláló országok csoportja: Nigéria, India, Kamerun, Ausztrália, Mexikó, Zaire és Brazília. A 100-nál több nyelvet nyilvántartók csoportjába is 13 ország tartozik. A listavezető Pápua Új-Guineában a 3,6 milliós lakosságnak mindössze 5%-a beszéli az ország legnagyobb nyelvét!

A kulturális sokszínűség mérése még ennél is bonyolultabb lenne. A nyelv és a kultúra sok esetben egybeesik, bár vannak kivételek is. Ismert olyan álláspont, amely szerint a nyelv nem elengedhetetlenül fontos a kulturális identitás megőrzésében. Bárhogy is vélekedünk erről, Európa nyelvileg éppúgy, mint a biodiverzitás (az állat- és növényvilág sokszínűsége) tekintetében nagyon szegény a világ többi részéhez képest! 

 

3. A nyelvek jövője

Mi történik napjainkban a világ nyelveivel? A kép lehangoló: becslések szerint 100 éven belül 90-95%-uk kihal, vagy veszélyeztetett helyzetbe kerül. Még pesszimistább számítások szerint 40-50 olyan nyelv marad, amelyekre például a Microsoft szoftverjeit, vagy a Nokia mobiltelefonok menüit lefordítják. A ma létező kisebb jelnyelveket pedig a nagyobbak söprik le a porondról.

A nyelveket ma nagyobb tempóban pusztítják (az eredetiben: gyilkolják), mint valaha az emberiség történetében. A legnagyobb ilyen „gyilkos” nyelv az angol. Egy nyelv akkor válik egy másik gyilkosává, ha elsajátítása nem kiegészítő, hozzáadó módon (additively) történik, hanem az anyanyelvet helyettesítendő (subtractively). A hozzáadó, kiegészítő nyelvtanítás során az anyanyelv megfelelő elsajátítása után, egyszersmind azon keresztül tanítják a másodikat, és ez az, ami két megfelelő színvonalú nyelvtudáshoz vezet. Vagyis az, ha gyilkossá válik, nem a nyelvből magából következik, hanem az adott nyelv beszélőinek erőfölényéből. A gyilkos nyelvek jelentenek tehát fenyegetést a veszélyeztetett nyelvek számára. Ezek általában az országok hivatalos nyelvei a kisebbségi nyelvekkel szemben. A kongresszus egyik céljának kell lennie, hogy e gyilkos nyelveket azonosítsa. Nyilvánvalóan az orosz és az angol a legfontosabbak, de ilyen lehet például a finn nyelv is a számihoz képest. 

 

4. Nyelvhalál vagy nyelvgyilkosság?

Két megközelítés él a szakirodalomban: az egyik a folyamat történésjellegét, valamint elkerülhetetlen voltát hangsúlyozza, s ez az előadó álláspontja szerint a darwini tétel félreértelmezése. A másik álláspont szerint a nyelv sosem hal ki magától, a nyelvet csak meggyilkolni lehet. Az eltűnő nyelvek pedig a nyelvirtás áldozatai.

Az oktatási rendszer és a média közvetlenül és közvetve is, úgy nyelvi, mint kulturális téren homogenizáló hatással van a társadalomra. Ideológiailag nemkülönben: észrevétlenül elfogadtatják az emberekkel, hogy ezek az egységesüléshez vezető folyamatok elkerülhetetlenek, sőt, azt is, hogy voltaképpen természetesek – erről igen alapos elemzések olvashatók már. Arról is sok kutató írt már, hogy az oktatás néhány generáció alatt el tud pusztítani olyan nyelvet is, amely évszázadokon, sőt évezredeken keresztül létezett, ha a beszélői nem vesznek részt anyanyelvükön modern oktatásban. Másképpen: azáltal, hogy meg kell választani az iskoláztatás nyelvét, az oktatás is hozzá tud járulni a nyelvgyilkosság elkövetéséhez. 

 

5. Nyelvi népirtás? Meghatározások és példák

Ha az oktatással kapcsolatban kerül szóba a nyelvi népirtás, sokan tiltakoznak, mondván: ez erős kifejezés, amely felhígítja az atrocitás fogalmát. Az előadó szerint azonban nincs igazuk. Az ENSZ-nek A népirtás bűntettének megakadályozására és büntetésére vonatkozó nemzetközi konvenciója (E793, 1948) szolgál kiindulópontul, amelyben öt genocídium-meghatározás található. Közülük kettő ráillik napjaink őslakos- és kisebbségi oktatására:

  • II(e) cikkely: egy népcsoport gyermektagját erőszakkal beolvasztja egy másik népcsoportba;
  • II(b) cikkely: súlyos testi és szellemi sérülést okoz valamely népcsoport tagjainak.

Számos példát lehetne idézni a különböző tanulmányokból, amelyek efféle eseteket írnak le – svédországi finn bevándorlóktól kezdve, zambiai gyerekek angol nyelvű oktatásán és a kanadai őslakosság nyelvvesztésén át egészen a siket diákok helytelen oktatásáig. A(z előadásban felvázolt) példák mind megfelelnek a fenti definícióknak. De vajon tisztában vannak-e ezek az államok a negatív következményekkel? A hivatásos oktatáspolitika szerint a cél természetesen nem egy népcsoport megsemmisítése. Ugyanakkor az, hogy a szubtraktív (az anyanyelvet mellőző) oktatás hová vezet, már az 1800-as évek végén is világos volt, például az amerikai őslakos indiánok oktatásának tapasztalataiból is. A modern nyelvészeti kutatások eredményei is régóta elérhetők, hiszen az UNESCO szakértői 1953-as könyvükben összegezték tapasztalataikat, amelyek szerint minden kétséget kizáróan az anyanyelv a legjobb eszköz a tudás átadására. Napjainkban az őslakos népekhez és a kisebbségekhez tartozó gyermekek szubtraktív oktatásban részesülnek, amit az alábbiakban jellemezhetünk:

  • a szubtraktív oktatás, amint láttuk, az ENSZ erre vonatkozó konvenciója értelmében népirtáshoz vezet;
  • kiszorítja az anyanyelvet, a nyelv pusztulását idézi elő;
  • gátolja az írás-olvasás megfelelő szintű elsajátítását;
  • akadályozza a tanulókat a velük született mentális kapacitáshoz kapcsolódó tudás megszerzésében, amelyre szükség van a társadalmi, gazdasági és politikai életben;
  • a legtöbb esetben a csoport erőszakos asszimilációjához vezet.

Amennyiben a kormányzatok mindezek ellenére, és annak ellenére, hogy tanulmány tanulmány után születik arról, hogy az additív típusú oktatásnak milyen pozitív hozadékai ismeretesek, továbbra is kizárólag alternatíva nélküli szubtraktív oktatást kínálnak fel, akkor mindezt szándékosnak kell tekintenünk. Az összes olyan oktatás, amelyben a tudás átadásának nem az anyanyelv a közvetítő eszköze, vagyis a legtöbb kisebbségi és őslakosságot érintő oktatás közreműködik a nyelvi és kulturális népirtásban. A nagy ellentmondás abban rejlik, hogy noha elvben minden hivatalos testület óhajtja és támogatja az anyanyelv elsajátítását, a gyakorlatban azonban gátolja, napjainkban egyre inkább, mint korábban. Az oktatás és a tömegkommunikáció útján történő nyelvgyilkosság gyökerei pedig éppenséggel Európában vannak. 

 

6. A nyelvi emberi jogok szerepe a veszélyeztetett nyelvek védelmében

6.1. Nyelvi emberi jogok?

6.1.1. Mi a nyelvi emberi jog?

A nyelvi emberi jog két régebbi fogalom kombinációja: a nyelvi jogok hivatalos jogi szabályként évszázadok óta ismertek; az emberi jogokat először az I. világháború után, jelenlegi formájában a II. világháború után fogalmazták meg. A nyelvi emberi jogok azok a nyelvhez köthető jogok, amelyek olyannyira elidegeníthetetlenek, és annyira alapvetőek az emberhez méltó élethez, hogy semmilyen kormányzat, csoport vagy egyén nem sértheti meg ezeket. Arról azonban még nem született megállapodás, hogy a nyelvhez kötődő jogok közül pontosan melyeket kell nyelvi emberi jognak tartanunk. Jelenleg még nem létezik olyan nemzetközi jogi eszköz, amely kizárólag a nyelvi emberi jogokra koncentrál. A Regionális és Kisebbségi Jogok Európai Chartája 1992-ben született és 1998-tól van érvényben. Az ezt aláíró országok megválaszthatják, hogy mely nyelvekre tekintik érvényesnek, és azt is, hogy mely bekezdéseket választják ki egy „menü”-ből, ezek minimális számát és néhány feltételt azonban meghatároztak. Összefoglalva: a nyelvi emberi jogok szerepet játszanak a nyelvirtás megakadályozásában, elősegítik az integrációt és az emberek védelmét az erőszakos asszimilációval szemben, támogatják a világ nyelvi sokszínűségének megőrzését, segítik a konfliktusok megelőzését, pozitívan hatnak az etnikum identitástudatára. 

 

6.1.2. A nyelv és az emberi jogi eszközök

Ebben a részben a nemzetközi jogban létező nyelvi emberi jogok összefoglalása következik, amelyek közül az előadót az oktatással kapcsolatosak érdeklik leginkább. A nyelv – a nem, a faj és a vallás mellett – az egyik legfontosabb jellemzője az embernek, amely alapján tilos hátrányosan megkülönböztetni, mégis kimaradt például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából (1948), és a Gazdasági, Társadalmi és Kulturális Jogokra vonatkozó Nemzetközi Szerződésből (elfogadva 1966-ban, érvényben 1976-tól). Másfelől az oktatással kapcsolatos jogi eszközök megfogalmazása is többféle vagy lazább, ajánlásszerű értelmezést tesz lehetővé. Illusztrációként álljon itt egy kis lista efféle fordulatokból (pl. A Regionális és Kisebbségi Jogok Európai Chartájából): „amennyire lehetséges”; „az ország oktatási szisztémájának keretein belül”; „megfelelő intézkedések”; „adekvát lehetőségek”; „amennyiben van rá igény”; „amennyiben a regionális vagy kisebbségi nyelv használóinak száma ezt indokolja”. 

 

6.2. Asszimiláció vagy integráció?

E két fogalom meghatározása a következőképpen hangzik. Az asszimiláció a megkülönböztető jegyek eltűnése. Objektíve az anyagi és szellemi kultúra specifikus jegyeinek elveszéséről van szó, szubjektív szemszögből megszűnik egy bizonyos etnikai csoporthoz való tartozás érzése. Egyidejűleg objektíve egy másik kultúra némely elemeinek átvétele történik, az egyén pedig a második kultúrához tartozónak érzi magát. Az integráció közös jegyek együttesének kialakulása egy etnikailag heterogén csoportban. A valódi integráció kölcsönösséget feltételez, vagyis kifejezetten nem egyirányú folyamatról van szó, amelyben a domináns csoport változatlan maradhat.

Az előadó meglátása szerint az asszimiláció szubtraktív, míg az integráció additív jellegű, és ilyen értelemben fogalmazza újra a fenti meghatározásokat: az asszimiláció egy domináns csoport domináns kultúrájának erőltetett tanulása; az integráció pedig a másik kultúra önkéntes, kölcsönös és additív tanulása. A szerző szerint az asszimilációt eredményező oktatási ideológiák olyan kutatási paradigmákat és tudásrendszereket tükröznek, amelyekben a nyugati és az északi gondolatrendszerek dominálnak, egyirányúan határozzák meg a normákat és az evolúciós folyamat csúcsának tekintik magukat. 

 

6.3. Dichotómia az emberi jogokban

Az emberi jogokat illetően a következő fogalompárokat szokták említeni: negatív vs. pozitív jogok, tolerancia-orientált vs. promóció-orientált jogok, individuális vs. kollektív jogok, területi vs. egyéni jogok, „hard” vs. „soft” jogok. A negatív jogoknak azt kell biztosítaniuk, hogy a kisebbség – tekintet nélkül etnikai, nemzeti és vallási státuszára – részesüljön mindenféle védelemben (pl. rendőrségi eljárás során anyanyelvén tájékoztassák a jogairól). A pozitív jogok a kisebbségi lét sajátságos aspektusaihoz kötődnek: ilyen például az anyanyelv gyakorlásának, tanulásának joga. Erre a támaszra azért van szükség, mert pusztán a diszkrimináció tiltása még nem old meg minden kisebbségi helyzetből fakadó problémát. Az előadó határozott álláspontja az, hogy a megfelelő integrációhoz pozitív jogokra van szükség. A negatív jogok nem elégségesek, és erőszakos asszimilációhoz vezethetnek. A nyelvi jogok helyzetét jól lehet ábrázolni egy olyan táblázatban, ahol az egyik tengelyen a tiltás – tolerálás – a diszkrimináció tiltása – tűrés – támogatás skála szerepel, a másikon az intézkedések nyílt és burkolt volta fejezhető ki (az előadásban ismertetett példa a kurd nyelv törökországi helyzetét meghatározó 2002-es reformcsomag előtti és utáni állapotokat tükrözi). Az eladó arra kérte a hallgatóságot, próbálja meg ezen az ábrán elhelyezni a saját nyelvére vonatkozó írott törvényeket és a tényleges helyzetet, amelyek között igen nagy szakadék is tátonghat: gondoljunk csak arra, hogy a Mari Köztársaságban a mari nyelv(ek) védelme papíron kielégítő, míg a valóságban gyakorlatilag nincsenek jogai(k). 

 

6.4. Különböző csoportoknak különböző jogok

A kisebbségeket hierarchikus rendbe lehet állítani aszerint, hogy emberi jogi védelmük mennyire kielégítő. A „nyelvi többség vs. nyelvi kisebbség” csoportban az élen a nemzeti kisebbség áll, ezt követik az őslakos népek, majd a bevándorlók, a végén pedig a menekültek találhatók. A másik csoport a jelnyelveké.

A finnugor nyelvek helyzete igen változatos: a magyarországi magyarok és a finnországi finnek nyelvi többséget alkotnak, az ő nyelvüket az angolon kívül semmi nem veszélyeztetheti, ha pedig mégis fenyegetve érzik magukat, tudnak ellene tenni. Más finnugor népek lehetnek ugyan demográfiailag és politikailag többségi helyzetben, ha politikailag igen erős nyelvi kisebbséggel rendelkeznek.

Több finnugor nép nemzeti kisebbség és nyelvük erős támogatásra szorul. A magyarok megkíséreltek tárgyalásokat folytatni a határon túli magyarok pozitív nyelvi jogaiért. Az őslakos vagy bennszülött finnugor népek nyelvének védelme szinte nem is létezik a nemzetközi jogban. Ha az őslakos népek jogairól szóló deklarációt elfogadná az ENSZ, valamennyivel jobb lenne a helyzet, de sajnos nem sokkal. Az őslakos népeknek szentelt évtized lassan véget ér, de nincs rá sok esély, hogy az előzetes tervezetet véglegesítsék, amit pedig végül elfogadnak, az valószínűleg igencsak felhígított változat lesz.

Az oktatással kapcsolatos nyelvi emberi jogok kidolgozása tehát még csak az elején tart, és érveket kell felsorakoztatni amellett, hogy érdemes fenntartani a világ nyelvi sokszínűségét. Az alábbiakban erről esik szó.

 

7. Miért kell fenntartani a világ nyelvi sokszínűségét?

Vannak-e vajon más érvek is, mint a nyelvgyilkosság megakadályozása? Az alábbiakban az említett okok helyett két kevéssé ismert ok bemutatása következik. 

 

7.1. Az egyik ok

A tudásalapú társadalmakban hátrány az egyformaság. Az új gondolatok és a kreativitás jelentenek előnyt, ezek az előfeltételei annak, hogy alkalmazkodjunk a változásokhoz és megbirkózzunk a saját magunk által előidézett katasztrófákkal. A soknyelvűség fokozza, az egynyelvűség és az egyformaság azonban megöli a kreativitást. A találékonyság, a vállalkozókedv, a soknyelvűség, az additív oktatás mind-mind összetartozó fogalmak. Az ipari társadalmakban a legfőbb termék az áru. Azoknak az embereknek és országoknak megy jól a sora, akik ellenőrzésük alatt tartják a nyersanyagokat és a termelés más feltételeit. A tudásalapú, vagyis információs társadalmakban az áru mellett a legfőbb termék a tudás és az ötlet. Ezekben a társadalmakban azok élnek jól, akik sokszínű, változatos tudás, információk, ötletek birtokában vannak.

Ezen összefüggést a következőképpen lehet leegyszerűsítve megvilágítani:

  1. a kreativitás megelőzi az innovációt, még az árutermelésben is;
  2. a kreativitást követi a beruházás;
  3. a többnyelvűség kedvezően hat a kreativitásra;
  4. az intelligenciát, kreativitást, divergens gondolkodást és a tanulékonyságot mérő tesztek eredményei sokkal jobbak a többnyelvű csoportokban, mint a hasonló, bár egynyelvű egyének esetében.

Vagyis a kormányzatoknak saját érdekükben is maximálisan támogatni kellene a kisebbségi és őslakos csoportok gyermekeinek nyelvi jogait. Másrészt egy olyan ország, amely prosperálni kíván, nem hagyhatja a többséghez tartozókat sem az egynyelvűség korlátai között, ennél fogva a többségi gyerekek additív típusú oktatására is szükség van, például az őslakos és kisebbségi gyermekek anyanyelvén keresztül. 

 

7.2. A másik ok

A nyelvi sokféleség előfeltétele a biológiai sokféleség fenntartásának, mert a nyelvi diverzitás és a biológiai diverzitás összefüggenek, hiszen a biodiverzitás megőrzéséhez szükséges tudást a kicsiny, őslakos nyelvek hordozzák. Ha kipusztítjuk ezeket a nyelveket, akkor Földünk sokszínűségének előfeltételeit pusztítjuk el. Napjainkban a nyelvi sokféleség sokkal gyorsabb ütemben tűnik el, mint a növény- és állatvilág változatossága. A (pesszimistább és optimistább) prognózisok szerint 2100-ra a növény- és állatfajok 2-20%-a, a nyelveknek pedig 50-90%-a fog kihalni.

Mit lehet tudni a különböző diverzitások összefüggéséről? – Ahol több magasabb rendű állat él, ott általában több nyelv is található. Ha összevetjük azokat a listákat, amelyek a legtöbb nyelvet, valamint a legtöbb állatfajtát felsorakoztató 25–25 országot tartalmazzák, akkor azt láthatjuk, hogy ezek közül 16 ország mindkét listán szerepel. A legújabb kutatások szerint ez nem véletlen: e két diverzitás kölcsönösen erősíti egymást. E viszony azonban az előadó szerint nem direkt, ok-okozati összefüggést jelent. A nyelvi és kulturális sokszínűség azonban döntő lehet a biodiverzitás számára. Amióta az emberiség létrejött, azóta formálja az élővilág többi részét. Szinte nem találunk már a földön olyan vidéket, amelyen az ember nem hagyta ott a keze nyomát. Az egyes népek a saját egyéni kultúrájuk és életmódjuk szerint befolyásolják környezetüket. Például a marha, sertés, patkány és kutya húsához való viszonyulás meghatározza ezen állatok elterjedtségét és életfeltételeit. Dél-Ausztrália őslakosai több mint 40 ezer ehető növényt ismertek. Ezekből azonban csak néhány került az európai hódítók tányérjára, a többit nem használták, nem lett rá szavuk sem, ez pedig elindította e növényfajtákat a kipusztulás útján. A gyógynövények használata sem képzelhető el a növényfajták pontos ismerete és megnevezése nélkül. Ha pedig kihal az őslakosok nyelve, amely kifejezte az apró, de lényeges különbségeket is, ezzel egyszersmind az a tudás is eltűnik, amely a gyógynövények felismeréséhez, használatához elengedhetetlen. Végül egy példa a finnugor népek kultúrájából: a finn halbiológusok felfedezték, hogy a lazacok hihetetlenül kicsiny patakokon keresztül is el tudnak jutni a Teno folyóhoz – korábban ezt nem tartották lehetségesnek. Kiderült azonban, hogy e patakocskák hagyományos számi nevében igen gyakran szerepel a lazacok szaporodására utaló szó – vagyis komoly ökológiai tudás rejlik az őslakosok nyelvében. Összességében: az ökológiai diverzitás bolygónk fennmaradása szempontjából kulcsfontosságú: az alkalmazkodás lehetősége a sokféleségben rejlik. Manapság pedig a biokulturális (tehát nyelvi és biológiai) sokféleséget olyan iramban pusztítjuk, ahogy eddig még soha.

Végül az előadó felszólította a jelenlévőket, hogy amikor hazamennek, tegyék fel a kérdést kormányuknak: mit tesznek annak érdekében, hogy az őslakos népek, nyelvek, kultúrák saját földjükön megmaradhassanak. 

 

8. Gazdasági érvek az anyanyelven történő oktatás mellett – és ellene

8.1. Az első érv: képtelenség finanszírozni az oktatást több száz nyelven…

A kormányzat válasza nyilvánvalóan realizmusra int majd: elviselhetetlen anyagi terheket ró egy országra, ha számos nyelven kell megszervezni az oktatást, írásbeliséget stb. Csak egyetlen ellenpélda: Pápua Új-Guineában a lakosság létszáma 5 millió fő körül, az országban beszélt nyelvek száma 850 fölött van. Ebből 380 nyelvet tanítottak az iskola-előkészítőkben és az alsóbb osztályokban. További 90 nyelvet vezettek be 2002-ben, és az eredmények önmagukért beszélnek: a gyerekek gyorsabban és könnyebben tanulnak írni-olvasni; angolul pedig szintén gyorsabban és könnyebben megtanultak, mint társaik a régi szisztémában; a gyerekek, beleértve a lányokat is, nem maradnak ki az iskolából stb. 

 

8.2. A második gazdasági érv: Mibe kerül, ha a kormányzatok ésszerűtlen döntéseket hoznak az oktatás nyelvének ügyében?

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy minél tovább megtarthatják anyanyelvüket az oktatásban az őslakossághoz és a kisebbséghez tartozó gyerekek, később annál jobban el tudják sajátítani a többség nyelvét, természetesen kétnyelvű tanárok színvonalas munkája esetén – amint azt a Nemzeti Kisebbségek Oktatási Jogainak Hágai Ajánlásában az UNESCO-irányelvek is javasolják (UNESCO 2003c). Mindezt módszertanilag rendkívül gondos vizsgálatok eredményei igazolják, pl. 2352 spanyolajkú gyerek angoltanulásáról: azok a diákok érték el a legjobb eredményeket, akik a legkésőbb kezdték el a második nyelv iskolai használatát; ez minden más tényezőnél fontosabbnak bizonyult. Kisebb tanulmányok százai mutatnak hasonló összefüggésekre.

Noha a kezdettől kizárólag többségi (általában az angol) nyelven tanító iskola bizonyul világszerte a legkevésbé hatékonynak, mégis ez az, amit a legtöbb kormányzat nyújt a kisebbségeinek. Ez pedig hihetetlenül sokba kerül mind az érintett egyénnek, mind pedig magának az országnak, hiszen igen rossz hatékonyságú oktatást finanszíroz, és megakadályozza a gyerekeket abban, hogy kiaknázhassák saját adottságaikat. 

 

8.3. A harmadik gazdasági érv: mindenkinek tudni kell angolul… – …elég angolul tudni

Egy, a Financial Times-ban megjelent felmérés szerint a nagyvállalatok üzleti sikere foroghat kockán, ha nem beszélnek klienseik nyelvén! A The Independent szerint a más nyelven is beszélők többet keresnek, mint azok, akik csupán angolul tudnak. Az Egyesült Királyságban azt is megfogalmazták már, hogy ugyan kényelmes az angoloknak egy világnyelvet birtokolniuk, de mégis kockázatos ebben a versengő világban, ha csupán partnereik nyelvtudására és jó szándékára hagyatkoznak. Természetesen napjainkban olyan az angol nyelv, mint az írni-olvasni tudás. Ugyanakkor megfontolandók Tariq Rahman pakisztáni professzor szavai is: „ Az angol nyelven oktató iskolák egyre inkább sznobokat képeznek, akik teljesen elidegenednek a saját kultúrájuktól és nyelvüktől… Mentálisan leszünk gyarmatosítva és eltávolodunk kultúránktól, ha mindaz, amit tudunk, angolul van”.

 

9. „…fenntartani az egyenlőtlenséget?”

Jussanak eszünkbe az USA-t a Bretton Woods-i tárgyalásokon képviselő George Kennan szavai (1948): „A Föld gazdagságának 50%-a a mi kezünkben van, a lakosságának azonban csak a 6,3%-a. Az a feladatunk a közeljövőben, hogy olyan viszonyrendszert alakítsunk ki, amellyel fenntarthatjuk ezt az egyenlőtlen helyzetet. Ennek érdekében le kell számolnunk minden szentimentalizmussal, …felejtsük el az emberi jogokat, az életszínvonal emelését és a demokratizálódást”. Nem nehéz bizonyítani, hogy ezek a mozgatórugók határozzák meg napjainkban is az USA külpolitikáját.

Az előadó végezetül a következő kérdéseket tette fel a hallgatóságnak:

  • nem arról van-e szó, hogy az ő országaikat is „az egyenlőtlenség fenntartásának” elve vezérli? Az egyenlőtlenség jelen esetben nem országok között, hanem országon belüli csoportok között van;
  • tudják-e a résztvevők, mit felelnek majd unokáik kérdésére: „mit tettetek Földünk megőrzéséért?”;
  • és mit felelnek erre: „MINDENT megtettetek, hogy e szavakat kövessétek?”:

„Nagyapák és nagyanyák
Köszönjük nyelvünket
melyet megőriztetek
mostantól mi őrizzük azoknak
akik még nem születtek meg
Úgy legyen”

(Imelda Perley − krí, Manitoba)

(Összeállította és fordította: Sipos Mária)     

___________________________

Megjegyzés

* A jelnyelvről szóló részeket – terjedelmi okokból – általában kihagytam (a ford.).