ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

A finnugor rokonság megítélése az őstörténeti tudományokban

nyomtatható változat

Ezen a konferencián egymás között vagyunk, bevallhatjuk nyugodtan, hogy ez a finnugor rokonság nekünk gyanús. Ugyan ezt tanultunk az iskolában, majd később az egyetemen is, de akkor is gyanús. A finnugor népek rokonítása nem a régészek nevéhez fűződik, azt a nyelvészek állapították meg a finnugor nyelvek közös vonásai alapján, mi pedig a nyelvészetben járatlanok lévén, ezt a tézist – mi mást tehetnénk – elfogadjuk, és megpróbáljuk egyeztetni a magyarság őstörténetéről valló régészeti, történeti adatokkal. Régészként ugyanúgy viszonyulunk a finnugor rokonság tételéhez, mint az átlagos kívülálló értelmiségi. A finnugor rokonságnak a magyar közvéleményben ma is sok ellendrukkere van, de az ellendrukkerek már a 18. század óta folyamatosan hangot adnak véleményüknek.

Lássunk ezek közül csak az illusztráció kedvéért néhány példát. Virág Benedek egy levelében ez írta Kazinczy Ferencnek: „Olvasd meg itt, édes Kazinczym, Sajnovics-t… 's nem borzadsz-e vissza? – 'S nem érted-e, mi boldogtalan időszakaszról szóll, és melly aluszékony magyarok éltenek akkor?” Jókai Mór 1885-ből való Kiskirályok című művében így vitatkozik két szereplő: „De én nem akarok semmi testvériséget se a finnekkel, se a lapponokkal, se a csuvasokkal, se a többi rongyos riha pereputtyal. Nekem Attila volt az ősapám! Az Isten ostora!” Még lehetne idézni tovább a példákat, de ebbó1 a kettőből is látszik a lényeg: a finnugor rokonság az érdeklődő kívülállók szerint nem elég méltó a magyarsághoz, és fő1eg nem méltó a dicső múltunkról kialakított képünkhöz. És a finnugor rokonság ellen tiltakozók erősen elkezdtek gondolkodni azon, hogy miért erő1tetik néhányan annyira a finnugor rokonság elméletét. A magyarázat hamar készen lett: ezen nézet képviselői nem magyar emberek, őket idegen hatalmak küldték és küldik folyamatosan a nyakunkra, hogy ezzel a lealacsonyító rokonsággal tovább alázzák, gyötörjék az amúgy is meggyötört magyarságot. Ez a nézet egyidős a finnugor rokonság elméletének magyarországi terjedésével, azzal, hogy Sajnovics János 1769-ben a lappoknál járt.

Példaként megemlíthetjük Orczy Lőrincet, aki Tsillag néző Sajnovics című versében utal arra, hogy Sajnovics nem magyar ember, és Sajnovicsot, valamint Hell Miksát, a lappföldi expedíció vezetőjét azzal vádolja, hogy pánszláv érdekeket szolgál. A 19. század kiemelkedő finnugor nyelvészeit, Hunfalvy Pált, Budenz Józsefet is azzal gyanúsították, hogy német származásuk miatt pártolják csupán a finnugor rokonságot.[1] A politikai hátsó szándék keresése a közvéleményben napjainkig él, habár a 2. világháború után jó darabig csak a külföldi magyar sajtóban kapott teret. Az utóbbi pár évben azonban változott a helyzet. Ezt egy Kiszely Istvántó1 vett idézettel lehet jelezni: „…a millenniumi mámorban úszó országnak illendőbb volt egy európai országgal – Finnországgal – tartani a rokonságot, mint egy ázsiai – netán belső-ázsiai eredettel hivalkodni.”[2]

Én azonban úgy gondolom, hogy a finnugor rokonsággal szembeni fenntartásainkat nem lehet úgy feloldani, ha politikai síkra tereljük a kérdést. Az ellenérzések valós alapjául szolgál az a tény, hogy egy nem nyelvész kívülálló, de különösen egy régész számára a magyar nép finnugor rokonságára utaló jegyek igen csekély számúak. Ezért meg kell próbálnunk körüljárni azt, hogy mit is jelent a finnugor rokonság a magyarság történetében. Már az első viták idején is leírtak olyan véleményt, amely jó kiindulási alapot nyújt a számunkra. Pázmándi Horvát Endre jelentette meg a Tudományos Gyűjteményben A' Magyar Nemzet nem finn származatú című cikkét. Ebbó1 idézek most: „…finni származásunk legderékebb támaszának tartják a finn és a magyar nyelv között észrevett hasonlóságot. Legyen úgy! Nincs is éppen tagadva ez a hasonlóság, sőtt némünémü rokonság is a két nyelv között, de nem akkora, nem olly rokonság, hogy belő1e a' nemzeti atyafiság, az egymástó1 való származás, az ultima origo következnék.” És éppen ez az, amire föl szeretném hívni a figyelmet, a nyelvrokonság és a „nemzeti atyafiság” közti különbségre. A két fogalom között nem éreztek különbséget a finnugor nyelvrokonság kutatói, de nem sötét, hátsó politikai céljaik miatt, hanem tudományos meggyőződésükbó1 eredően. Számukra egyértelmű volt, hogy rokon nyelveket csak rokon népek beszélhetnek.[3] A „nemzeti atyafiság” egyik tényezője antropológiai probléma. Rokonai vagyunk-e a ma élő finnugor népeknek? Kívülállóként elfogadjuk az antropológusok állítását, hogy a honfoglaló magyarság jelentős részénél kimutathatók a finnugor kapcsolat jegyei.

Minket viszont abbéli minőségünkben, hogy ezen konferencia résztvevői vagyunk, leginkább a „nemzeti atyafiság” azon tényezője érdekel, hogy a Kárpát-medencébe érkezett elődeink kultúrájában mennyire volt jelen a finnugor rokonság. És éppen az a mi kételkedésünk alapja, hogy saját tudományunk eredményeivel nem tudjuk alátámasztani azt, amiben hinni szeretnénk – a finnugor rokonságot. A honfoglaló magyarság anyagi kultúrájában ugyanis nem találjuk a finnugor eredetű elemeket.

Vannak olyan régészeti leletek a honfoglalás korából, amelyek pontos mását, vagy hozzájuk nagyon hasonló darabokat találtak más finnugor népeknél. Mordvin hasonmását ismerjük a karancslapujtői veretes övnek, tarsolylemez és tarsolylemez töredékek, gömbsorcsüngős fülbevalók, szablyák, sza1tovói típusú fejszék, gyűrűk szintén a mordvinoktól ismertek, valamint a cseremiszektő1 is.[4] Ezek az általános lovasnomád kultúra fegyverei, használati eszközei, ékszerei, de a közép-volgai finnugoroknál hiányzik ennek a kultúrának az egysége, náluk a fent említett tárgyak azért találhatók meg, mert ők a legdélebbre lakó finnugorok (természetesen a magyarok kivételével), és területük határos a Közép-Volga vidéken némileg északabbra hatoló füves övezettel. Finnugor eredetűnek tartják a honfoglaló magyarok sírjaiban esetenként föllelhető halotti szemfedőket is.[5] Ezek változatai: az egész arcot befedő nemesfém lemez szem-, és szájnyílásokkal, külön lemez a szemeknek, illetve a szájnak, szintén nyílásokkal, és a harmadik változat szerint fém ruhadíszek, vagy pedig pénzek az elhunyt szemén és a száján. A halotti szemfedők a Volga–Káma vidékről valóban ismertek finnugor temetőkből, de volgai bolgár temetőkből is. Nem vitás, hogy azonos célt szolgáltak, azonos hiedelmek miatt használták finnugorok és bolgárok is. Ezek a hiedelmek származhatnak az általunk ismert szemfedők használatánál korábbi időkből is, de ezt nem tudjuk bizonyítani. Ezek a szemfedők azonban csak akkor terjednek el a Volga–Káma vidéken, amikor az ott élő népek átveszik a lovaspásztor kultúra egyes tárgyait is, azokat, amelyekről az előbb szóltam. A honfoglalás kori temetőkben feltárt halotti szemfedők tehát valószínűleg nem magyarázhatók a magyar nép finnugor eredetének bizonyítékaiként, ezek a szemfedők egy igen kiterjedt eurázsiai areára utalnak. Ezen area nagyságát jelzik egyes pontjai az i. sz. 1. évezredben: a Volga–Káma vidék, a Krím-félsziget és a 7-8. századi asztanai temető[6] (Turfáni medence, Kína). A régészeti leletekről szólván végezetül megemlítendő, hogy az életfamotívum bőségesen előfordul a honfoglalás kori ötvösök különféle használati tárgyain, ékszerein, fegyverein, pl. a mellkorongokon, tarsolylemezeken stb. Az életfa és a mögötte lévő tartalom: a sámán a maga szertartásaival és az általa képviselt világnézet ugyancsak egy nagy eurázsiai area, az uráli, az altaji és a paleoszibériai népek areájának közös sajátsága. Mivel ezen az areán belül a kezdetek kezdetén, amikor a magyar nyelv kialakult, elődeink a finnugor és a szamojéd népek elődeivel együtt tartoztak egy szűkebb areába, feltehető, hogy az életfa-ábrázolás mögötti világnézeti töltés a finnugor együttélés korától a honfoglalásig folyamatosan ugyanaz volt.

Az eddig elmondottakból szerintem a következő a tanulság: A magyar nyelv finnugor eredetét a magyar nép finnugor eredetű kultúrájának hiányzó régészeti bizonyítékai miatt nem vonhatjuk kétségbe. A magyar nyelv finnugor rokonságát antropológiai érvekkel sem lehet cáfolni vagy bizonyítani. Ez ugyanolyan módszertani hiba lenne, mintha a régészet avatkozna bele ebbe a nyelvészeti problémába. A magyar nép elsődleges, finnugor közegben kialakult kultúrája a honfoglalás idejére már erősen háttérbe szorult. Ez azzal magyarázható, hogy legkésőbb a Kr. e. 1. évezred közepén a magyarság elszakadt legközelebbi finnugor rokonaitól, az obi-ugorok elődeitől is, és a füves övezetben áttért a nagyállattartó életmódra. Ettől az időszaktól kezdve a magyarság fokozatosan egy olyan közeg egyenrangú tagjává vált, amely gazdálkodásában, életmódjában az erdőövezetben élő finnugorok fölött állt, azok számára követendő például szolgált. A régészeti leletek világosan bizonyítják, hogy ebben a kapcsolatrendszerben mely terület dominált: a finnugorokhoz minden új délről érkezett. A honfoglalást megelőző másfél ezer év, amelyet a magyarság a füves övezetben töltött, azt eredményezte, hogy anyagi kultúrájából kiszorultak a finnugor eredetű, a korábbi erdőövezetbeli életmódra jellemző használati tárgyak, és viseletük, fegyverzetük is igazodott a sztyeppi életmód követelményeihez, divatjához. A honfoglaló magyarság kultúrájában csak azok a finnugor eredetű elemek maradtak meg, amelyek az új közegben is azonosak voltak a régivel. Ezek az elemek a folklórban lelhetők fel. A sámán személye és a sámánizmus világnézete, mint említettem, egy nagy eurázsiai areában nagyjából azonos vonásokat mutat, tehát a magyarok elődeinek új lakóhelyükön ezt nem kellett korszerűbbre cserélniük.

Mindebből az következik, hogy a honfoglalás régészeti emlékeit vizsgálva nem mutathatók fel a magyar nép finnugor eredetének bizonyítékai, és nem az ilyen bizonyítékok keresése a honfoglalás kori régészet fő feladata.

 

______________________

Irodalom

  •  Arhipov, G. A. 1973: Marijci IX-XI. w. Joskar-Ola.
  • Dienes István 1964: A karancslapujtői honfoglaláskor öv és mordvinföldi hasonmása. AÉ 18–40.
  • Domokos Péter 1990: Szkítiától Lappóniáig. Bp.
  • Erdélyi István 1961: Újabb adatok a tarsolylemezek stílusának elterjedésére Kelet-Európában. AÉ 95–99.
  • Fodor István 1973: Honfoglaláskori régészetünk néhány őstörténeti vonatkozásáról. FA 159-176.
  • Kiszely István 1986: A turkik hazájában. Antropológus szemmel rokonainknál. Magyar Nemzet 152. sz. június 30. 6.
  • Klima László 1990: Osznovi krityiki tyeorij uralszkoj prarogyini. Congessus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum 6. Sessiones Sectionum. Dissertationes Historica, Archeologica et Anthropologica. Debrecen. 58–64.
  • Matyerialnaja kultura 1969: Matyerialnaja kultura Szrednye-Cninszkoj Mordvi VIII-IX. vv. Arheologicseszkij Szbornyik t. III. Szaranszk.
  • Stein Aurél 1985: Ázsia halott szívében. Bp.

 


[1] A Virág Benedektől, Jókai Mórtól, Orczy Lőrinctől és a később említésre kerülő Pázmándi Horvát Endrétől vett idézetek mind Domokos Péter Szkítiától Lappóniáig c. kéziratából valók, amelynek használatát ezúton is szeretném megköszönni. (A mű előadásom elhangzása óta megjelent: Domokos Péter 1990.)

[2] Kiszely István 1986. 6.

[3] Ezzel a témával részletesen foglalkoztam egy korábbi előadásomban: Klima László 1990.

[4] Arhipov, G. A. 1973., Dienes István 1964. 18–40., Erdélyi István 1961. 95–99., Matyerialnaja Kultura... 1969.

[5] Fodor István 1973.

[6] Stein Aurél 1985. 280.