ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

Obi-ugor nemzeti tudat. Út a múltból a jövőbe.

nyomtatható változat

A pszichológusok véleménye szerint sok neurotikus fiatalember problémái éntudatuk fejlődésének visszamaradásából származnak. Népek is vannak szépszámmal, amelyeknek éntudata kisebb-nagyobb mértékben fejletlen. Ezt az okot kereshetjük sok nép „viselkedészavarai” mögött. Számtalan néppel bánt nagyon mostohán a történelem, számtalan nép történelmi körülményei miatt nem rendelkezik olyan éntudattal, amely eligazítaná tagjait, hogyan éljék át népükhöz tartozásukat, hogyan jelenjen ez meg mindennapjaikban, hogyan viselkedjenek környezetükkel, és az idegenekkel szemben.

Vajon jogunk van-e „ellopni” a pszichológusok megfigyelését egyes emberek éntudatának problémáiról, egyáltalán beszélhetünk-e népek éntudatáról? A válasz természetesen: igen. A probléma kutatásának jelentős szakirodalma van. Nagyon szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy a kutatók közül olyan kiváló szakember munkáira hivatkozhatom, mint a magyar Szűcs Jenő. Munkáiban a modern nemzettudat kialakulását vizsgálta, áttekintve annak fejlődését a kezdetektől a középkoron át napjainkig. Műveiben együtt tárgyalja a nemzeti tudat fejlődésének általános törvényszerűségeit, és a magyar nemzeti tudat kibontakozásának egyedi vonásait. (Szűcs Jenő 1992.)

A kutatók körében általánosan elfogadott vélemény szerint a primitív népek “éntudatának” összetevői a lényegében azonos nyelv és kultúra, a közös eredet tudata és az etnikai egységet alkotó emberek összetartozástudata. (Szűcs Jenő 1992. 60/50. j.)

Ezek közül most a közös eredet tudatával szeretnék foglalkozni. Az eredethagyomány nem áll olyan megingathatatlan alapokon, mint a nyelvi-kulturális egység tudata. Ez utóbbi tagadása, illetve bizonyítása teljesen fölösleges, annak léte, vagy nem léte nyilvánvaló dolog. A közös eredet tudatába azonban be lehet avatkozni, könnyen a politika színterévé lehet változtatni. Ilyen beavatkozásra egyaránt ismerünk pozitív és negatív példákat a történelemből. Az eredettudat körüli politikai manipulációk jól bemutathatók a magyar nép és egy-két környező nép eredettudatán keresztül.

A példák bemutatásával az a célom, hogy elgondolkozzunk, segíthetné-e az obi-ugor népek fennmaradását „éntudatuk” alapvető elemének: eredettudatuknak az erősítése.

A magyarság eredettudata a csodaszarvas mondán alapszik. A történet lényege, hogy két testvér egy szarvast üldözve egy leánycsapatra bukkan. A két testvér és kísérőik a velük házasságra lépő lányokkal két nép, a hun és a magyar ősei lesznek. A két testvér története sok változatban él az eurázsiai népek körében, ismerik például a lappok is. Johan Turi nevezetes művében egy rajz segítségével is bemutatta, hogy a szarvasvadászat eseményei a csillagos égbolt változásaira adnak magyarázatot. (Johan Turi 1983. 248–249.) Jankovics Marcell magyar kutató szerint a csillagos égbolt megfigyelésének közös élménye okozza, hogy a történet különböző változatai sok egymástól távol élő nép körében ismertek. (Jankovics Marcell 1985. 212–213.) A magyar változat helyszíne (meótiszi mocsarak = Azovi-tenger környéke), és a benne szereplő Belár király neve arra utal, hogy a magyarok a bolgároktól átvett változatot őrizték meg. A magyar csodaszarvas monda két főhöse Hunor és Magyar, akiktől a hunok és a magyarok származnak. A magyar kutatás újabb eredményei szerint már a honfoglalás előtt élhetett a magyarság körében a hun–magyar rokonság tudata. (Róna-Tas András 1991. 69–70.) Ez azonban önmagában még kevés volt ahhoz, hogy a magyar nemzeti tudatban a hun–magyar rokonság döntő motívummá válhasson. Ahhoz Kézai Simon krónikaírói tevékenységére is szükség volt a 13. században. Kézai krónikája első részében a hunok történetét, mint a magyarok elődeinek történetét tárgyalta. Műve nyomán vált elfogadottá a magyar köztudatban, hogy a magyarok a hunok leszármazottai. Kézai Simon a magyar epikus hagyományt („a regösök csacsogó énekét”, ahogy egy másik krónikás, Anonymus írja) történeti művébe illesztve, nagyon szerencsés módon avatkozott bele a magyar nép eredettudatának formálódásába. A hun ősöktől való leszármazás tudata olyan erkölcsi erőt adott a magyarságnak, amely hozzásegítette ahhoz, hogy a történelmi megpróbáltatásokat átvészelje, önmagát megőrizze. A magyar krónikák – s benne dicső múltunk hirdetése – olyan szerepet játszottak a magyar nép újkori történetében, a magyarság kultúrájában, mint a finnek és észtek történetében, kultúrájában nemzeti eposzaik, a Kalevala és a Kalevipoeg. A hun–magyar rokonság máig alkotóeleme a magyar nemzeti tudatnak, ezért övezi még mindig gyanakvás nálunk a finnugor rokonság eszméjét.

A magyarság számára tehát erőt adott nemzeti tudatának fejlettsége, a magyar nép mögött álló dicső múlt. A magyar nép nem volt ellenséges az országon belül élő nemzetiségekkel szemben, őket is a magyar nemzet részének tekintette, és természetesnek gondolta, hogy az ország idegen ajkú lakossága is a magyarsághoz tartozónak érzi magát. Nagy megdöbbenést okozott a 19. század magyar politikusai számára, amikor a nemzetiségek politikai vezetői megfogalmazták a magyarsággal szembeni nemzeti érzéseiket. Különösen tragikus volt az 1848–49-es forradalommal szembeni fellépésük. Az alakulóban lévő szlovák és román nemzet vezetői úgy avatkoztak be népeik „éntudatának” alakulásába, hogy annak központjába a magyarsággal szembeni másságukat helyezték. A szlovák és a román nemzeti tudat alakítása is együtt járt a dicső múlt keresésével. Abból, hogy a hajdani Magyarországon élt szlovákok és románok nemzetté válása a magyarokéhoz képest késve kezdődött, és még most is zajlik, nemcsak az következik, hogy ezen népek nemzeti tudatát a magyaroktól való különállás hangsúlyozásával kívánták erősíteni. A másik következmény, hogy a politikusok, de sajnos a történészek nézeteire egyaránt a magyar múlttal való rivalizálás szándéka a jellemző. A szlovák és a román nemzeti tudat szempontjából fontosnak érzik annak bizonyítását, hogy ők a magyaroknál régebbi államalkotó lakói a Kárpát-medencének. Ez etnikai feszültségeket okoz a három nép között, amelynek megszűnésére csak a szlovák és román nemzet megerősödése után lehet számítani.

Úgy gondolom, az eddigiekből látható, hogy az eredettudatnak jelentős szerepe van a népek életében, jelentős szerepe van a népek életerejének táplálásában. Ugyanakkor a példák azt is bemutatták, hogy az eredettudatba beavatkozni veszélyes dolog, mivel etnikai feszültségek keletkezését eredményezheti.

Mit tanácsolhatunk tehát az obi-ugor népek, a manysik és a hantik számára? Történelmük nagyon eltérő volt a magyarság történelmétől. Nemzetté válásuk még nem indult meg, amikor az idegen hódítás már elérte őket. Az erőviszonyok miatt nincs arra esélyük, hogy az államalkotó néppel szemben fogalmazzák meg „éntudatukat”, mint azt tették a példaként felsorolt szlovákok és erdélyi románok. Az orosz hódítással szembeni ellenállásuk idejéből alig maradtak fenn olyan konkrét események és szereplők emlékei, amelyek nemzeti tudatukat erősíthetnék. Nem tudnak olyan dicső ősöket sem találni maguknak, mint Kézai Simon talált a magyaroknak. Fennmaradásuk érdekében nemzeti tudatuk erősítése mégis létszükséglet. Ennek egyik pillére, hogy el kell fogadtatniuk környezetükkel: területükön ők az őslakók, és joguk van hagyományos életük folytatására. Ehhez a rokon népek politikai segítséget is nyújthatnak. Ez azonban a kérdésnek csak az egyik oldala – nem az én szakterületem. Amit előadásomban ajánlani szeretnék, az más: a nemzeti tudatnak olyan erősítése, amely fokozottan támaszkodik a rokon népek múltjára, megvívott küzdelmeire, és mai sikereire.

Minden hanti és manysi ember számára erőt adhat az a tudat, hogy nincsenek egyedül, a finnugor népek olyan családjába tartoznak, amelyben a nagyobb népek segítik a kisebbeket. A politika területén ennek már látható jelei is vannak. Reméljük, hogy a környezetünkben élő népek is látják, hogy a finnugor népek egymás közti gyarapodó kapcsolatai nem ellenük irányulnak. A segítségnek azonban a kultúra és az oktatás terén is meg kell nyilvánulnia. Az anyanyelvi és történelmi tananyagban már az általános iskolától kezdve szükséges lenne a rokon népek kultúrájára, történelmére fokozott figyelmet fordítani. Az ezeréves magyar állam sok elvesztett háború, elbukott szabadságharc ellenére megőrzött függetlensége, az észt nép évszázadokon át őrzött függetlenség utáni vágya, a finn nép küzdelme fennmaradásáért a két nagyhatalom, Svédország, és Oroszország szorításában, mind példaként szolgálhatnának, az anyanyelv és a saját kultúra megőrzésének fontosságára figyelmeztethetnének. Mindezek mellett erőt adhatnak a hantikhoz és manysikhoz hasonló helyzetben lévő kisebb népek – pl. a vepszék – törekvései nyelvük és kultúrájuk megőrzésére.

Tudom, hogy a feladat legkönnyebb része volt mindezt néhány mondatban összefoglalni. Az új tanterveket meg kell írni, a tanárokat az új feladatokra fel kell készíteni, kellenek új tankönyvek, és egyéb oktatási segédletek. Tehát összefoglalva a legszükségesebbek: pénz, pénz, pénz, és aztán lehet tanulni, tanulni, tanulni.

Félretéve a tréfát: azért hivatkoztam Montecuccolira és Leninre, hogy a modern nemzet másik fontos tényezőjére, az egységes nemzeti piacra hívjam fel a figyelmet. A modern nemzeti tudat kialakulásának előfeltétele az egységes nemzeti piac létezése is. A magyar és a finn nép történelme azt bizonyítja, hogy a 19. és a 20. század kedvező periódusaiban a fellendülés során a kultúra és a gazdaság egyszerre, egymással kölcsönhatásban fejlődött. A magyar történelemben kiemelkedő szerepe volt Széchenyi Istvánnak, aki angliai tanulmányútján felismerte, hogy a magyar nemzet jövője gazdasági fellendülésétől függ. Természetesen az eltérő történelmi szituáció miatt ezt a példát is csak korrekcióval vonatkoztathatjuk az obi-ugor népekre. Tudjuk azt is, hogy a történelmi fejlődés korszakait nem lehet átugrani, és obi-ugor rokonaink nincsenek abban a helyzetben, mint Széchenyi idején a magyarok. Tudjuk azt is, hogy a hantik és a manysik saját nemzetiségi körzetükben is kisebbségben vannak. Hol van akkor az a terület, ahol nemzeti piacuk létrejöhetne, hol vannak saját iparuk, mező- és erdőgazdaságuk termékei? Nemzetiségi Körzetük a maga iparával, bányászatával nagyon távol van a hantik és manysik hagyományos életmódjától, fejlődése nem az őslakos etnikumok érdekeit szolgálja. Mégis ennek a közigazgatási egységnek kell azt a környezetet biztosítania, amely elősegíti a hantik és manysik gazdaságának fejlődését is. Anyagi erőforrásaiból támogatnia kell az őslakosok hagyományos életmódjából, a halászatból, vadászatból, gyűjtögetésből, kézművességből származó termékek előállítását, és kereskedelmét, és támogatnia kell, hogy az abból keletkező jövedelmet saját belátásuk szerint használják fel. Latin-amerikai és afrikai példák bizonyítják, hogy idegen eredetű gazdasági kultúrák meghonosítása nem szolgálja a helyi lakosság felemelkedését. Ismerünk példát a kisebb finnugor népek köréből is a gazdaság sikeres fejlődésére: a komik 17–19. századi fejlődése egy önálló gazdasági egység kialakulásához vezetett az orosz birodalmon belül.

Nem tudjuk, mit hoz a jövő az obi-ugor népek számára, fennmaradásukért azonban tennünk kell. Ennek egyik tényezője „éntudatuk”, vagyis nemzeti tudatuk erősítése, amelynek lehetséges módozatait próbáltam előadásomban vizsgálni. Remélem, hogy kultúrájukban, vagy gazdaságuk fejlődésében rátalálnak arra az erőre, amely életben tartja őket, amint életben tartotta a magyarságot évszázadokon keresztül dicsőséges múltjába, hun őseibe vetett hite.

 

______________________

Irodalom 

  • Jankovics Marcell 1985: Csodaszarvas a csillagos égen. Az Őshazától a Kárpátokig. Bp. 200–244.
  • Róna-Tas András 1991: Nyelvtörténet és őstörténet. Őstörténet és nemzettudat. Magyar Őstörténeti Könyvtár/1. Szeged. 65–71.
  • Szűcs Jenő 1992: A magyar nemzeti tudat kialakulása. Magyar Őstörténeti Könyvtár/3. Szeged.
  • Turi, Johan 1983: A lappok élete. Bp.