ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

Mordvinok

nyomtatható változat

A mordvinok története

A volgai finnugorok csoportjába tartozó mordvin nép az eurázsiai erdőövezet és erdőssztyepp-vidék széles sávjában igen szétszóródva él. Létszámban legnagyobb a Mordvin Köz-társaságban élő csoportjuk, de népes közösségek laknak a Nyizsnyij-novgorodi, Tambovi, Penzai, Szimbirszki Területeken, továbbá Tatársztánban, Baskortosztánban és a Csuvas Köztársaságban. Emellett kisebb csoportjaik élnek még Szibériában is.

A statisztikai adatok szerint a mordvin a negyedik legnagyobb finnugor nép a magyarok a finnek és az észtek után. 2002-ben 845 ezer fő vallotta magát mordvinnak. A mordvin elnevezés két külön etnikai csoportot és két igen eltérő nyelvjárást takar: az erzát és a moksát. Az erza és a moksa nyelvjárás a nagyfokú alaktani és lexikai egyezések ellenére hangzásában jelentősen különbözik egymástól, ezért sokan két külön nyelvről beszélnek. Ezt a koncepciót támogatta a szovjet korszak nyelvtudománya is. A két nyelvjárásnak saját irodalmi nyelve is van. A mordvin emberek etnikai tudata is ezekhez az elnevezésekhez kapcsolódik: magukat erzának vagy moksának nevezik. A mordvinok kétharmada erza, egyharmada moksa. A Mordvin Köztársaságban az erzák a keleti–északkeleti részeken találhatók, a moksák pedig délnyugaton, a Moksa folyó környékén. A Mordvin Köztársaságon kívüli területeken a két etnikai csoport tagjai keveredve élnek. Az erza és a moksa elnevezéseken kívül még két népnév kapcsolódik a mordvinokhoz: a terjuhán és a karatáj. A terjuhánok a Nyizsnyij-novgorodi Területen élnek. Lélekszámuk kb. 8–10 ezer fő. Ma már oroszul beszélnek, de szokásaikban, népviseletükben sok mordvin elem található. Feltételezhető, hogy a terjuhánok csoportja egy eloroszosodott mordvin néptöredék. A karatájok Tatársztánban laknak, tatárul beszélnek, de a mohamedán többséggel szemben pravoszláv hitűek. Mind szókincsükben, mind szokásaikban és dalaikban sok mordvin elemet őriztek meg. A legújabb kutatások szerint a 17. században még mordvinul beszéltek, s csak azután tatárosodtak el.

A mordvinok őstörténetéről igen sok régészeti információval rendelkezünk. A régészek megállapították, hogy a mordvin etnikum a vaskori gorogyeci kultúra népességéből alakult ki. A Kr. u. 1. évezred közepe táján két központ körül csoportosultak lakóhelyeik: az egyik a mai Penza mellett, a másik pedig a mai Rjazany városának területén és környékén volt. A két csoport régészeti leletei részben eltérőek. Ez a jelenség arra utal, hogy az erzák és a moksák elődei már ekkor fejlődésük saját útjait járták. A Penza környéki csoportok az 1. évezred második felében nyugati irányba, a Moksa folyó mellé vándoroltak, belőlük alakult ki a mordvinok moksa ága. A Rjazany környéki népesség ezzel egy időben az Oka mentén észak felé húzódott, majd az Oka alsó folyásának vidékéről kelet felé fordulva benépesítette az Oka és a Szura közötti területeket. Ez a csoport a mai erzák előde.

A mordvinok igen korán felbukkannak a történeti forrásokban. Ezt annak köszönhetik, hogy (a kárpát-medencei magyarokat nem számítva) a finnugorok legdélibb csoportját alkotják: területük már az erdőssztyepp zónájába tartozik.

Jordanes 6. századi gót történetíró a mordens népet a krími gót uralkodó alattvalói között sorolja fel.

Bíborbanszületett Konstantín bizánci császár a 10. század közepén egy Mordia nevű országról ír.

A mohamedán geográfusok közül a 9-10. században működött al-Balkhi és az ő művét felhasználó szerzők (Ibn Hauqal, al-Isztakhri) az erzákról tudósítanak. A leírásukban szereplő al-Artanija népről megtudhatjuk, hogy rendkívül vad: a területükre lépő idegent habozás nélkül megölik. Emellett azonban kereskednek is: folyóikon leereszkedve találkoznak a kereskedőkkel, akikkel a leírás szerint az ún. „néma kereskedelem” szabályai szerint személyesen nem érintkeznek, csak saját árujukat a megszokott helyen lerakják, majd a kereskedők által odahelyezett csereárut felpakolva eltávoznak.
A moksák az erzáknál valamivel később szerepelnek az írásos forrásokban: Rubruk, az 1250-es években a mongol birodalom székhelyére tartó szerzetes említi őket moxel alakban.

Az orosz történeti források közül már a legelső, a 12. század elején Kijevben lejegyzett orosz őskrónika tud a mordvinokról, lakóhelyüket az Oka folyó torkolatvidékére helyezi. Tehát a krónika által említett mordva népnév valószínűleg a mordvinoknak az Alsó-Oka vidékén élt erza csoportjára vonatkozik.

A régészeti leletek a mordvinok viszonylagos jólétéről, a társadalmi fejlődés előrehaladásáról tanúskodnak az 1–2. évezred fordulóján. A mordvinokat megérinti a sztyeppi lovaspásztor kultúra: fegyvereik, a férfiak viselete hasonul az ottani mintákhoz. Ennek következtében érdekes párhuzamok is megfigyelhetők a mordvinok és a honfoglaló magyarok régészeti emlékei között.

A mordvin fejlődést azonban megtörik az erősebb hatalmak. Egy 10. századra datált, de talán csak mintegy két évszázaddal később keletkezett levél szerint az arisza nép (ez az elnevezés az erzából származik) a kazár kaganátus alattvalója. Ez a forrás ugyan feltehetőleg túloz, de a 10–11. században már bizonyosan más hatalmak fenyegették valóságosan is a mordvinokat. Mint sok más finnugor nép, ők is két tűz közé kerültek: keletről a volgai bolgárok, nyugat felől az oroszok fenyegették őket. A mordvinok számára az orosz fejedelemségek terjeszkedő politikája jelentett nagyobb veszedelmet, ezért szövetséget kötöttek a bolgárokkal. A mordvinok támogatták a bolgárok 1088-as, Murom város elleni hadjáratát. Az orosz évkönyvek rendszeresen beszámolnak a mordvinokkal vívott háborúkról. 1103-ban Murom fejedelme, Jaroszláv megtámadta a mordvinokat. 1184-ben a vlagyimiri nagyfejedelem, Vszevolod támadott a mordvinok településeire, a volgai bolgárok ellen viselt hadjáratából hazatérőben.

A 13. század elején a volgai bolgár birodalom lehanyatlik, és a mordvinok elleni orosz támadások egyre gyakoribbak lesznek. 1221-ben az Oka torkolatánál az oroszok addigi területszerzéseik biztosítása érdekében megalapították Nyizsnyij-Novgorodot. 1226-ban indult az első, kifejezetten a mordvinok elleni hadjárat, amely orosz győzelemmel végződött. Az 1228–29-es években Purgasz fejedelem vezetésével a mordvinok ellentámadásba lendültek. A vállalkozás kudarccal végződött, ráadásul az oroszok megnyerték szövetségesül a mordvinok másik fejedelmét Purest, aki Purgasz ellen támadt.
Rövidesen azonban újabb hódító nép jelent meg a színen: a mongol. 1237-ben a mongolok felszámolták a Volgai Bolgár Birodalom önállóságát, és megkezdték az orosz területek hódoltatását is. Közben az útjukban lévő kisebb népekre is rátámadtak. A mordvinok kétségbeesetten védték függetlenségüket, de hiába. 1242-re az egész mordvin terület tatár fennhatóság alá került.

Ez időben járt keleten Julianus domonkos szerzetes, aki az őshazában maradt magyarokat kereste. 1237-ben, első útjáról hazatérőben átutazott a mordvinok földjén. Jelentésében megemlékezett a mordvinok különös kegyetlenségéről és emberölési kedvéről is. Erről már korábban hírt adtak az említett mohamedán geográfusok is. Második útjáról készült jelentésében is kitért a mordvinokra. Úgy értesült, hogy két fejedelmük közül az egyik „egész népével és családjával a tatárok uralma alá adta magát, míg a másik megerősített helyek védelmébe menekült népének töredékével, hátha ellent tud állni”.

A tatár fennhatóság alá került mordvinok a mongolok elővéd- és segédcsapataiként bejárták Európát, és részt vettek a Magyarország elleni hadjáratban is. Egy magyar püspök (nevét sajnos nem ismerjük) így írt erről, két elfogott tatár kém beszámolója alapján: „S ez a két ember az imént említettekről még más újságot is el akart mondani, hogy tudniillik milyen úton-módon járnak előttük egyes népek, kiket mordvinoknak neveznek…”

A források alapján úgy tűnik, hogy a 13. század elején a mordvinok nagyon közel álltak az államalapításhoz. Többször is említik két fejedelmüket. Egyikük nyilván az erzák, a másik pedig a moksák vezetője volt. Az önállóságot azonban föl kellett adni. A leírások szerint a mordvinok hol az oroszokat támogatták a tatárok ellen, hol pedig fordítva, tatár csatlósként törtek be orosz területekre. 1377-ben a mordvinok tatár segítséggel rajtaütöttek az oroszokon, felégették Nyizsnyij-Novgorodot, és feldúlták a Volga menti orosz településeket. Az orosz ellenlépés sem váratott sokáig magára. A moszkvai fejedelemség csapatai rátámadtak a mordvinok téli szállásaira, a lakosságot felkoncolták, az előkelőket magukkal hurcolták, és Nyizsnyij-Novgorod alatt a Volga jegén vérebekkel széttépették őket.

1480-ban az orosz földek felszabadultak a mongol iga alól. A 16. századtól kezdve az orosz birodalom egyik fő célja, hogy politikai hatalmát keleti határain megszilárdítsa, és – ha lehet – kelet felé tovább terjessze. A keleti végeken városerődöket alapítanak, többek között a mordvin területeken is, pl. Alatir és Tyemnyikov városát. 1548-ban Moszkva elhatározza, hogy leszámol az Aranyhorda utódaként létrejött Kazányi Tatár Kánsággal. A kánság fennhatósága alá tartozott a mordvin földek egy része is. A hadjáratban mordvinok is részt vettek az oroszok oldalán. 1552-ben Rettegett Ivánnak sikerült elfoglalnia Kazany városát, és ezzel a teljes mordvin terület urává is lett. A győzelem után megkezdődött a Volga menti terület integrálása az orosz birodalomba. Az uralkodó a mordvin földek nagy részét szétosztotta a bojárok és az egyház között, elrendelvén egyúttal a pogány lakosság pravoszláv hitre térítését is. A 16. századtól több kolostort alapítottak a mordvinoknál, pl. Arzamaszban és Alatirban. A kolostorok nagy földeket kaptak, és a vidék leghatalmasabb földesurai lettek. Az egyre növekvő adóterhek és az erőszakos hittérítés miatt a mordvinok mind nagyobb számban hagyták el eredeti lakóhelyeiket, és költöztek keletebbre. Az elvándorlás az idők folyamán olyan mértékű lett, hogy a mordvinság napjainkban a legszétszórtabban élő finnugor nép.

1606-ban került sor az első parasztfelkelésre Ivan Bolotnyikov vezetésével, melynek során tyemnyikovi és kadomi mordvinok kirabolták a helyi kolostorokat. A cári csapatok 1608-ban Nyizsnyij-Novgorod alatt nagy vereséget mértek a felkelőkre. A következő években a parasztlázadások helyszíne áttevődött Kazany és Csebokszári vidékére. A 17. században a krími tatárok betörései fenyegették a Közép-Volga vidéket, így a mordvinok földjét is, ezért 1638-ban elkezdődött egy határvédő rendszer kiépítése. Ekkor épült fel Atyemar és Szaranszk is. Az építkezések újabb terheket róttak a lakosságra: megszaporodtak a szökések. A menekülők főleg a Don folyó környékére és a Volgán túlra költöztek. 1630-tól 1670-ig a tyemnyikovi mordvin lakosság száma 17%-kal csökkent. A gyepűrendszer azonban nem nyújtott tökéletes védelmet. 1643-ban a krími tatárok lerombolták Tyemnyikovot és Alatirt, elfoglaltak és kiraboltak számos mordvin falut. 1644–46 között a tatár betörések megismétlődtek.

1670-ben kezdődött a Sztyepan Razin vezette parasztfelkelés, amelyhez mordvinok is szép számmal csatlakoztak. A felkelők elfoglaltak több megerősített várost. A felkelés leverését követő bosszúhadjárat nem kímélte a mordvin falvakat sem: lakosságukat megtizedelték, sok falut felégettek.

Az 1762–66. évi népszámlálás szerint mordvinföldön 334 ezer ember élt. Ebből a mordvinok aránya 25%, az oroszoké 70% és a tatároké 5%.

A 18. században a központi és a helyi kormányzat egyre nagyobb figyelmet fordított a lakosság pravoszláv hitre való térítésére. A megkeresztelkedettek adókedvezményben és pénzjutalomban részesültek, továbbá felmentették őket a katonai szolgálat alól. Az így keletkezett adóhiányt a pogány lakosságnak kellett pótolnia. A 18. század közepére a mordvin lakosság megkeresztelése hivatalosan befejeződött, de a pogány hit hagyományai az emberek lelkében tovább éltek. 1743 májusában a tyerjusevi járás mordvinjai fellázadtak, mert a nyizsnyij-novgorodi püspök lerombolta pogány szent helyeiket és temetőjüket. A felkeléshez több falu lakossága csatlakozott. A cári csapatok szeptemberre leverték a zendülést. Az elnyomás és a nagy adóterhek miatt az 1770-es években a Volga-vidéken újabb felkelés tört ki, amelynek élére Jemeljan Pugacsov állt. A paraszthadsereghez sok mordvin is csatlakozott. Pugacsovot Szaranszkban és több más Volga-vidéki városban is felszabadítóként üdvözölték. A kezdeti hadi sikerek után a felkelők mind súlyosabb vereségeket szenvedtek, végül 1774-ben a lázadás elbukott. A megtorlás kegyetlen volt.

A 19. században kibontakozó iparosodás során a mordvin területeken is több manufaktúrát, gyárat alapítottak. Megélénkültek a kereskedelmi kapcsolatok, a szaranszki vásár a mordvinság legjelentősebb kereskedelmi eseményévé vált. Később a kazányi vasútvonal kiépítésével a mordvin települések és az orosz kereskedelmi központok között megszületett a közvetlen kapcsolat. A 19. század elején a franciák elleni honvédő háborúban sok mordvin katona vett részt. A háborút követő évek adóterhei több helyen újabb lázadásokhoz vezettek, de ezeket a helyi megmozdulásokat hamar leverték. Az 1861. évi felemás jobbágyfelszabadítás nyomán ismét fellángolt az elégedetlenség. Az elviselhetetlen adóterhek és a megművelhető földek hiánya miatt újabb mordvin elvándorlás kezdődött.

A 20. század elejének forradalmi eseményeiben a mordvinok is tevékenyen részt vettek. A Szovjetunió megalakulása után a húszas évek végén létrejött a Mordvin Autonóm Körzet, amely 1934-ben átalakult Mordvin Autonóm Köztársasággá. Egy darabig volt remény, hogy a mordvin nemzeti kultúra is felvirágozhat a Szovjetunió más népeinek kultúrájával együtt. Ennek érdekes magyar irodalmi vetülete Illyés Gyula leírása a moszkvai mordvinok klubjában a 30-as években tett látogatásáról. A nemzetiségi értelmiségek elleni sztálini irtó hadjárat azonban a mordvinokat sem kímélte.

A napjainkban megnyíló új távlatok a mordvinok számára is megcsillantották a lehetőséget nemzeti mozgalmuk újraindítására. Ezt azonban néhány sajátosan mordvin jelenség hátráltatja. Az egyik a mordvinok középkorban indult nagy elvándorlása, amelynek következtében a Mordvin Köztársaságban a mordvinok részaránya csak 35%. Ez a kisebbségi helyzet sokáig még azt sem tette lehetővé, hogy a Mordvin Köztársaságban az államalkotó finnugor lakosság nyelvét az orosz mellett államnyelvként fogadtassák el. A másik mordvin sajátosság, hogy a két etnikai csoport, az erza és a moksa külön út felé kacsingat. Erza és moksa pártok jöttek létre, amelyek az összefogás helyett egymást kiáltották ki ellenségnek. Megfigyelhető az a szomorú jelenség is, hogy a mordvin értelmiség többségét egyáltalán nem érdekli népének helyzete. A mordvinokat ugyan nem fenyegeti a kihalás veszélye, de jövőjük felől egyáltalán nem lehetünk nyugodtak.

(Nagy József)