A legenda finnugor néprajzi és történeti vonatkozásai

 

 

Permi Szent István legendája rendkívüli jelentőségű történeti forrás. Elsősorban Sztyefan, a térítő életéről és missziójának mindennapjairól közöl információkat. Az eseményeket Jepifanyij Premudrij a kortárs szemével láttatja. A legenda a legfőbb forrása ezen téma minden későbbi feldolgozásának. A mű forrásértékét emellett még növeli a Permi föld és környékének rövid leírása, a szomszédos népek felsorolása. Egyéb apró utalásokat is találunk a szövegben a finnugor területek adóztatásáról, a moszkvai bürokrácia jelenlétéről és a vidék javaival folytatott kereskedelemről. Jepifanyij Premudrij az egyház belső életének visszásságait is említi, midőn Sztyefan püspökké választásáról ír. Ezek a hírek nem különlegesek, nem egyediek, de alátámasztják a máshol olvasottakat.

A legenda nem történeti műfaj, szerzőjét nem az események részletes, valósághű leírásának igénye vezérli. Permi Szent István legendája ebből a szempontból kivétel, tartalmát nem a csodálatos események, hanem a való élet történései alkotják. A legendát összevetve a krónikákkal, mégis bizonyos szemléletbeli különbségeket tapasztalunk: Jepifanyij Sztyefan felmagasztalása érdekében nem ír a térítő segítőiről, a templomépítés körülményeiről, Pam-Szotnyik fegyveres támadásairól, míg a 15. században virágzó uszty-vimi krónikaíró műhely egy másik műfajban alkotva törekszik a történeti hűségre, és megemlékezik ezekről az eseményekről is. E krónikák híradásai két-károm emberöltővel Sztyefan tevékenysége után még az élő szájhagyományt rögzítették.

 

Permi Szent István életének leírása a tárgyi néprajz és a néphagyományok kutatói számára nem tartalmaz rendkívüli információkat. Bálványokra, kultikus helyekre, szertartásokra olvashatók itt-ott utalások. Ezek részletesebb kifejtése más művekben megtalálható, a Jepifanyij Premudrij által írottak csak megerősítik azokat.

 

A legenda elején, az Élettörténetének kezdete című fejezetben olvashatjuk a finnugor történeti szempontból legjelentősebb adatsort. Jepifanyij Premudrij bemutatja, hogy Permi Szent István milyen módszeresen készült feladatára – a permi nép megtérítésére. Sztyefan csak hírből hallott a permiekről s lakóhelyükről, midőn elszánta magát térítő útjára. Meg kellett tehát tudnia, hol él ez a nép, s kik a szomszédai. A püspök gondolatmenetét bemutatva Jepifanyij pontosan leírja a permi földet, felsorolja szomszédait, majd közli elérésének legrövidebb útját-módját is. Jelentősége miatt álljon itt a környező népeket felsoroló eredeti szöveg:


mai orosz átirata:


és magyar fordítása:

 „Íme azon helyek, országok, földek és más népek neve, amelyek Perm körül élnek: dvinaiak, usztyugiak, vilegyiek, vicsegdaiak, pinyegaiak, jugiak, zürjének, gaijanok, vjatkaiak, lapp, karél, jugor, pecsera, vogulok, szamojéd, pertaszok, csuszovajainak nevezett ó-permiek.”

 

Az eredetit és a mai orosz átiratot összevetve rögtön feltűnik, hogy számunkra fontos eltérés van a kettő között: az inojazicsnyikom szót a drugih narodov szókapcsolattal ültették át. Az idegennyelvűek, illetve más népek nem egyenértékű kifejezések: az eredetiből egyértelműen kiderül, hogy a felsorolt etnikai csoportok, néprészek nem orosz nyelvűek.

Az említett elnevezések mindegyike ismert, megfejthető, csupán két-három név értelmezése okoz gondot. E szövegrészletet kimerítően tárgyalta Vászolyi Erik: Zürjének, Perm, Bjarmia és egyéb kérdőjelek a középkori zürjén történelem lapjain című tanulmányában. Adjuk át neki a szót, és lássuk, mivel tudjuk kiegészíteni, mit hozott az adatok értékelésében az elmúlt majd negyven év:

 

„Dvinaiak: az Északi Dvina mentének lakosságáról van szó. A lokalizálás világos, azt viszont nem tudjuk, hogy ezt a népességet is „idegen nyelvű”, tehát nem orosz lakosságnak tartsuk-e vagy sem. A XIV. század végén ugyanis a Dvina mellékén már jócskán vannak orosz telepesek, viszont  m é g  számolni lehet, esetleg kell egyéb etnikummal is: a föntebbi krónikák és egyéb orosz kútfők számtalanszor emlegetnek nagyjából ezen a vidéken egy zavolocsszkaja csud nevű népességet, amelynek etnikai hovatartozását ugyan nem tekinthetjük tisztázottnak, annyi azonban bizonyos, hogy nem oroszokról van szó, hanem valamiféle finnugor nyelvű lakosságról, feltehetően karjalai vagy még valószínűbben vepsze kirajzásról. Az utóbbiak jelenléte a Dvina környékén a zürjén–vepsze érintkezések és jövevényszavak alapján is valószínűsíthető. Ebből következően viszont egyes zürjén csoportok is eljuthattak a jelzett tájra. Epifán adata a dvinaiakról tehát etnikailag nehezen vagy egyelőre esetleg sehogy sem azonosítható.”1

 

A dvinai területekre történt orosz betelepülésre a novgorodi I. krónika egyik híradása szolgálhat bizonyítékul: A 6850. (1342.) évben. … Ugyanebben az évben Luka Valfromejev, nem hallgatván Novgorodra, a metropolita és a vladika áldására, vakmerő jobbágyokat gyűjtött maga köré, és elment a volokon túlra a Dvinán, és felépítette Orlec városát; és összegyűjtve a jemcaiakat,2 és elfoglalta a volokon túli földet a Dvina mentén, minden adót zsákmányul ejtett.3 E hírből látjuk, hogy a 14. század közepén a kalandvágyó novgorodi telepesek már nem szűz területre érkeznek. Földfoglaló akciójukban számíthatnak a korábban érkezettek segítségére.

A vidék finnugor őslakosságát zavolocsszkaja csud néven csak a Régmúlt idők krónikája bevezetőjében említik az 1110-es években, s mindazon későbbi krónikákban, amelyek e bevezető részt átvették. Ezután csak Zavolocsjéről, illetve zavolocsjeiekről írnak.4 Ez nem jelenti azt, hogy e terület finnugor lakossága asszimilálódott. Jelenti inkább azt, hogy az orosz fejedelemségek érdekszférájába sorolták őket, ugyanakkor az őslakosság nem érte el azt a társadalmi szervezettséget, hogy önálló népként írjanak róluk. Ez utóbbit feltehetőleg szórványos, kis létszámú jelenlétük indokolta. A Zavolocsje és Dvinai Föld tájegységnevek ugyanarra a vidékre utalnak, csak más nézőpontból: Zavolocsjénak Novgorodban nevezték e tájat, mert a Volokon, vagyis a vízválasztón keresztül érték el. Dvinai Földnek pedig azok hívták, akik a Dvinán lefelé hajózva közelítették meg.

E kiegészítések, pontosítások után is a következtetés ugyanaz marad: „Epifán adata a dvinaiakról tehát etnikailag nehezen vagy egyelőre esetleg sehogy sem azonosítható.”

 

„Usztyugiak: Usztyug városának lakosaira és a környékbeliekre kell gondolnunk. Etnikailag ez a megfogalmazás is kérdéses: a túlsúlyban levő oroszokon kívül vepszék, zürjének is lakoztak vagy lakozhattak ott akkoriban.”5

 

Maga Permi Szent István is Usztyugban született, legendája szerint orosz emberként. Ugyanakkor szülővárosában tanulta meg a permi nyelvet. A település tehát minden bizonnyal vegyes lakosságú volt.

 

„Vilegyiek: a Vilegy folyó mentének lakosai. nagy valószínűséggel zürjénekre gondolhatunk, akikkel föntebb Vilegodszkaja Permca néven már találkoztunk.

Vicsegdaiak: nyilván az Alsó-Vicsegda zürjénjeiről van szó.

Pinyegaiak: A Pinyega mentének lakosai. Oroszok, vepszék, zürjének egyaránt lehettek, akár az elébbi dvinaiak.

Jugiak: A Jug folyó mentének lakosai, Usztyugtól délre. Oroszok már lehettek itt, de ha Epifán úgy gondolta, hogy a jugiak is »idegen nyelvűek«, tehát nem oroszok, akkor egy délnyugatra húzódott zürjén néprészt kell itt gyanítanunk, esetleg a Luzsszkaja Permca néven emlegetett luzai zürjénséget, illetve annak diaszpóráit. A kérdés azonban ebben az összefüggésben eldönthetetlen.”6

 

A következő népnév az orosz eredetiben szirjanye, magyarul zürjének:

 

Szirjánok: aligha vonhatjuk kétségbe, hogy a zürjén szó első előfordulásával állunk szemben! Az orosz szövegben szereplő syrjańe alak PlurNom forma, amelynek SgNom-a syrjan vagy syrjańin. Az -an(in), illetőleg -jań(in) szegmentum képző, amelynek jelentése valamely vidék, ország lakosa, szülötte. A tőalak ezek szerint syr avagy syrja. Hasonló származékszavak voltak Epifán idézett részletében a dvińańe, južańe stb. a Dvina, Jug stb. földrajzi névből.

A syr vagy syrja tő jelentését nem ismerjük. Találgatásokba nem óhajtok kezdeni. Ha a belőle képzett származékszót próbáljuk szemantikailag értelmezni, akkor az syr-i vagy syrja-i embert, lakost jelenthet, illetve jelenthetett. Ez viszont azt sugallná, hogy az alapszóban valamilyen helynek, vidéknek a megnevezőjét, magyarán: földrajzi nevet kell keresnünk. Bizonyos mértékig erre ösztönöz a szövegösszefüggés is. Nézzük csak meg Epifán felsorolását: dvinaiak, usztyugiak, vilegyiek, vicsegdaiak, pinyegaiak, jugiak után következik a rejtélyes syrjańe alak, majd – az utána álló galičańe avagy gaijańe szót egyelőre, rögvest ismertetendő okok miatt átugorva – a vjatčańe, azaz vjatkaiak adat. Világos, hogy különféle vidékek lakosairól van szó; mindegyik elnevezés alapja egy-egy földrajzi név … Óhatatlanul fölmerül a kérdés: nem vezették Epifánt a leírásban logikusan földrajzi, topográfiai szempontok? Következésképpen: a syrjan ~ syrjańin származékszó syr vagy syrja töve nem afféle földrajzi név, mint a környezetében szereplő összes többi szó? Nem helységnek, vidéknek vagy folyónak az elnevezése volt ez valaha?”7

 

Rédei Károly többször foglalkozott a zürjén népnév különböző megfejtéseivel. Saját véleményét 1975-ben tartott előadásában fejtette ki: az ősvogul *sěrän vagy az ősosztják *särÀn szóból származtatta. Szerinte a szó iráni eredetű, az átvétel az ősiráni, az óiráni és a középiráni korban egyaránt történhetett. A tenger jelentésű žraya-, *zraya-, *zray- szó iráni *-än melléknévképzős alakjának jelentése ’tengerpart-lakó’ lehetett. Az obi-ugor elnevezés feltehetőleg nemcsak a zürjénekre, hanem az északi szamojéd nyenyecekre is vonatkozhatott.8

Ismerünk két újabb ötletet is. Anu-Reet Hausenberg szerint a népnév a zürjén śir ’Hecht’ szóból származik, amely finnugor tőre megy vissza (*śur3 ’Hecht’, l. UEW 492.). Adolf Turkin pedig az iráni nyelvcsaládba tartozó pastu nyelv saŕai ’человек, муж, мужчина’ szavából származtatja. Rédei Károly szerint hangtani problémái miatt mindkét etimológia elfogadhatatlan.9

 

A szövegrészletet tovább elemezve Vászolyi Erik a galicsanye 'galicsiak' csoportnév megfejtésével kísérletezik. A különböző szövegváltozatok közötti eltéréseket elemzi. A legenda általunk is használt variánsában nem a galicsanye, hanem a gaijanye szó olvasható. Véleményem szerint feltétlenül ez az eredeti. A szó a legenda későbbi másolói számára értelmezhetetlen volt, ezért cserélték ki egy számukra ismerős szóra. A galicsiak elvben azonosak lehetnének a Kosztromai Területen, a Galicsi tó partján fekvő Galics város lakóival, de ha ezt a feltételezést elfogadjuk, akkor sem érthető szerepeltetésük a felsorolásban, hiszen ez a permi földhöz legközelebb fekvő Galics (több ilyen nevű település ismert az orosz történelemből) is még mindig túl messze van tőle. Az érvek tehát amellett szólnak, hogy az eredeti változat a gaijanye, magyarul gaijanok. Vászolyi Eriknek erre a névre is van egy figyelemre méltó megfejtési javaslata, melyet azonban csak nagyon óvatosan vet fel:

 

„Gai vagy Gaj hely-, illetve víznévről én nem tudok. Magára vonja azonban a figyelmet egy jelentős zürjén település, járási székhely, amelynek nevét az orosz okiratokban és térképeken Гайны alakban találjuk meg, a róla elnevezett körzet pedig korábban Гаинская волость, később Гаинский район elnevezést viselt. A község a Felső-Káma partjára épült, a Lupja folyó torkolatától tizenegynehány kilométerrel délkeletre. … Van-e valószínűsége, hogy ezen a területen Epifán korában is jelentősebb helyzetű és szerepű zürjén népcsoport létezett … ? …a vitatott adattal kapcsolatban semmiféle feltevést nem kockáztathatunk meg.”10

 

A gaijan népnevet a Gajni járás (Гаинский район) nevéből vezette le V. V. Nyizov is, hivatkozva az ott élők körében élő hagyo­mányra, miszerint ők csúd emberek leszármazottai.11

 

A földrajzi névből képzett etnikai csoportnevek közül az utolsó a vjatkaiak:

 

„Epifán következő adata: vjatčańe, azaz vjatkaiak, a Vjatka folyó mellékének lakosai. Ezekre is vonatkozhat az „idegen nyelvű” megjelölés? Ha igen, kiket értsünk rajta? Délnyugati zürjéneket? Esetleg votjákokat vagy cseremiszeket? Vagy már oroszok lennének, akikre ezek szerint nem vonatkozna az „idegen nyelvű” jelző, és csupán egy Permmel ha nem is szomszédos, de ahhoz közeli jellegzetes tájegység, a Vjatka völgyének lakosaiként szerepelnének a felsorolásban? Az adat, sajnos, kérdéseknél többre nem jogosít.”12

 

A felsorolásból áttekintettük az első egységet, amelynek jellemzője, hogy a népneveket földrajzi nevekből képezték. A rendelkezésünkre álló alapos elemzést bőven idézve azt tapasztaltuk, hogy történeti ismereteink ellentmondanak a szöveg azon értelmezésének, mely szerint az idegennyelvűek (inojazicsnyiki) szó a felsorolásban szereplő összes etnikai csoportra vonatkozna. Vászolyi Erik jól látta, hogy az említett népek, néprészek között orosz, vegyes orosz–finnugor és finnugor nyelvű közösségek egyaránt lehettek. Nem is jutunk tovább az értelmezésben, ha nem találunk az eredetiben valami olyan fogódzót, ami eddig elkerülte a figyelmünket. Visszalapozva az idézett szövegrészhez, arra kell felfigyelnünk, hogy felsorolással kezdődik, melynek elemei természetszerűleg mellérendelő viszonyban állnak egymással. Magyar fordításban: Íme azon helyek, országok, földek és idegennyelvűek (más népek) neve… Tehát a felsorolásban vegyesen fordulnak elő különféle típusú helynevek, valamint nem orosz nyelvű etnikai csoportok nevei. A szöveg értelméből következően a felsorolt csoportok nem mindegyike idegennyelvű, de vannak köztük idegennyelvűek is.

A legendát a későbbi történetírók felhasználták krónikaszerkesztő munkájuk során. Érdekes módon már a 15. században félreértették Jepifanyij szövegét. Az országok, földek, helyek és idegennyelvűek (tkp. 'idegen nyelvű emberek') egyszerű felsorolása helyett műveikben az inojazicsnij ('idegennyelvű') szó áll az inojazicsnyik ('idegen nyelvű ember') szó helyett, és a felsorolásban előtte állók: mesztom, sztranam i zemljam ('helyek, országok, földek') jelzőjévé válik:

 

·      Szofijszkaja I. évkönyv: okolopermszkim mesztam, sztranam i zemljam inojazicsnim ('a Perm környéki idegennyelvű helyek, országok és földek')

·      Nyikon-évkönyv: Permi zemljam, i sztranam i mesztam inojazicsnim: ('Idegennyelvű permi földek, országok és helyek:')

·      Kronograf: zemljam inojazicsnim ('idegennyelvű földek')13

 

Permi Szent István a felsorolt etnikai csoportokat azért illeti egyszerre négy elnevezéssel, mert maga sem volt tisztában mindegyik néprész társadalmi-politikai státuszával. Ez a korai orosz viszonyok néhány jellegzetességével magyarázható. A felsorolásban szereplő földrajzi nevekből képzett csoportnevek jogilag bizonytalan státuszú közösségeket takarnak: ezek a Perm környéki emberek olyan területeken éltek, amelyek még nem tartoztak stabilan Moszkva hatalma alá, és korábban Novgorod alá tartozásuk is jelképes volt. Ugyanakkor jelentős önszerveződés hozta létre őket, amely a külső szemlélőben erősítette azt a feltételezést, hogy itt önálló, független egységekre, népekre gondolhatunk: az orosz közösségek a települések életét demokratikusan irányították, amelyben a legjelentősebb szerep a vecsének, a népgyűlésnek jutott. Az őslakos finnugorok közösségei pedig szintén az államszervezetet közvetlenül megelőző szinten, a szokásjog alapján szabályozott, laza hierarchiában éltek.

A felsorolás további részében következnek azok a nevek, amelyek többsége nem földrajzi névből képzett gyűjtőnév, mint a dvinyanye, usztyuzsanye = 'dvinaiak, usztyugiak', szó szerint: 'dvinai emberek, usztyugi emberek' stb, hanem világosan népnév. Tehát ezekre a népekre vonatkozhat az idegennyelvűek kategória. Ugyanakkor egynémelyikükre az országok megnevezés is vonatkozhatott. Itt olvashatjuk a lapp, karél, jugor, pecsera, vogulicsi, szamojegy, pertaszi népneveket. Ragozatlan formájukban állnak, a vogulicsi és a pertaszi kivételével egyes számban. Permi Szent István nem járt e népek körében, politikai berendezkedésükkel, társadalmi állapotukkal nem volt tisztában. Nem tudta, hogy nevük népeket vagy országokat takar. Nyilván ismerte az orosz krónikák hiradásait, amelyek róluk szóltak, s láthatta, hogy a krónikaírók szintén nem tudtak állást foglalni. A krónikák talán legtöbbet a Korela nevet írták le, hol országként, hol népként határozva meg azt. E bizonytalanságnak még az is okozója lehet, hogy a karélok önszerveződésük során már erősen megközelítették az ország vagy állam kategóriát. A jugorok, pecserák stb. társadalmi fejlődése lassabban zajlott, az ő esetükben a kevés információ miatt nem lehetett dönteni besorolásukról.

E népek/országok azonosítása első pillantásra nem okozhat gondot, de azért akadnak problémák itt is. Vászolyi Erik úgy gondolja, hogy a lappok nem férnek bele a Jepifanyij féle felsorolásba: a szerző láthatóan a permi földek közvetlen szomszédságát írja le, attól pedig a lappok igen távol vannak. Olyan földrajzi neveket keres ezért a permi föld körzetében, amely tartalmazza a lapp népnevet. A karél népnévvel is ugyanaz a problémája, mint a lappal: hogy kerülnek ebbe a felsorolásba? A legendaíró jól ismerhette ezt a vidéket, miért említi akkor a karélokat? Valamit már megint nem értünk Jepifanyij gondolatmenetéből. A tájleírás logikája Vászolyi Erik szerint a következőképpen magyarázható:

 

„…Epifán északról délre halad, majd nyugatról keletre. Először a permi vidék nyugati határait sorolja fel észak–déli irányban, a Dvinától és Pinyegától a Jug folyóig, majd … a még délebbre lejtő Vjatkáig.”14

 

Ezt a megfigyelést úgy egészíthetjük ki, hogy ezután a legendaíró mintha egy nagyobb kört húzna a permi föld körül, s még egyszer körbejárná azt. A kisebb kör felsorolásába tartoznak a földrajzi nevekből képzett etnikai csoportnevek, a nagyobb körbe pedig a népnevek. A szerző által említett idegen nyelvűek szó feltétlenül az önálló népnévvel említettekre vonatkoztatható. Ez a felismerés – részletesebb kifejtés nélkül – jelen van már Vászolyi Erik művében is:

 

„Epifán… A kört fokozatosan tágítja: elébb Perm közelebbi szomszédságát ismerteti …, majd távolabbi »idegen nyelvű« nációkra is utal: szamojédokra, vogulokra stb.”15

 

A népnévvel vagy országnévvel szereplők felsorolásában nem látni különösebb módszerességet. A lappok után a karélok következnek: ez értelmezhető úgy, hogy Jepifanyij itt is északról délre halad – ekkor a permi földek nyugati határán. Majd egy ugrás következik: jugra, pecsera, a vogulok – a szerző talán megint északról dél felé halad gondolatban, de most a permi föld keleti végein. Ekkor azonban a szamojédok és a pertászok következnek: nem kimondottan egymás mellett élő népek. A szamojédok talán mint a permi föld északi határán lakozó nép éltek Jepifanyij képzeletében, a pertászok pedig a déli határon.

A pertasz nép Vászolyi Erik figyelmét nem keltette föl, pedig előfordulása e helyen szintén nehezen értelmezhető. A pertasz a burtasz romlott alakja, orosz krónikákban is olvasható e változat. Burtászokról először a mohamedán geográfusok-történetírók műveiben olvashatunk. Ibn Ruszta, Gardízi, a Hudud-al-Álam szerzője, al-Bakri és al-Isztakhrí adataikat legfőképpen Dzsajháni leírásából merítették. A források a burtaszokat, mint nomád pásztorokat írják le, akiknek állatállományát lovak, szarvasmarhák és tevék alkotják. Gardízi leírja fegyverzetüket is: két hajítódárda, szekerce és íj, páncélt nem viselnek, lova csak a gazdagoknak van.16 Ibn Ruszta a burtászokat vallásuk alapján a gúzokkal rokonítja. Országuk nagy, találhatók benne erdők is. A kazárok fennhatósága alatt élnek, rendszeresen megtámadják a bolgárokat és a besenyőket. Tevéik, marháik és sok mézük van. Temetkezési szokásaik kettősek: egyik csoportjuk eltemeti halottait, míg a másik elhamvasztja.17 Al-Isztakhrí szerint lakóhelyük a Volga jobbpartján terült el.18

Ibn Ruszta a burtászok földjén leggyakoribb fafajtát hilingnek nevezi. Frähn szerint ez a szó mordvin eredetű.19 A burtászok földrajzi elhelyezkedése és életmódja is fölveti a mordvinokkal való azonosítás lehetőségét. Ez a lehetőség már az első forráselemzők számára világos volt. Frähn nyomán a burtasz–mordvin azonosítást elfogadta P. Sz. Szaveljev is.20 A feltételezés bevonult a tudományos köztudatba. Később V. F. Minorsky a burtászokat a mordvinok moksa ágával azonosította.21 A forrásokat elemezve A. Je. Alihova azonban elutasította ezeket a véleményeket. Nézete szerint a burtászok a Volga alsó folyásánál éltek, egyes csoportjaik pedig a Kaukázus előterébe keveredtek, az oszétek és a cserkeszek szomszédságába.22

A korabeli viszonyokat rekonstruálva a burtászok a sztyeppi vándorlások nyomán gyorsan változó laza szervezeti egységet alkottak, különböző eredetű és nyelvű etnikai csoportokat olvasztva magukba. A mongol támadás szétszórta őket: egyes csoportjaik dél felé húzódtak, míg mások a Volga középső folyásának jobbparti területeire szorultak. Ez a burtasz csoport hasonló sorsú lehetett a szintén idetelepülő mescserekkel, mozsarokkal. Közöttük lehettek mordvinok is, de alapvetően törökös sztyeppi kultúrával rendelkező, valószínűleg török nyelvet beszélő csoportot takar a burtasz népnév.

B. A. Vasziljev a burtasz–mordvin kérdésről írt tanulmányában azt írja, hogy a burtasz népnév az orosz forrásokban először a 13. században jelenik meg. Később fokozatosan felváltja a mescser népnév, a 16. századig a két elnevezés egymás szinonímájaként él. Ezután a mescserből kialakul a misar név. Véleménye szerint tehát a burtászok a misar-tatárok elődei.23

A Közép-Volga mellé települő burtasz csoport valóban a permi földektől délre élt, de attól jelentős távolságra.

A pertasz–burtasz azonosítást egyetlen kutatóként A. I. Popov tagadta, 1973-ban megjelent tanulmányában. Abból indult ki, hogy a történeti forrásokban szereplő burtászok sohasem éltek a permi föld közelében. A Permi Szent István legendájában előforduló pertasz szót a zürjén nyelvből vezette le, és nem tartotta népnévnek. Ezek után elképzelhetőnek tartotta, hogy a legenda részben zürjén nyelven íródott.24 Popov érvei több szempontból sem fogadhatók el: mint láttuk, a pertászokat akkor emlegeti a legenda – a szamojédokkal együtt –, mikor a permi föld távolabbi környezetét írja le, az pedig, hogy Jepifanyij Premudrij tudott volna zürjénül, tehát ő maga zürjénül írt, vagy zürjén írott forrást használt volna, teljesen valószínűtlenül hangzik – öntudatos szerzőként erre biztosan tett volna utalást a legendában.

 

A Perm körül található helyek, országok, földek és más népek (idegen nyelvűek) felsorolását már elemeztük abból a szempontból, hogy az egyes nevek helyeket, országokat vagy idegen nyelvű népeket takarnak, és vizsgáltuk a vitatott vagy nehezen értelmezhető elnevezéseket. Már csak egy szempont maradt hátra az elemzésből: vajon ezek a helyek, országok stb. valóban Perm körül találhatók-e? Ennek a kérdéskörnek az áttekintése V. V. Nyizov tanulmányában olvasható. A legendában a tárgyalt felsorolás után a permi föld folyóiról olvashatunk:

 

Az egyik ottani folyót Vimnek hívják, miután körülfolyja az egész Permi földet, a Vicsegdába ömlik. A másik folyó, név szerint a Vicsegda, miután kifolyik a Permi földről, északi irányba halad, és tizennégy napi járásnyira Usztyug alatt a Dvinába torkollik. A harmadik, a Vjatkának nevezett folyó Perm más tája felé folyik és a Kámába ömlik. A negyedik folyó név szerint a Káma. Ez a folyó keresztülfolyik, átfolyik az egész Permi földön és sok nép él a partján, folyása egyenesen dél felé irányul, és a Bolgárnak nevezett város közelében a Volgába ömlik.25

 

Ezt olvasva V. V. Nyizov a következő ellentmondásokra figyelt fel:

 

·      Hogyan lehetséges, hogy a „csuszovajainak nevezett ó-permiek” a Permi föld körül laknak, nem a Permi földön?

·      Hogyan lehetséges, hogy a Vicsegda „kifolyik a Permi földről”, de a vicsegdaiak mégis a Permi föld körül laknak?

·      Hogyan lehetséges, hogy a „Vjatkának nevezett folyó Perm más tája felé folyik”, de a vjatkaiak mégis a Permi föld körül laknak?

 

A kérdéses szövegrészletet elemezve megint vissza kell térnünk az eredeti változathoz: a felsorolásban szereplő helyek, országok és népek Jepifanyij Premudrij szóhasználata szerint zsivuscsih vokrug okolo Permi (живущих вокруг около Пепми). A szótárakat forgatva azt találjuk, hogy a vokrug és az okolo jelentése lényegében azonos: 'valami körül, valami mellett',26 tehát e két szó egymás szinonimája, és a Jepifanyijra jellemző halmozás miatt került egy mondatba. A leírtakat így értelmezve, a későbbi krónikaírók egyszerűsítik a szöveget, és a hírt megszerkesztve csak az okolo szót használják. V. V. Nyizov a két szó jelentését és fejlődését elemezve azonban arra a következtetésre jut, hogy vokrug helyett itt a szó eredetijét (v krug: в круг) kell olvasnunk, a krug szó egyik, mára elhomályosult jelentéséből pedig az következik, hogy a v krug Permi úgy fordítható: Perm területén. A kérdéses szókapcsolat helyes olvasata tehát: v oblasztyi (da) okolo Permi (в области [да] околоПерми), magyarul: Perm területén és környékén.27 A vokrug okolo szókapcsolat a legendában máshol is előfordul, használata Jepifanyij Premudrijra jellemző. Írói tehetsége itt nem a terjengősségben, hanem éppen a tömörítésben nyilvánul meg.

 

A legenda kisebb jelentőségű történeti híradásai közül még ehhez a témához kapcsolódik kettő, amelyekben szintén a Perm körüli népekről esik szó. A permi emberek siratója című részben azt olvassuk, hogy „csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak – az idegen nyelvű lappoknak, voguloknak, jugoroknak és pinyegaiaknak”. Ez a hír az előzőhöz képest annyiban szolgál több információval, hogy a felsorolt népek egyértelműen idegen nyelvűeknek neveztetnek, köztük a pinyegaiak is. Vászolyi Erik úgy foglalt állást, hogy a pinyegaiak oroszok, vepszék, zürjének egyaránt lehettek. E hír alapján azonban oroszok és zürjének nem, csak valami olyan finnugor csoport, amely később beolvadt a zürjénségbe.28

A permi egyház siratója című fejezetben még egyszer előkerülnek az idegen nyelvű vogulok. Az eretnekekkel és a rablókkal szerepelnek egy sorban, mint akik a püspök halála után elárvult Permi földet veszélyeztetik.

A legenda néhány részlete a Permi föld és Moszkva viszonyáról tartalmaz információkat. Pam-Szotnyik szerint Moszkvából ered minden rossz: a súlyos adók, az erőszak, onnan jönnek a hivatalnokok és felügyelők. A vita hevében azt is részletezi, hogy milyen bőséget kínálnak a permi földek, majd megjegyzi, hogy azok manapság hozzátok (azaz Moszkvába) is eljutnak. A legendaíró ezen a helyen és másutt is a társadalmi igazságtalanságokat Pam-Szotnyikkal mondatja ki: „Azzal, amit mi fogunk, a ti hercegeitek is, a bojáraitok is, a főuraitok is gazdagszanak, és abba öltözködnek, abban járnak, dicsekszenek ruhájuk szegélyével…”29 Az elcserélt vagy elvett javakat a moszkvai kereskedők messzire szállították. A távoli vidékek és népek híre nem valószínű, hogy eljutott a permi emberekhez. Pam-Szotnyik e vidékeket említve megint Jepifanyij Premudrij értesüléseit, ismereteit közvetíti: „És az [amit mi fogunk] eljut magához ama bizonyos képzeletbeli cárhoz, még Cárgrádba is, a németekhez is, Litvániába is, és más városokba és a távoli népekhez is.”30 A szerzőnek láthatóan az volt a legnehezebb feladata, hogy rekonstruálja egy pogány vezér vagy sámán gondolatait. Beleélve magát a permi emberek helyzetébe, tanúságot tesz igazságérzetéről és a társadalmi-gazdasági viszonyokban való tájékozottságáról.

Jepifanyij Premudrij természetesen az egyház belső életével is tisztában volt. Mindenféle kommentár nélkül, tényként értesülünk a pravoszláv egyházban is jelen lévő korrupcióról. Permi Szent István természetesen fölötte állt az ilyen dolgoknak. A legendaíró szerint „senkit sem fizetett le, nem adott baksist. Senkinek sem adott semmit, és senki sem fogadott el tőle semmit a kinevezésért…”31 – egyszerűen érdemeiért nevezték ki püspöknek.

 

A legenda néprajzi és folklórjellegű részletei az ősi hit elemeit tárgyalják. Az erről szóló híradások a legenda különböző helyein, elszórva találhatók. Nem tudunk arról, hogy Jepifanyij Premudrij találkozott és beszélgetett-e valaha országa pogány őslakóival. Sok információt nem közöl róluk, de értesülései helyesek, tisztában lehetett hitük és szokásaik jellegével. A legenda szerint Permi Szent István erősen búslakodott, amikor látta, hogy a permiek a varázslás foglyai, és elhomályosítja őket a bálványimádás.

A bálványokról megtudjuk, hogy tulajdonképpen fatuskók. Vannak köztük nagyobbak és kisebbek, egyesek művészi megmunkálásúak. Faragással vagy kivájással készültek, tehát szobrok, illetve domborművek voltak. A bálványok közül egyeseket különösen kedveltek, hozzájuk távoli helyekről is eljöttek – háromnapi járóföldről is, négynapiról is, de még egyheti járóföldről is. Az áldozóhelyek erdőkben, kis mélyedésekben, vagy mezőkön, néptelen helyeken voltak. Bálványokat azonban a falvakban is tartottak: a házban vagy a ház körül minden családnak megvoltak a saját bálványai, amelyeket otthon is tisztelhettek. A főbb áldozóhelyeken több bálványt is imádtak. A leírások alapján magunk elé képzelhetjük egy áldozóhely berendezését: a bálványokat az adományként hozott állati prémekbe öltöztették, föléjük védőtetőt ácsoltak. Sztyefan az áldozóhelyeket módszeresen feldúlta, a bálványokat fejszével fölhasogatta, majd elégette. A keresztény hit terjesztése érdekében végzett rituális tevékenységének érdekes módon pogány eleme is volt: a bálványokat először a balta fokával fejbe vágta – jelképesen megölte –, s csak azután hasogatta fel őket.

A bálványok és áldozóhelyek mellett még használható információkat kapunk a sámánok tevékenységéről is. A sámán szót Jepifanyij Premudrij nem használja, Pam-Szotnyikot varázslónak nevezi. Egy permi varázsló a legenda szerint értett a hamis látomások előidézéséhez, mesteri jövendőmondó és méregkeverő volt. Csodát tudott tenni és az istenekkel társalgott, őket különböző cselekedetek végrehajtására kérte meg. Képességeit felhasználva távoli vidékek eseményeiről is hírt kapott. Ezek mind olyan tevékenységek, amelyek egyéb ismereteink szerint is egy finnugor sámán fő jellemzői.

A legendában emellett még azt is olvashatjuk, hogy egy sámánnak gyakorlata volt a beszédben és vitában, a talányokban és kérdésekben. Ez a bájos híradás elénk idézi a korabeli viszonyokat: akinek egy kicsit is nagyobb beszélőkét adtak az istenek, ezzel a képességével már el tudta kápráztatni az embereket, s hatalomra, tekintélyre tehetett szert.

A legenda egyik helyén a permi írás áldásairól olvashatunk, majd Jepifanyij Premudrij megjegyzi, hogy az írásbeliség előtti időkben a permieknek „csak mesemondóik voltak, akik a világ teremtéséről és Ádámról és a népek szétválásáról és más egyebekről meséltek, inkább hazugságokat mondván, mint igazat”.32 Ez a mondat a néprajzi és folklór jellegű utalások harmadik csoportját jelenti: az ősi mítoszok és legendák létezéséről tudósít. A finnugor tudományok művelője itt kezd el ábrándozni: szép-szép, amit Permi Szent István élete kockáztatásával végrehajtott, de ha már írást adott a permieknek, igazán lejegyezhetett volna néhány legendát, történetet az abur-írás betűivel a tudós utókor számára…

 

______________________

Jegyzetek

 

1 Vászolyi Erik: Zürjének, Perm, Bjarmia és egyéb kérdőjelek a középkori zürjén történelem lapjain. NYK LXIX/2. Bp. 1967. 293.

2 A Jemca az Északi Dvina mellékfolyója Oroszország Arhangelszki Területén, partján található Jemca városa.

3 Lásd ugyanezen a honlapon a Novgorodi I. krónika című fejezet A krónika finnugor finnugor vonatkozású részei című alfejezetében

4 Az is lehetséges, hogy a zavolocsszkaja csud népnév egy másik terület finnugor lakosságára vonatkozik, lásd Klima László: Keresztül a vízválasztón. A volok és a zavolocsjei csúdok. Magyar Nyelvjárások. XLI. (Ünnepi könyv Nyirkos István tiszteletére) Debrecen, 2003. 335–341.

5 Vászolyi Erik: I. m. 293–294.

6 Vászolyi Erik: I. m. 294.

7 Vászolyi Erik: I. m. 294.

8 Rédei Károly: A zürjén népnév eredete. In: Pais Dezső tudományos emlékülés Zalaegerszegen. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 140. = Zalai Tükör 1975. II. Bp. 1975. 187−189.

A javasolt etimológia történeti-földrajzi problémákat vet fel. A kérdés az, hogy az obi-ugorok miért éppen a tőlük délre élő irániaktól vették át a tőlük északra lévő földrajzi jelenség, a tenger elnevezését? Ezt legfeljebb abban a történeti közegben lehet elképzelni, midőn az ősugor nyelvi közösség még nem bomlott fel, és az együtt élő ugorságot jelentős kulturális hatás érte az andronovói régészeti kultúra déli csoportját alkotó ősiráni népességtől. Az ősugor népesség ekkor még az Urál-hegység ázsiai oldalának déli részén élt, ugyanezen andronovói régészeti kultúra északi csoportját alkotván, de jelentős távolságban az északi tengerektől. Ebben az esetben az átvett szó eredendően valamelyik déli tengerre vonatkozhatott. Még így sem túl valószínű azonban az átvétel, hiszen a jelenségtől − vagyis a tengertől − távol a tengert jelölő szóra sem volt különösebb szükség. Ha netán ekkor történt a szó átvétele, akkor azt is fel kell tételeznünk, hogy valamikor az ősmagyarban is megvolt, később azonban a magyarság délebbre költözésével a szó eltűnt a nyelvünkből. Az ugor egység felbomlása után is fennmaradtak az obi-ugorok kapcsolatai az iráni kultúrkörrel, de már csak kereskedelmi jellegű érintkezésekre korlátozódtak. Az ős-obi-ugor közösségek északra költözvén jelentősen közelebb kerültek a Jeges-tengerhez, maguk is eljuthattak a partjaira, ebben a helyzetben pedig már szinte elképzelhetetlen, hogy iráni szót vegyenek át a tenger elnevezésére, sokkal valószínűbb, hogy a magukba olvasztott északi ősuráli csoportoktól, vagy az északi szamojédoktól kölcsönöztek volna kifejezést a tenger megnevezésére.

9 Rédei Károly: Újabb ötletek a zürjén népnév megfejtésére. In: Szófejtések. NYK 93/1992. 128−130.

10 Vászolyi Erik: I. m. 297.

11 Nyizov, V. V.: Jepifanyij Premudrij o Permszkoj zemle. In: Hrisztyianizacija Komi kraja i jejo rol v razvityiji goszudarsztvennosztyi i kulturi. Tom I. Komi Naucsnij Centr URO RAN. Sziktivkar, 1996. 196. és 24. j. (198.)

12 Vászolyi Erik: I. m. 297.

13 Nyizov, V. V.: I. m. 191.

14 Vászolyi Erik: I. m. 295.

15 Vászolyi Erik: I. m. 295.

16 Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom. I/1. Magyar Őstörténeti Könyvtár 13. Szerk. Zimonyi István. Bp. 1997. 206. 810. j.

17 Kmoskó Mihály: I. m. 205–207.

18 Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom. I/2. Magyar Őstörténeti Könyvtár 13. Szerk. Zimonyi István. Bp. 2000. 30–32.

19 Frähn, Ch. M.: Ibn Foszlan’s und anderer Araber Berichte über die Russen älterer Zeit. Spb. 1823. 107.

20 Szaveljev, P. Sz.: Muhammedanszkaja numizmatyika v otnosenyiji k russzkoj isztoriji. Szentpétervár, 1847.

21 Hudud al Álam (szerk. és jegyz. V. F. Minorsky). London, 1937.

22 Alihova, A. Je.: K voproszu o burtaszah. Szovjetszkaja Etnografija, № 1. Moszkva, 1949. 48–57.

23 Vasziljev, B. A.: Problema burtaszov i mordva. Voproszi etnyicseszkoj isztoriji mordovszkovo naroda. Trudi mordovszkoj etnograficseszkoj ekszpegyiciji, v. 1. Trudi Insztyituta etnografiji, novaja serija t. 63. Moszkva, 1960. 181–209.

24 Popov, A. I.: Sto takoje pertaszi? Szovjetszkoje finnougrovegyenyije, 1973. 257–259.

25 Lásd az Élettörténetének kezdete című fejezetben.

26 Hadrovics–Gáldi: Orosz–magyar szótár I. Bp. 19683. 187, 1055.

27 Nyizov, V. V.: I. m. 191, 193–195. E szövegrészlet fentebb idézett magyar fordításában a Perm körül élnek változat olvasható. Mint láttuk, évszázadokra visszamenően ez a hagyományos olvasat. Az új értelmezést itt bemutatva, a legenda magyar fordításában ezen a helyen természetesen az Íme azon helyek, országok, földek és más népek neve, amelyek Perm területén és Perm körül élnek… korrigált mondat olvasható (l. az Élettörténetének kezdete című fejezetben).

28 Vászolyi Erik: I. m. 294.

29 Lásd a Hogyan győzte le a vitában a varázslót című fejezetben.

30 Lásd a Hogyan győzte le a vitában a varázslót című fejezetben.

31 Lásd a Püspöki szolgálatáról című fejezetben.

32 Lásd A permi ábécéről című fejezetben.