A Kazányi história finnugor vonatkozású részei

 

 

 

A Kazányi históriából lefordított és itt közölt részletek nem minden esetben tartalmaznak konkrét utalásokat a különböző finnugor népekre. Egyes részletek csak a bennük említett városok miatt kerültek válogatásunkba. Ezek a települések mind ősi finnugor területeken jöttek létre. A falakon belül, s a város körzetében finnugor lakosság is élt. Más részleteket a történelmi események követésének érdekében közlünk.

 

Az itt közölt szövegrészleteket a Szaltikov-Scsedrinről elnevezett szentpétervári állami könyvtár (Goszudarsztvennaja Publicsnaja Bibliotyeka imenyi Szaltikova-Scsedrina), F IV. 578 jelzetű kéziratának (17. sz. 60-as évek) 1985-ös publikálásából fordítottuk. (Kazanszkaja isztorija. Szerk. és ford. T. F. Volkova, kommentárok T. F. Volkova, I. A. Jevszejeva. In: Pamjatnyiki lityeraturi drevnyej Ruszi, Szeregyina XVI veka. Összeáll. és szerk. L. A. Dmitrijev, D. Sz. Lihacsov, bev. D. Sz. Lihacsov, Moszkva.) Ez az első szerkesztés szerinti legteljesebb szöveg. A fordításhoz felhasználtuk az első szerkesztés legrégebbi ismert példányának közlését is, amely 1954-ben jelent meg. (Kazanszkaja isztorija. A szöveget gondozta, bev. és kommentárok G. N. Mojszejeva, szerk. V. P. Adrianova-Peretc. Moszkva–Leningrád.) Ezt a kéziratot az orosz akadémia irodalmi intézetében őrzik, jelzete Q.26-P.

 

 

Új elbeszélés, amely röviden elmondja, hogyan keletkezett a kazányi kánság,1 és hogyan háborúztak a moszkvai nagyfejedelmek a kazányi kánokkal és arattak fölöttük győzelmet, és hogyan hódították meg a kazányi kánságot.

(A részleteket Katona Erzsébet fordította)

 

1. fejezet

A kazányi kánságról.

 

Amióta van az Oroszföld, így beszélik ezt az orosz emberek és a barbárok, ott, ahol most Kazany városa áll, az egész egybefüggő orosz föld volt, amely hosszában Nyizsnyij-Novgorodtól terjedt kelet felé a nagy Volga folyó mindkét partján lefelé, a bolgár határokig, a Káma folyóig, széltében pedig észak felé a Vjatkai és Permi földekig, dél felé pedig a kun határokig. És ez az egész kijevi és vlagyimiri birodalom és terület volt. A Káma folyón túl pedig a bolgár és barbár hercegek éltek a saját földjükön, uralmuk alatt tartva a pogány cseremisz népet, amelyik nem ismerte istent, nem volt semmiféle törvénye. Mind ezek, mind pedig amazok az orosz cárságnak szolgáltak és Batu2 kán idejéig adót fizettek (300–303. old.)

 

 

7. fejezet

A kazányi kánság eredetéről és a helyi birtokokról, és a sárkány lakhelyéről.

 

És keresgélve, egyik helyről a másikra menve, Szain kán talált a Volga mentén, az Oroszföld legszélén, a Káma folyó innenső partján egy nagyon szép helyet, amely egyik szélén a Bolgár földdel, másik szélén a Vjatkával és Permmel érintkezett, gazdag volt legelőkben az állatok és méhek számára, megtermett benne mindenféle gabona és bőségesen gyümölcs, tele volt vadállattal, és mindenféle, az élethez szükséges javakkal – szépségét és gazdagságát tekintve nem találni még egy ilyen helyet egész orosz földünkön (314–315. old.)

 

Szain megalapította azon a helyen Kazany városát És hozott a Káma folyó vidékéről egy vad és pogány népet, az egyszerű bolgárokat a hercegeikkel és vezetőikkel, nagyszámú nép, kegyetlenségét és szokásait tekintve hasonlatos a gonosz kutyafejűekhez, a szamojédekhez. És ilyen emberekkel népesítette be azt a földet

 

Van a cseremiszek között egy nép, amelyet osztjáknak neveznek. Így nevezik a legalja rosztovi népet, amelyik elmenekült az oroszok keresztelési szándéka elől, és a Bolgárföldön és a Hordában telepedett le, hogy a kazányi kán fennhatósága alatt legyen (316–317. old.)

 

 

11. fejezet

Kazany második alapításáról. A kazányi kán orosz városok elleni hadjáratáról és a haláláról, és Vaszilij nagyfejedelem fogságba ejtéséről.

 

[Ulug-Muhammed] átkelt a Volgán, és beült Szain üresen álló birtokába. Kevés lakosa volt akkor a városnak, és kezdtek odagyűlni a szaracénok és cseremiszek, akik a kazányi birtokokon éltek és nagyon örültek neki. És a bolgárok fogságtól megmenekült maradványaival együtt arra kérték a kazányiak [Ulug-Muhammedet], hogy legyen védelmezőjük és segítőjük nyomorúságukban, melyet az oroszok támadásai és hadjáratai miatt szenvedtek el, és legyen kánságuk vezetője, nehogy végleg tönkremenjenek. És alája vetették magukat.

A kán letelepedett közöttük. És egy új helyen, nem messze a moszkvai hadak által lerombolt régi Kazánytól erős fővárost épített magának, az előzőnél erősebbet. És különböző országokból sok barbár jött a kánhoz: az Arany Hordából és Asztrahányból és Azovból és a Krímből (326–327. old.)

 

 

12. fejezet

Kazany második bevételéről és Aleham3 [Ulu-Ahmed] kán és valamennyi hozzá közelálló fogságba ejtéséről, és Mahmet Amin4 kán kazányi kánságba ültetéséről és a kazányi keresztények lekaszabolásáról.

 

Vaszilij Vasziljevics nagyfejedelem fia, Ivan Vasziljevics5 apja halála után vette át a moszkvai fejedelemséget. Megtámadta Velikij Novgorodot és merészen és bátran meghódította akkor hódította meg Tvert is, Vjatkát is, Rjazányt is és attól kezdve nevezte magát egyeduralkodó moszkvai nagyfejedelemnek (328–329. old.)

 

 

14. fejezet

A moszkvai vajdák Kazany ellen küldéséről és a harcosoknak a városnál történt elpusztulásáról.

 

Vaszilij Ivanovics nagyfejedelem6 bosszút akart állni az áruló Mahmut Aminon ismét el akarta hódítani tőle Kazányt, Kazányba küldte maga helyett fivérét, Dmitrij uglicsi herceget más hercegekkel, vajdákkal és sok orosz harcossal, szárazföldön lovakkal és a Volgán csónakokon a 7016. (1508.) esztendőben.

És amikor az orosz harcosok Kazányhoz érkeztek, először győzelemre segítette őket isten a kazányiak ellenében. Ám később, ó jaj, megharagudott ránk az úr, és a pogányok legyőzték a keresztényeket

 

A nagy réten, az arszki mezőn ezer sátrat állíttatott fel a kán ünnepi mulatságok céljából Sok ember és sok cseremisz jött el az ünnepre az áruival a távoli körzetekből, és kereskedtek a városiakkal, eladtak, vettek, csereberéltek.

És amikor a kán, a főemberei és valamennyi kazányi ember ivott és mulatott a kazányiakra rontott a dicső orosz sereg, és szétverte a barbárokat, egyeseket fogságba ejtett, mások a kán után a városba menekültek, egyesek az erdőbe, mentette magát mindenki, ahogy tudta. A nagy szorosságban az emberek a városban fuldokoltak és agyonnyomták egymást, és ha az orosz sereg még három napig a városnál marad, harc és nehézségek nélkül bevette volna.

A mezőn ott maradt a kán minden sátra, a főemberek szekerei sok étellel és borral és mindenféle ruhaneművel. Az orosz harcosok a nehéz csata után, gondolván, hogy már bevették Kazányt elkezdtek enni és mértéktelenül inni mulattak, szórakoztak és mélyen aludtak délig. A kán pedig a várfal lőrésein keresztül a kazányiakkal együtt figyelte az orosz harcosok garázdálkodását és esztelen mulatozását, és amikor azt látta, hogy az oroszok apraja-nagyja részeg, a vajdákat is beleértve, azon kezdett el gondolkozni, mi lenne a megfelelő idő, hogy rájuk támadjon és mindőjüket elpusztítsa.

Megharagudott akkor az úr az orosz harcosokra, megfosztotta őket bátorságuktól és erejüktől, és bátorságukat és erejüket a pogányoknak adta. Ó jaj! Az orosz haderő Kazányhoz érkezése után a harmadik napon, délben két órakor kinyíltak a város kapui és kijött a kán húszezer lovassal és harmincezer gyalogossal – a gonosz cseremiszek csak azon igyekeztek, hogy minél kevesebb bajjal kitörjenek [az orosz fogságból] és elmeneküljenek, nehogy fogságba essenek (334–337. old.)

 

 

18. fejezet

Arról, hogy a nagyfejedelem egy időre abbahagyja a Kazany elleni hadakozást, és a háborúról, és arról, hogy kibékül a lengyel királlyal, és a moszkvai vajdák másodszori Kazany ellen küldéséről.

 

És [a cár] másodszor is nagy sereget gyűjtött, nagyobbat annál, mint amit a fivérével küldött, és a 7032. [1524] esztendőben elküldte csapatait: tizenkét vajdáját és ötvenezer harcost, hogy bosszút álljanak a kazányiakon. Felsorolom a főbb vajdák neveit: a lovas sereggel szárazföldön ment Borisz Szuzdalszkij Gorbatij, meg Ivan Ljackij, meg Habar Szimszkij, meg Mihajlo Voroncov hercegek, hajón pedig Ivan Paleckij meg Mihajlo Jurjevics hercegek.

Ó, bűnös [vízi]akadályok, ó, eltitkolhatatlan szerencsétlenségünk! És ezt a sereget, bizonyos gonosz ravaszság segítségével, elpusztították a kazányi cseremiszek: a felderítő egységből ötezer főt és az egész elővédet – tizenötezer főt és tízezret a főseregből. Azokon a szűk helyeken, ahol kis szigetek voltak, nagy fákkal és kövekkel elrekesztették a folyót, és sellőkhöz hasonló akadályokat képeztek, és amikor sok csónak ért oda, összetörték egymást. És mindehhez a cseremiszek elölről is, hátulról is zaklatták, lőtték, öldökölték, nem engedték tovább őket. Vastag fákat vágtak ki, tölgy- és nyárrönköket készítettek, kötelet kötöttek rájuk és a magas partról a csónakokra dobták úgy, hogy nem lehetett menekülni előlük. Egyetlen rönktől öt, vagy még több csónak is elsüllyedt az emberekkel és a készletekkel együtt. És sok faltörő eszköz, nagyobb és kisebb ágyú a vízbe merült és sok ember megfulladt, rémületében maga ugrott a vízbe. Később pedig, amikor lefolytak a tavaszi vizek, még abban az évben a cseremiszek kihalászták a faltörő ágyúkat, a puskaport és a golyókat, és elvitték Kazányba. Sok egyéb holmit is összeszedtek maguknak a halottakról, akik a csónakokkal együtt süllyedtek el, levették a nagy, ezüsttel bevont vérteket, mások díszes ruhákat találtak a homokban és sok fegyvert, amelyeket a folyó sodrása vetett a partra. És a pogány emberek számára a Volga arannyal folyó Tigrissé lett, amely vizéből munka nélkül adta a gazdagságot: az aranyat, a gyöngyöt és drágaköveket.

A vajdák hosszú napok múlva áthaladtak a nagy síkvidéken, mit sem tudván arról, hogy mi történt a csónakokon haladó harcosokkal. És elérték a Kazányi földet és közeledtek a Szvijaga folyóhoz, és kiléptek a nagy mezőre, ahol is már ott voltak a kazányi vajdák a hadaikkal, várták az orosz hadakat. Atalik herceg vezette őket, a kánjuk pedig bezárkózott a városba. És három napig harcolt a szárazföldi sereg egyedül a kazányiakkal annál a folyónál, és ezek a moszkvai vajdák egyedül is legyőzték a kazányi sereget. És az Kazányba menekült. A vajdák a Volgáig üldözték, gyilkolták őket. Egyesek csónakjukba ugrottak és a Volgába fulladtak, mások az erdőbe futottak, és csak kevésnek sikerült Kazányba menekülnie és a kánnal együtt a városba zárkóznia. És ebben a csatában negyvenkétezer kazányit öltek meg.

Miközben a moszkvai vajdák ezen a csatahelyen tartózkodtak és pusztították a kazányi uluszokat, várták a folyón utazó sereget, és csodálkoztak annak szokatlan késlekedésén; utolérték őket a cseremiszektől megszabadult vajdák, az a néhány, aki nem halt éhen, és azért késtek, mert nagy nehézségek árán jutottak át a szűk helyeken és sellőkön, és elbeszélték harminc ezres seregük pusztulását. A vajdák beleremegtek és elszörnyedtek. És úgy gondolták, hogy a Volgába veszett faltörő ágyúk nélkül nem tudják rohammal bevenni a várost.

És a hegyi cseremiszek legyőzése után minden vajda visszafordult: az is, amelyik csónakon jött, az is, amelyik a lovasságot vezette, a megmaradt csónakokat elégették. És nem maradtak a városnál egyetlen napig sem, mivel éhség kínozta és félelem fogta el őket. És csapataikat hiába elpusztítván, nem örömmel, hanem nagy bánatban érkeztek meg Moszkvába. Sok harcos éhen halt útközben Kazányból jövet. Mások sokáig kóboroltak Oroszföldön, gyomor­be­teg­sé­gekben haltak meg a saját földjükön, csak fele maradt életben annak a seregnek, amelyik Kazany ellen indult. (346–351. old.)

 

 

19. fejezet

A moszkvai vajdák harmadszori Kazányba küldéséről és a nagy kazanyi erőd bevételéről.

 

Ezután hat évig türelemmel volt [III. Vaszilij], és összeszorult halandó szíve a kazányiak miatt érzett nagy fájdalomtól És ismét, harmadszor is összehívta fő vajdáit, és harcedzett sereget küldött Kazányba – lovasságot és naszádokat, amint azt ezelőtt kétszer is tette

 

Amikor Szafa-Girej, a kazányi kán meghallotta, hogy híres moszkvai vajdák vonulnak ellene nagy erőkkel, követeket küldött valamennyi kazányi kerületbe a hercegekhez és mirzákhoz,7 parancsba adta, hogy birtokaikról jöjjenek Kazányba és készüljenek az ostromra, értesítette őket az oroszok szokatlan haderejéről, amiért is ő nem mert eléjük menni és megütközni velük. Megparancsolta, hogy a közeli helyekről hajtsák oda a cseremiszeket, azoknak parancsba adta, hogy a Bulak mellett építsenek erődöt – az Arszk mezei váralja-település mellett, a Bulak és a Kazanka folyó között –, és ássanak árkot az erőd mögött, hogy az erődbe üljenek be a cseremiszek, meg az érkezett sereg, ez a városnak is segítséget jelent és a váralját sem engedik felégetni.

Ugyanakkor a kán segítségére, pontosabban saját pusztulására érkezett harmincezer nogaj, akik szerettek volna meggazdagodni az orosz foglyokon és a kántól kapandó fizetésen. Így Kazany városa nem tudta befogadni egyszerre valamennyi lakóját és az érkezett embereket, nagyon szűk lett benne a hely, és a kán parancsára földből és kőből gyorsan nagy erődöt emeltek, amely két oldalával a városnak támaszkodott. És összegyűltek a kazányi vajdák és beletelepedtek teljes haderejükkel: a nogajokkal és cseremiszekkel, a kán pedig a város lakóival és kevés kiválasztottal a városba zárkózott (350–351. old.)

 

A kazányi kán rájött, hogy ha a városban ül, beveszik a várat, őt magát elfogják és háromezer megbízható tatárjával éjjel kitört a városból. A kán elmenetele miatt nyugtalanság tört ki a csapatok között. A cseremiszek kivonultak a városból, kezükre kerítettek nyolcvan városi mozgó faltörőt és bennük hét ágyút. A kán keményen harcolt, áttört az orosz seregen, gyors lovait váltva a feleségeivel együtt testvéréhez, Szahib-Girej8 krími cárhoz menekült, sebekkel borítva jóformán a markából csúszott ki az oroszoknak, és üresen hagyta Kazányt: csak a kazányiak maradtak a városban, a nők és a gyerekek, öregek és fiatalok. Tizenkétezer harcos a Krímbe menekült, a gonosz cseremiszek. És egy évet meg hat hónapot töltött a Krímben a testvérénél [a kán]. (354–355. old.)

 

 

22. fejezet

Ivan Vasziljevics nagyfejedelem [Rettegett Iván] trónra kerüléséről, és az ő eszességéről és nagy bölcsességéről, és arról, hogyan ölte meg bojárjait, és hogyan járta be földjét, és mennyire szerette a harcosait, és arról, hogy mit tudott meg a kazányi kánságról.

 

És mindenhova elment [Rettegett Iván], egész földjét megszemlélte a saját szemével, látta, hogy Oroszföld sok városát elpusztította a pogány: a rjazányi és az északi földeket krími kard tette tönkre, az egész Nyizovszkaja zemlja és Galics és Usztyjug és Perm a kazányiak miatt pusztult el (362–363. old.)

 

 

23. fejezet

Arról, hogy miként igázták le a kazányiak az orosz földet és gyalázták meg isten szent templomait, és hogyan bántalmazták a keresztényeket.

 

De hogyan tudnám elmondani vagy leírni azokat a szörnyűséges bajokat és félelmetes viharfelhőket, amelyek akkor az orosz emberekre zúdultak. Mert erőt vesz rajtam a rettenet és összeszorul a szívem és sírás fojtogat és maguktól csurognak a könnyeim. Ó, ortodoxok, ki tudná elsorolni a Batu által okozottaknál is sokkal szörnyűbb bajt, amelyet sok éven át a kazányiak és a pogány cseremiszek okoztak a pravoszláv keresztényeknek

 

A kazányi szaracénok és cseremiszek naponta hurcolták fogságba a pravoszláv keresztényeket, a munkára alkalmatlan öregeknek kiszúrták a szemét és levágták a fülét, az orrát és az ajkát és kiráncigálták a fogait és kivágták az orcáját, és ilyen állapotban, hogy alig lélegeztek, sorsukra hagyták őket. Egyeseknek levágták kezét, lábát, és ezek az emberek élettelen kövekként hevertek a földön és kis idő múltán meghaltak. Egyes embereket lekaszaboltak, másoknak a bordái közé, a mellébe és arcába vasrudakat szúrtak, egyeseket kettéhasítottak, másokat városuk közelében karóba húztak és szégyennek tettek ki, gúnyolódtak rajtuk

 

A kazányiak pedig, amikor orosz foglyokat vittek Kazányba, csábították és kényszerítették őket, a férfiakat és nőket, hogy vegyék fel a muzulmán hitet. Ó jaj, sok oktalan elcsábult és felvették a szaracén hitet: egyesek félelmükben tették, féltek, hogy megkínozzák, rabszolgának adják el őket. Isten ments az ilyenektől: nem értem, hogyan csábulhattak el és homályosodott el az agyuk, de rosszabbak voltak a keresztényekhez, mint a barbárok és a gonosz cseremiszek (364–369. old.)

 

 

24. fejezet

A cár és nagyfejedelem fohászkodása istenhez, hogy az könyörüljön meg a fogságba esett keresztény népen.

 

A pravoszláv cár és nagyfejedelem, Ivan Vasziljevics, amikor mindezt meghallotta, és látta a sírást-rívást és embereinek pusztulását, minden alkalommal nagyon elszomorodott, égett a bensője, mint egy sebesültnek, és fájt a szíve, és sóhajtozott, amikor a pravoszláv keresztényekre gondolt, és állandóan azon törte a fejét, hogyan állhatna bosszút a kazányiakon és a pogány cseremiszeken (370–371. old.)

 

 

26. fejezet

Szafa-Girej harmadszori káni trónra ültetéséről, és fájdalmáról és haláláról, és a feleségéről, és a moszkvai főurak kivégzéséről, és a moszkvai vajdák halálba küldéséről.

 

És lángra lobbant annak a vajdának, Szemjon hercegnek és a másik vajdának a szíve, alaposan felfegyverkeztek és sok bátor harcossal elmentek, sok kazányi földet elpusztítottak, vérrel árasztották el a cseremisz mezőket és barbár halottakkal terítették be a földet (384–385. old.)

 

 

27. fejezet

A cár és nagyfejedelem első személyes hadjáratáról Kazany ellen, és arról, hogyan szemelt ki egy helyet erődépítésre.

 

És uralkodásának harmadik évében [Rettegett Iván] összegyűjtötte valamennyi herceget és vajdát és az egész orosz sereget, és téli időben a 7058-as (1550.) esztendőben sokezres sereggel maga indult Kazany ellen.

Hosszú és hideg volt akkor a tél, hozzá még a tavasz is korán beköszöntött, egy egész hónapon át zuhogott az eső

 

Ezért kevés ideig tartózkodtak Kazánynál az oroszok, csak három hónapig – december 25-től március 25-ig. Minden nap ostromolták a várost, nagy ágyúkkal lőtték a falakat. Nem adta meg az Isten a moszkvai cárnak, hogy bevegye Kazányt, mert ebben az időben nem volt kánja a kánságnak, és ezért nem lett volna dicsőség bevenni.

És miután felégette, pusztává tette az egész Kazányi földet, visszatért Ruszba. És amikor a Volgán mentek visszafelé a jégen, Kazánytól tizenöt versztányira, a Szvijagának nevezett folyó partján, amelyik a Volgába ömlik, a két folyó között meglátott egy hegyet és erődépítésre alkalmatos helyet, egy tágas, erős és szép helyet. És egész lelkével megszerette azt, ám nem mondta el akkor elképzelését a vajdáknak, egyiknek sem mondott semmit, nehogy azok megharagudjanak rá, mivel az lakatlan, sűrű erdővel borított hely volt, de méginkább azért, mert nem volt erre idő akkor. A két folyó, a Szvijaga és a Volga mindkét partján szép és fűben gazdag rétek húzódnak. A folyóktól távol, a hegy lejtőjén kazányi falvak vannak, amelyekben mezei cseremiszek élnek – mivelhogy a kazányi földeken kétfajta cseremiszek élnek, s azok három népet foglalnak magukban, a negyedik nép a barbárok, akik uralkodnak rajtuk: az első fajta cseremiszek a Volga innenső partján élnek, a magas hegyek közötti völgyekben és hegyieknek neveztetnek, a másik fajta cseremiszek a Volga másik partján élnek és mezeieknek neveztetnek lakóhelyük alacsonyan fekvő és sík volta miatt. Ennek a földnek a lakói mind földművelők és dolgos emberek és vad harcosok. Ugyanazon a lapályos oldalon élnek a koksajszki és a vetlugai cseremiszek is, lakatlan erdei helyeken élnek, nem vetnek, nem szántanak, vadászatból és halászatból táplálkoznak és úgy élnek, mint a vadak (388–391. old.)

 

 

28. fejezet

A cár és nagyfejedelem által látott álomról, és vajdáinak másodszori Kazany ellen küldéséről, és Szvijazsszk várának építéséről.

 

És minden neves vajda és az egész moszkvai sereg örömmel indult a Kazany elleni hadjáratra, mintha előre érezték volna a győzelmet, gyorsan haladtak csónakokban a nagy Volga folyón – amely Ruszból egyenesen kelet felé folyik, öt versztányira oldalt, a bal parton található Kazany városa –, és nagy „belozerkákon9 abban az évben ügyesen megépített, kész favárat vittek magukkal.

Harminc napig hajóztak, és május hónap tizenhatodik napján, a húsvét utáni kilencedik szombaton érkeztek meg a kijelölt helyre, a kazányi földre, a Szvijaga folyóra. És ott megálltak, nem tették meg a Kazányig hátralévő tizenöt versztát. És nagyon jó és szép hely tárult eléjük, és az nagyon tetszett Sigalej (Sah-Ali) kánnak10 és valamennyi főembernek, és örült az egész sereg. És másnap reggel, vasárnap a cár a kazányi uluszokra küldte seregét, hogy elpusztítsák és foglyul ejtsék a hegyi és mezei cseremiszeket. Az első csapatnak, a gyalogosoknak pedig megparancsolta, hogy vágják ki az erdőt, és tisztítsák meg a helyet az építendő város számára. És isten akaratából és segítségével, mindössze néhány nap elteltével végéhez közeledett az építkezés, összeszerelték a kész részeket, felépítették a szép, nagy várat a 7059. [1551] év június havának harmincadik napjára (392–393. old.)

 

 

29. fejezet

Azon a helyen felhangzó harangzúgásról és Csodatévő Szergij11 megjelenéséről.

 

És ő hozta meg elsőként az örömteli és igaz hírt, amely szerint ellenségeink, a kazányiak és valamennyi cseremiszük legyőzetnek

 

És az isteni segítség első jelét a szentséges Szűzanya és valamennyi új csodatévő orosz szent imáinak köszönhetően kapták meg: három nappal azután, hogy a cár és a vajdák megérkeztek és elkezdték építeni Szvijazsszk várát, követek útján történt előzetes értesítés után ajándékokkal jelentek meg a hegyi cseremiszek vénei és századosai, és azért könyörögtek a cárnak és a vajdáknak, hogy ne pusztítsák el őket, elmondták, hogy hercegeik és mirzáik otthagyták őket, feleségeikkel és gyermekeikkel együtt Kazányba menekültek. És akkor valamennyi hegyi cseremisz hűséget esküdött a cárnak és nagyfejedelemnek, az ő oldalára állt a kazányi föld népességének fele. A cár és a vajdák írnokokat küldtek [a cseremiszek] uluszaiba, akik a fiatalokat és öregeket nem számítva negyvenezer hozzáértő lövészt írtak össze – az éretlen ifjakat és az öregeket nem írták össze.

És a Szvijazsszk közelében élő hegyi cseremiszek vénei és századosai szomorúan és panaszosan elmesélték a cárnak és a vajdáknak azt, amit azok jól és részletesen tudtak: „E vár építése előtt öt évvel, amikor az uralkodónk már meghalt, Kazany pedig békében élt, és maguk nem nagyon pusztították földünket, gyakran hallottunk itt orosz módra zengő egyházi harangszót. És félelem költözött belénk, nem értettük a dolgot és csodálkoztunk, és sokszor küldtünk gyorslábú ifjakat, hogy menjenek el arra a helyre, és nézzék meg, miért történik így. És azok nagyon szépen zengő énekhangokat hallottak, ahogyan az egyházi szertartásokon énekelnek, de az éneklőket magukat nem látták, csak egyetlen öreg kalugyert12 láttak, aki ikonnal és kereszttel járkált azon a helyen, és minden oldalra áldást osztott és szentelt vizet hintett, mintha csak gyönyörködött volna ebben a helyben, és azt méricskélte volna, hová építsék a várost. Az egész helyet kellemes illat töltötte be. Az általunk sokszor odaküldött ifjak nekibátorodtak, bevárták [a kalugyert], hogy elvigyék Kazányba és kivallassák, honnan jött erre a helyre. De nem adta magát a kezükre. Nyilat lőttek ki rá, hogy meglőve elfogják, de ő láthatatlanná vált. A nyilak nem értek el hozzá és nem sebezték meg, fölötte szálltak el, kettétörtek és a földre hullottak. És az ifjak rémülten elszaladtak. Mi pedig csodálkoztunk. És csodálkozva azon gondolkoztunk: »Vajon mit jelent számunkra ez a jel?« És elmondtuk a dolgot urainknak, a hercegeinknek és mirzáinknak. Azok pedig Kazányba mentek és elmondták az egészet kánnőnknek13 és a kazányi főembereknek. A kánnő és a főemberek szintén csodálkoztak és elrémültek a sztarec megjelenésén.” (392–397. old.)

 

 

32. fejezet

A városban élő embereket látomásokkal csábító ördögről.

 

Ottani tartózkodásom alatt, amikor Kazányban éltem, volt egy harmadik jel is. Az egyik uluszban, a Káma folyó magas partján volt egy kis elhagyott város, amelyet az oroszok ördögvárnak neveznek. Az ördög lakott benne és hosszú évek óta csábítgatta az embereket. Már a régi bolgárok idején is pogány áldozati hely volt. És sok ember jött el ide az egész kazányi földről: barbárok és cseremiszek, férfiak és nők, áldozatot mutattak be az ördögnek és tanácsot kértek az itt élő varázslóktól. Az ördög mintha meggyógyította volna az ilyen embereket, de aki nem törődött vele és elkerülte, nem hozott neki semmiféle áldozatot, azt megölte, a folyón utazók csónakjait felborította és mindnyájukat a folyóba fullasztotta. Néhány keresztényt is elpusztított Amikor háborúba indultak, áldozatot mutattak be neki, a varázslók segítségével megtudakolták, hogy zsákmánnyal térnek-e vissza avagy üres kézzel

 

És a kánnő elküldte magát a kazányi főpapot, tudakolja meg, vajon a moszkvai cár és nagyfejedelem győzi-e le Kazányt, avagy a kazányiak őt és minden ott tartózkodó ember meghallotta a hangját [az ördögét]: „Miért zavartok engem, mától kezdve nem reménykedhettek bennem és a segítségemben, mert Krisztus erejétől űzetve pusztaságba, megközelíthetetlen helyekre költözöm el tőletek, mivel ő dicsőséggel bevonul ide és ő akar uralkodni ezen a helyen, a szent keresztségben akarja részesíteni azt.” (400–401. old.)

 

 

33. fejezet

Arról, hogy miként irányította a kánnő Kazányt az ő főembereivel, és mennyire szomorkodott Szvijazsszk várának felépítése miatt.

 

És meglátta akkor a kánnő és minden említett kazányi vezető, és az egyszerű ottani emberek – a mezei cseremiszek, oroszul cserny, aljanép, hogy nagyszámú orosz sereggel és nagy faltörő ágyúkkal odaérkezett Sigalej kaszimovi kán, és csodálkozásukra szinte gúnyolódva rajtuk és játszva, mindössze néhány nap alatt várat épített a földjükön, már-már az orruk előtt. És amikor a hegyi cseremiszek elárulták őket [a kazányiakat] és egész seregükkel a moszkvai egyeduralkodónak esküdtek fel, a kazányiak hosszú ideig semmit sem tudtak a dologról: sem a várépítésről, sem a cseremiszek árulásáról. És bár sokan beszéltek nekik erről, a kazányiak gőggel eltelve nem hittek nekik, azt gondolták, hogy csak kis, úgynevezett „sétáló” várat építettek. Ilyen kerekekre szerelt és lánccal megerősített kis várakkal sokszor vonultak a vajdák Kazányhoz, egyszer a kazányiak hét ágyúval együtt meg is szerezték egy részüket.

És csak akkor tudták meg az igazat, amikor a nagy szvijazsszki vár készen állt, akkor kezdtek búslakodni és szomorkodni (402–403. old.)

 

 

42. fejezet

Arról, hogyan ment harmadszor is Kazányba Sigalej kán, hogyan lett harmadszor kán, és hogyan ölte meg a kazányi főembereket.

 

A kazányiak pedig nagy örömmel tették kánjukká, holott azelőtt kétszer meg akarták gyilkolni, amikor kán volt Kazányban. És átadták a kazányiak városukat a nagyfejedelemnek, a moszkvai egyeduralkodónak, a földjük másik részén lakó mezei cseremiszekkel együtt önként, harc nélkül, vérontás nélkül fennhatósága alá helyezték, teljesen a hatalmába adták magukat, hogy uralkodjon rajtuk, ahogy akar. És megígérték, hogy odaadóan fogják szolgálni, adót fizetnek neki, mint minden megelőző kazányi kánjuknak, és szokásuknak megfelelően írásban tettek hűségesküt (424–425. old.)

 

 

51. fejezet

Az orosz harcosok összehívásáról és megszemlélésükről.

 

És mielőtt maga [Rettegett Iván] elindult volna a hadjáratra, harcosokat válogatott az egybegyűltek közül, tizenkét vajdáját indította Kazany ellen a harcosokkal, nagy haderővel, május kilencedikén, két folyón, a Volgán és a Kámán csónakokon és bárkákon. A Volga folyón az egész nagyszámú sereg számára szükséges élelmiszert és egyéb tartalékokat és nagy faltörő ágyúkat szállító harcosokat indította, hogy a harcosok ne szenvedjenek sokáig az élelmiszerhiánytól. A Kámán utazók azt a feladatot kapták, hogy pusztítsák a Vjatka fölötti megtelepedett gazdag kazányi falvakat.

A Káma nagy folyó, három földön folyik keresztül, a permi földön, a vjatkai földön és az egész kazányi földön, és Kazany alatt hatvan versztával a Volgába ömlik. Rajta hajóztak Kazany felé a moszkvai vajdák az usztyjugi, meg a vjatkai bátor emberekkel és pusztították a gazdag kazányi falvakat (450–451. old.)

 

 

56. fejezet

A cár és nagyfejedelem Kolomnából való kivonulásáról és a csapatok rendjéről.

 

És Kolomnából a dicső Vlagyimir városába érkezett [Rettegett Iván], és csak egy hétig pihent benne, imádkozott istenhez a templomokban és alamizsnát osztott a koldusoknak. Vlagyimirból Murom városába ment és tíz napig tartózkodott benne, egy kis sereget gyűjtött, várta Sigalej kánt.

Tíz nap múlva földjéről, Kaszimovból Murom városába érkezett Sigalej kán is a maga haderejével – és vele volt harmincezer máshitű, és idejött vele két kánfi is az Asztrahányi Hordából: az egyiket Kajbulának hívták, a másikat pedig Derbis-Alejnek és velük jött húszezer tatárjuk

 

És összegyűjtve az egész haderőt, elindult Murom városából a nagyfejedelem, a cár

 

És nagy vajdából volt összesen kilencven, mind híres, neves herceg, elsők a cári tanácsban, nekik engedelmeskedtek a többi: a közepes és kisebb vajdák. Az orosz haderő valamennyi egységében volt akkor nemes hercegekből és bojárokból, nagy vajdából és bátor szolgáikból és erős lovasokból és jól betanított lövészekből és kemény páncélba és vértbe öltözött erős harcosból harmincezer fő; a naszádos sereg százezer fős volt; Sigalej kaszimovi kánnal és az idegen tatár haderővel, az orosz cárt szolgáló hercegekkel, mirzákkal és kozákokkal érkezett sereg hatvanezer főt számlált; ehhez jött még tízezer kozák és tízezer mordvin, és német, frjag és ljah14 szintén tízezer, mindez a felszerelést szállító lovasokon és gyalogosokon felül

 

És ment a cár a nagy tiszta sík vidéken át Kazany felé az orosz sereggel és sok idegen harcossal, akik neki szolgáltak: tatárokkal és cserkaszokkal és mordvinokkal és frjagokkal, németekkel, ljahokkal – óriási és nagyon félelmetes haderővel, szekerekkel és lovakkal három úton, negyedikként csónakokon a folyókon, nagyobb sereget vitt magával mint a kazányi föld (462–465. old.)

 

 

57. fejezet

A végtelen sztyeppről, és arról, hogy nem volt elég víz a harcosok számára, és a cár és nagyfejedelem Szvijazsszkba történt bevonulásáról.

 

…A cár, a nagyfejedelem a sztyeppén átvezető útnak a kazányi uluszokhoz tartozó részét, az új Szvijazsszk városáig öt hét alatt tette meg (464–465. old.)

 

 

58. fejezet

A cár és nagyfejedelem vajdáknak adott parancsáról, hogy keljenek át a Volgán, és a kazányiakkal vívott csatáról.

 

És augusztus tizenötödikén valamennyi csapat megkezdte az átkelést a nagy Volga folyón a szvijazsszki hegyes oldalról a lapályra 466–467. old)

 

 

59. fejezet

A cár és nagyfejedelem Kazányba érkezéséről, és serege nagyságáról, és Kazany város erősségéről és a város megszemléléséről.

 

És harcosaival, lovasaival és gyalogosaival az egész kazányi földet betöltötte [Rettegett Iván]. És vitézei elborították a mezőket, hegyeket és völgyeket, és szerteröppentek, akár a madarak az egész földön, és pusztították azt, a lakóit foglyul ejtették, akadálytalanul jártak Kazany körül, egészen annak széléig. És sok embert megöltek, és vér árasztotta el az egész barbár földet, és a szakadékok, tavak és folyók cseremiszek csontjaival voltak tele… (470–471. old.)

 

 

63. fejezet

A cseremiszek fölött aratott győzelem.

 

A városiaknál is több kellemetlenséget okoztak az orosz csapatoknak az erdei erődítésekből érkező és hátulról támadó cseremiszek: a táborokra rontottak, éjjel nagy zűrzavart okoztak az oroszok között, nappal öldökölték, élve elfogták a harcosokat és elhajtották a méneseket. Amikor pedig az oroszok támadták meg őket, megfutamodtak, elbújtak az erdő sűrűjében és a hegyi szakadékokban, és a megközelíthetetlen helyeken rejtőzködve megmenekültek.

És a cár, a nagyfejedelem és valamennyi vajdája nagyon szomorú volt emiatt, mivel nagyon nehéz volt a közelükbe férkőzni. De őszintén hívő emberhez méltóan, istenben bízva, sok harcossal együtt ellenük küldte a vajdáit: Alekszandr Szuzdalszkij Gorbatij herceget és Andrej Kurbszkij herceget. És azok nagy nehézségek árán, három nap alatt elvergődtek azokig a helyekig, ahol a cseremiszek éltek, azután dél felé haladva megkerülték azokat a szakadékokat, hasadékokat és hegyeket, és ily módon körbe kerítették a cseremisz erődített helyeket.

És leszállt rájuk az éjszaka. Nem tudván, hogy körül vannak véve, [a cseremiszek] menekültek az elöl lévő csapatok elől és a hátul lévőkbe ütköztek. És az oroszok hamarosan legyőzték őket, erődítményeiket lerombolták és felégették, és élve elfogtak öt cseremisz vajdát és velük együtt ötszáz jó cseremiszt és feleségeiket és gyermekeiket is foglyul ejtették, maguk a vajdák sértetlenül tértek vissza. És a cseremiszek nem támadtak többé az erdőből.

A kazányiak tizenötezer cseremisz lovast tartottak arra, hogy az orosz harcosokat támadják, és tízezret a Volgán, csónakokon. Ám ezek a naszádos cseremiszek semmi kellemetlenséget nem okoztak az orosz csapatoknak, amelyek csónakokon mentek a folyóparti cseremisz falvakat pusztítani, csak a tartalék csónakokat próbálták támadni, de nem jártak sikerrel, mivel a Volga partján lévő tartalék csónakokat erős és nagy erődítmény védte, és két vajda őrizte kis ágyúkkal, sok harcossal a környékbeli cseremiszek ellen, az újabb váratlan támadásoktól és a saját csapataikban bekövetkező zűrzavartól tartva. A naszádos cseremiszek nem óvatoskodtak, mivel nem tudnak vízen harcolni az oroszok ellen.

És a már említett vajdák után megjött a hadjáratból Szemjon herceg is a többi vajdával, akik a kazányi földeket pusztították, és egy alkalommal tíz nap alatt harminc kisebb-nagyobb megerősített helyet vettek be, amelyekbe a harc alkalmával a cseremiszek menekültek és ott rejtőzve kerestek menedéket. És sok cseremiszt megöltek feleségeikkel és gyermekeikkel együtt, és nagyon sok holmijukat és állatukat megszerezték. És az orosz csapatok nem szenvedtek vereséget egyetlen várnál, egyetlen megerősített helynél sem: az erős helyek megnyíltak előttük, megadták magukat, az íjakat sem kellett megfeszíteni, nyilakat sem kellett kilőni, köveket sem kellett szórni, csak az első nagyobb erődnél álltak három napig a harcosok, de ott is emberi veszteség nélkül.

Az a régi, Arszknak nevezett erődítmény olyan, mint egy erős vár: tornyokkal és lőrésekkel, és sok ember él benne és jól védik. És [korábban] egyszer sem vették be semmiféle harcban. Kazánytól hatvan versztányira fekszik, nehezen megközelíthető helyen, járhatatlan szakadékok és mocsarak között, és csak egy helyen lehet odamenni és kijönni belőle.

A fő vajda, Szemjon herceg rájött, hogy nem lehet egyszerűen bevenni, mivel hogy sok ember tartózkodik benne – csak harcosból tizenötezer – ezért nagyobb és kisebb ágyúkat vontattatott oda, és elkezdte veretni az erődöt. A benne lévő arszki hercegek és valamennyi cseremisz üvöltésben tört ki és kinyitották a kapukat és a kezüket nyújtották, mivel isten félelmet ültetett a szívükbe. És az oroszok foglyul ejtették őket. És elvittek tizenkét arszki herceget és hét cseremisz vajdát és jobb embert, kiválasztottak háromszáz századost és vezetőt, összesen mintegy ötezer embert.

A cár, a nagyfejedelem pedig nagyon örült, köszönetet mondott istennek, megjutalmazta a vajdáit és minden harcosát megdicsérte. Megparancsolta, hogy a foglyokra egyelőre vigyázzanak, és sokszor vigyék őket a város alá, hogy azok felszólítsák a kánt és a kazányiakat, hogy vérontás nélkül adják meg magukat. De azok nem hallgattak a foglyok siránkozására és kéréseire. És fogságba esésük nagyon elkeserítette a kazányiak szívét, Szemjon herceg pedig nagy rémületet hozott rájuk… (478–481. old.)

 

 

65. fejezet

A harcok félbeszakításáról, és a városba zárkózott kazányiakról, és a nagyfejedelem kazányiak iránt érzett haragjáról.

 

…A cár, a nagyherceg, látván, hogy a kazányiak hajthatatlanok, nem hallgatnak az intelmeire, és szidják őt és gőgösek és nem akarnak megbékülni vele és harcra készülnek, nagyon méregbe jött és lángoló düh töltötte el, és irántuk érzett addigi jóindulata haraggá változott. És halálra ítélte az erődítményekben elfogott valamennyi cseremiszt, mintegy hétezer embert: egyeseket a város közelében karóba húztak, másokat egyik lábuknál fogva, fejjel lefelé felakasztottak, volt akit a kazányiak elrémítésére főbe lőttek, hogy azok, embereik keserves halálát látván megrémüljenek és feladják neki [Rettegett Ivánnak] a várost és engedelmeskedjenek. A haldokló cseremiszek pedig átkot szórtak a kazányiakra: „Hogy utánunk ti is ilyen keserves halált szenvedjetek a feleségeitekkel és a gyermekeitekkel együtt!”… (486–487. old.)

 

 

74. fejezet

A kazányiak gonoszságáról, a cár és nagyfejedelem hozzájuk intézett utolsó figyelmeztetéséről és nagylelkűségéről.

 

…A cár, a nagyfejedelem hétszer is elküldte követeit a kazányiakhoz, maga is velük ment, nem mint cár, hanem mint egyszerű harcos, egyszerű ruhában, és hallgatta beszédüket. Olykor a hozzá érkező kazányi hercegeket és mirzákat küldte el, hogy magyarázzák el a kazányiaknak az ő nagylelkűségét, mint földijeiknek és rokonaiknak; magyarázzák ezt meg és győzzék meg róla őket, és adják át nekik a következőket: „Ó, engedetlen és keményszívű kazányi emberek, hát nem látjátok egész földetek pusztulását, és nem tudjátok, hogy minden erődítményeteket bevettük a benne lévő sok emberrel együtt, és megöltük a cseremiszeiteket és rokonaitokat és ismerőseiteket – mindenkit az emberektől kezdve az utolsó állatig, rajtatok kívül, akik úgy ültök városotokban, akár a börtönben?”… (504–505. old.)

 

 

88. fejezet

A többi cseremisz önkéntes behódolásáról a cár és nagyfejedelem előtt, és a cár ígéretének betartásáról.

 

És minden megmaradt mezei cseremisz, még aznap értesülvén nagy városuk bevételéről, előjött erődítményeiből, azokkal a vezetőikkel és századosaikkal együtt, akik még nem estek fogságba. És amikor sokan összegyűltek, engedelmesen és alázatosan elmentek Kazányba az uralkodó cárhoz, mindnyájan alája rendelték magukat és új cárjuknak nevezték őt. A cár pedig megkedvelte és megsajnálta őket, ebédjével, italával kínálta, és magvakat és lovakat és ökröket adott nekik, hogy szántani tudjanak – egyeseknek ruhát is adott és egy kevés ezüstöt. Azok pedig örvendeztek nagylelkűségén. És hazaküldte őket, hogy éljenek félelem nélkül, meghagyta vajdáinak, hogy parancsolják meg harcosaiknak, hogy semmivel se bántsák meg őket [a cseremiszeket]. És összeírták a háború után életben maradottakat, kilencvenháromezer hetvenöt főt. És attól kezdve nem pusztították a kazányi földeket… (536–537. old.)

 

 

100. fejezet

A cár és nagyfejedelem Kazany elleni hadjáratáról és a megölt pogányok számáról, és a városba való bevonulásáról.

 

Mert kétszer maga [Rettegett Iván] vonult Kazany ellen az egész orosz haderővel, kétszer pedig Sigalej kánt küldte, s vele első vajdáit szintén az egész orosz haderővel. Uralkodása közben, kilenc év alatt, téli és nyári időszakban összesen hétszer vonultak Kazany ellen: ötször Kazany bevétele előtt, kétszer a bevétele után – hogy végleg leszámoljanak vele, leverjék és elpusztítsák a mezei cseremiszeket, akik először megadták magukat, de azután hamarosan, még abban az évben ismét árulókká lettek.

Hat hónap múltán ismét fellángolt a háború, s az a következőképpen történt: a kazányi vajdák kisebb haderővel kiküldték Borisz Szaltikov szvijazsszki vajdát bizonyos cseremisz uluszokba, amelyek még nem hódoltak be, hogy hódoltassa és engedelmességre bírja őket. És ezek miatt fellázadt az összes ember, és ismét nyugtalanság töltötte be az egész földet. És azt a vajdát élve elfogták, húszezer harcosát megölték, és őt elvitték a baskír uluszokba és a távoli cseremiszek földjére, Kazánytól hétszáz versztányira és ott halálra kínozták. És öt évig harcoltak, nem tágítottak Kazánytól, vissza akarták venni városukat, nem engedték, hogy a város orosz lakosai dolgaik végzése céljából elhagyják a várost. Csak sok harcos segítségével sikerült elűzni őket, és akkor kimehettek munkájukat elvégezni, mindaddig, amíg bűneiért el nem pusztult, nem került kardélre valamennyi cseremisz az ulánjaival,15 hercegeivel és mirzáival együtt.

És az életben maradt kazányiak és cseremiszek összeszámlálták a Kazany bevétele közben, bevétele előtt és bevétele után elpusztult embereiket – a városi és az erődítésekbeli tatárokat és cseremiszeket, a fogságba esetteket és éhen haltakat és megfagyottakat és a más okok folytán más helyeken elpusztultakat, akikről tudtak és akiket feljegyeztek; és összeszámoltak az ismeretleneken és megszámlálatlanokon kívül hétszázötvenhétezer kétszáz­het­ven főt. Kevesen maradtak életben az egész kazányi földön – csak az egyszerű emberek, a betegek és tehetetlenek és a szegény földművelők.

November hónap első napján, az önzetlen szentek, Kozma és Damján emléknapján bevonult Iván Vasziljevics, a nagy uralkodó, igaz hívő cár és nagyfejedelem dicső székvárosába, Moszkvába, és nagy orosz birodalma trónjára ült, kormányozta birodalmát, miután leigázta a kegyetlen és ravasz kazányiakat és a gonosz, pogány cseremiszeket, letörölte véres verejtékét, nagy dicsőséget szerzett magának és az orosz embereknek, nagyobbat, mint elődei, és örök emléket. (560–561. old.)

 

 

101. fejezet

Dicsőség a cárnak és nagyfejedelemnek és valamennyi vajdájának és harcosának.

 

És nagy csend volt uralkodása idején egész oroszföldön és véget értek a mindenféle bajok és megszűntek a lázadások, és vége lett a nagy rablásoknak és lopásoknak, amelyek apja idejében előfordultak, megszűntek a barbárok támadásai, mivel megijedtek nagy erejétől a pogány uralkodók és félték kardját a tisztességtelen királyok, meg a nogaj hadvezérek és mirzák… gátat vetett a harcias kazányiak törekvéseinek és alázatos engedelmességre kényszerítette a cseremiszeket! …

 

…És minden országban hatalmas és legyőzhetetlen cárnak nevezték, és hallván, hogy még él, a pogány népek féltek háborúval támadni Ruszra, mint a nyershúsevők,16 a szamojédok, akiket Alexander makedón király a magas hegyek mögé zárt közvetlenül a Vörös-tenger szélén. …(562–564. old.)

 

______________________

Jegyzetek

 

1 A krónika a kazányi cárság – kazányi cár terminológiát használja. A magyar szakirodalomban azonban a cár elnevezés teljesen Oroszországhoz kötődik, ugyanakkor az Aranyhorda és utódállamai esetében a kánság – kán terminológiák honosodtak meg, ezért mi is ezeket használjuk.

2 Batu 1227–1256 között uralkodott.

3 Kazányi kán 1479-1484 és 1485-1487 között.

4 Kazányi kán 1484–1485, 1487–1495 és 1502–1518 között.

5 Ivan Vasziljevics (III. Iván, 1440–1505): Vaszilij Dmitrijevics (I. Vaszilij) unokája, Vaszilij Vasziljevics (II. Vaszilij= Vaszilij Tyomnij) fia. Moszkvai fejedelem 1462–1505, novgorodi fejedelem 1462–1480 között.

6 Vaszilij Ivanovics (III. Vaszilij, 1478–1533): Vaszilij Vasziljevics (II. Vaszilij= Vaszilij Tyomnij) unokája, Ivan Vasziljevics (III. Iván) fia. Moszkvai uralkodó 1505–1533 között.

7 A mirza előkelő személy (török szó).

8 Uralkodott 1532–1551 között.

9 Belozerkának az olyan hajót nevezték, amelyik a tatjától az orráig tizenhárom zsazseny, tehát kb. 27 m. volt.

10 Sigalej (Sah-Ali) a Moszkva-barát Kaszimovi Kánság uralkodója volt, a háborúkban Moszkva szövetségese. Két alkalommal Kazányban is uralkodott: 1519–1521 és 1551–1552 között.

11 A pravoszláv egyház egyik kiemelkedő szentje, Radonyezsi Szergijként is emlegetik. 1314-ben született. 1328-ban testvérével kolostorépítésbe kezdett Radonyezs közelében. 1392-ben hunyt el. Élettörténetét, csodatételeit tanítványa, Jepifanyij Premudrij írta meg. Lásd ugyanezen a honlapon: SzergijevPoszad.htm

12 szerzetes

13 Szafa-Girej halála után Kucsak kánfi vezetésével a krími párt ragadta kezébe a hatalmat, kánnak kiáltotta ki Szafa-Girej 1549-ben született fiát, Utemis-Girejt, anyját, Szüjüm-Bikét pedig régensnek tette meg. Szüjüm-Bike 1549 májusától 1551 augusztusáig uralkodott.

14 A Volkova-féle szövegközlés kommentárja szerint a németek elnevezés a svédekre vonatkozik, a frjagok az olaszok, a ljahok pedig a lengyelek. Kazanszkaja isztorija. i. m. Moszkva, 1985. 620.

15 Az ulan előkelő személy, katonai parancsnok.

16 сыроядцы