Az rtf-változat letülthető innen
Orrszarvúk, bálnák és finnugorok – Ibn Fadlán
különös történetei
Ibn Fadlán nagy utazása
Az utazó és diplomata teljes neve Ahmad Ibn Fadlán Ibn al-cAbbász
Ibn Rásid Ibn Hammád.1 Életéről nagyon kevés információ maradt
az utókorra. Történetírói, geográfusi tevékenységet nem folytatott. Az általa
írt egyetlen dokumentum hiányosan fennmaradt úti jelentése. E művét az
al-Muqtadir, bagdadi kalifa2 által a volgai bolgárokhoz indított küldöttség
előkelő tagjaként (valószínűleg titkáraként) szerzett ismereteit megörökítendő
vetette papírra.
Az expedíció Almis volgai bolgár fejedelem
hívására 921-ben indult el Bagdadból. A bolgár uralkodó és környezete muszlim
hitre tért, de a vallás tanaiban, rendszerében járatlan révén, előimádkozókat
és vallástanítókat kért a bagdadi kalifától. A volgai bolgárok számára az
iszlám világgal fenntartott kapcsolat politikai célokat is szolgált: a rivális
kazár birodalom sakkban tartását remélték tőle, a kalifátus viszont
befolyásának kiterjesztését remélhette a bolgárokkal kötendő szövetségtől. A
kölcsönös érdekeket megerősítendő gazdag ajándékokkal útra kelt követség
Khwárizm és a Kazak sztyepp érintésével érkezett meg a Volga−Káma vidékén
élő volgai bolgárokhoz, és valószínűleg ugyanezen az útvonalon3
923-ban szerencsésen haza is tért.
Ibn Fadlán úti beszámolója
Ibn Fadlán útleírása az egyszerű Riszála
(’jelentés, beszámoló’) címet viseli. A szerző az utazás során meglátogatott
népek − ogúzok, besenyők, baskírok − mellett ír a kazárokról is.
Természetesen legrészletesebben a volgai bolgárokról szól. A bagdadi küldöttség
találkozott egy rúsz (viking) csapattal is. Észak országairól és
népeiről írván a muszlim geográfusok szinte mindegyike megemlékezik a burtasz
népről. Ibn Fadlán azonban nem, ennek magyarázata, hogy a bizonytalan politikai
viszonyok miatt küldöttsége nem a volgai útvonalon haladt, így elkerülte a nagy
folyó mentén élő burtászokat.
Ibn Fadlán művében keverednek a mesés történetek a
vaskosan reális valósággal. A szerző azonban a muszlim irodalomban szokatlan
módon kevésbé fogékony a csodákra. A különleges természeti jelenségeket
tárgyilagosan írja le, a csodás élőlényekről szóló történetei előtt pedig
megjegyzi, hogy azokat mások elbeszéléséből hallotta.
Bagdadba a világ sok szegletéből vetődtek el emberek.
Ibn Fadlán már utazása előtt tájékozódott tőlük a meglátogatandó népekről,
országokról. Két informátora volt. Egyikük, Takín (vagy Tekín) egy közelebbről meg nem
határozható török néphez tartozott, de korábban megfordult a volgai bolgároknál
is. Másik segítője, egy bizonyos Bárisz nevű ember pedig egyenesen
Volgai Bolgárországból származott. Báriszt szláv embernek nevezi Ibn Fadlán, a
volgai bolgár Almist pedig a szlávok fejedelmének. Ibn Fadlánnál a szaqlab
(= szláv) népnév egyszerűen ’északi nép, északi emberek’ jelentéssel bír. Báriszt
azonban nevének hangzása miatt akár szláv eredetűnek is gondolhatnánk.4
Ők mindketten tagjai lettek az igen népes diplomáciai küldöttségnek, melyet egy
Szawszan ar-Rasszí nevű ember vezetett.5
Ibn Fadlán személyes
élményeit kiegészítette a hallott és olvasott információkkal és azokat is úti
jelentésébe foglalta.
A Riszála
kéziratai egy kivételével sajnos megsemmisültek. A mű sokáig csak Yáqút
feldolgozásában volt ismert. Yáqút a 13. század elején írta meg földrajzi
szótárát, amelynek Básghird,6
Bulghár, Khwárizm,7
Rúsz,8 Itil9 címszavaiban hasznosította az
Ibn Fadlánnál olvasottakat. A nemzetközi orientalista világ nagy szenzációja volt,
amikor 1923-ban, az iráni Meshed városában előkerült a Riszála egyik
kézirata. Sajnos ennek is hiányzik a vége, a visszaút leírása, de a Yáqút által
kivonatolt részek végre eredetiben voltak olvashatók.
A kéziratra Ahmet Zaki Validov, egy baskír tanító fia
bukkant rá. A bolsevik rendszer ellenségeként emigrálni kényszerült
Oroszországból, s menekülése közben bukkant az értékes kéziratra, amelyet új
nevén, mint Ahmed Zeki Velidi Togan publikált 1939-ben, Lipcsében.10
Ibn Fadlán úti jelentésének finnugor vonatkozásai
A Riszála kevés finnugor vonatkozású híre Ibn
Fadlán kísérőitől, Bárisztól és Takíntól, illetve volgai bolgár udvari körökből
származhat, tehát másodközlés jellegű.
Ibn Fadlán hallott Wíszú országáról és népéről,
valamint értesült az északi vidékek különleges körülményeiről, a hosszú nyári
nappalokról és téli éjszakákról. A későbbiekben ugyanezeket a motívumokat
megtaláljuk a volgai bolgároknál járt többi utazónál és az egymás műveit
feldolgozó, tovább alakító geográfusoknál is. A wíszú nép neve az orosz
krónikákból ismert весь (ves’) népnévvel azonosítható, amelyből a
szakirodalom a mai vepsze népnevet származtatja.
A Wíszú mellett más muszlim
szerzőknél előfordul Arú11 és Yúrá országa is.12 Ezek
alapján arra gondolhatunk, hogy a muszlim geográfusok forrásául szolgáló volgai
bolgár mesélők-adatközlők arú névvel
a közvetlen környezetükben élő finnugorokat illették, yúrá néven a tőlük északi irányban, a Kámán és a Pecsorán elérhető
népeket nevezték, a wíszú pedig a
nyugat felé élő közép- és felső-volgai, valamint karjalai és baltikumi
finnugorokat jelölte, akiket a volgai útvonalon lehetett elérni vagy
megközelíteni.13
A Riszála egyik különös története egy hatalmas
méretű emberről szól, aki mégsem ember. Létezéséről Ibn Fadlán már Bagdadban
értesült Bárisztól. A rendkívül hatalmas termetű, emberszerű lény az Atil
(Volga) folyóban bukkant föl. Beszélni nem tudott, ellenállást nem tanúsított,
így a kezdeti riadalom után a fejedelem elszállíttatta. Ez a rémületet keltő
lény, amelyet először embernek néztek, egy nagyra nőtt tokhal, vagyis viza
lehetett.14
Önmagában a nagyméretű vízi
szörny felbukkanása nem lenne finnugor történeti vonatkozású esemény Ibn Fadlán
útleírásában; a volgai bolgár uralkodó azonban a wíszú emberektől kért
levélben információt e lény mibenlétéről. A levelezés említése meglepő: vajon
milyen nyelven, milyen írásjelekkel váltottak üzenetet a volgai bolgárok a
finnugorokkal?15 Hogy ténylegesen történt-e ilyen levélváltás,
bizonytalan. Elképzelhető, hogy ezzel az írói fogással Ibn Fadlán csak arra
akart utalni, hogy a történet a wíszúktól származik.
A bolgár fejedelemnek jó oka
volt a wíszúkhoz fordulni a különös élőlény ügyében: valószínűleg a bolgárok
már hallottak a wíszúk körében élő legendáról, az óriási termetű vízi állatról.
A wíszúk valóban ismertek egy
különös viselkedésű, nagytermetű vízi állatot, ezért a Volgában felbukkant
ijesztő lényt vele hozták kapcsolatba. A muszlim geográfiai irodalomban először
Ibn Fadlánnál olvashatjuk a tengerpartra kivetődő nagy hal legendáját, amely
húsával önként táplálja a partvidék lakóit.
E mesebeli vízi lény az arab
folklór visszatérő eleme. A hiedelmekben ijesztő küllemű, hatalmas szájú,
minden élőlényt elnyelő szörnyként jelenik meg. Félelmetessé mitizálódott
alakjában már nehéz ráismerni a róla szóló történetek valóságmagvára. E. W.
Lane úgy vélte, hogy e szörny a tengerpartokat időnként elárasztó vízoszlop
(szökőár) megszemélyesítése lehet.16 Elképzelhető, hogy a történet
kikerekedésével, folklorizálódásával ilyen jelentést is magába olvasztott. A
volgai bolgároknál hallott történet változatai azonban több olyan konkrét
utalást is tartalmaznak, amelyek alapján felismerhetjük bennük a vizánál is
nagyobb halszerű vízi lény, a bálna vagy a delfin partra vetődésének
körülményeit.
Ibn Fadlán leírása szerint „Allah – dicsértessék és magasztaltassék –
minden nap kihoz … a tengerből egy halat” Ja’dzsúdzs és Ma’dzsúdzs17 népének.
Ugyanígy történik ez napjainkban is: bálnák és delfinek öngyilkos partra
vetődéséről évente többször is értesülhetünk az írott és elektronikus sajtóból.
Az állatok e tettének okai egyelőre ismeretlenek. Ha már azonban így történt, a
lehetőséggel élni kell: „Ki-ki
akkor közülük odamegy, késsel a kezében, és levág belőle annyit, amennyi neki
és a családjának elegendő.” A könnyen szerzett zsákmány azonban mohóvá
teheti az embert: „Ha többet vesz el,
mint a szükséglete, akkor a gyomra megfájdul, s ugyanígy a családjának is
gyomorpanaszai vannak.” A több napja elpusztult, már bomlásnak indult állat
húsának fogyasztása végzetes lehet: megtalálója „előfordul, hogy meghal, s vele együtt a családja is, ahányan csak
vannak”. Idáig a száraz valóság, innen tovább pedig mese: „Ha annyit vesznek el, amennyire szükségük
van, akkor a hal megfordul és a tengerbe veti magát.”18 Ennek is
lehet azonban valóságmagva: „szép szóval, rábeszéléssel” állatvédőknek néha
most is sikerül visszafordulásra bírni néhányat a partra vetődött állatok
közül. Elképzelhető, hogy régebben a durvább módszer vezetett esetenként
meglepő eredményre: egy jókora szelet kikanyarítása az állat húsából
kijózanítólag hatott szerencsétlenre, és mégis inkább az életet választotta.
A partra kiúszó nagy hal legendáját a volgai bolgárok
későbbi utazóknak is elmesélték. A Volgai Bolgárországban a 12. században
megfordult Abu-Hámid al-Garnáti is feljegyezte.19 Abu-Hámid
al-Garnáti valószínűleg nem olvashatta Ibn Fadlán hamar feledésbe merült, a
geográfusok által alig hasznosított úti jelentését, mégis tud a nagy halról.
Leírása részben eltér Ibn Fadlánétól, de az ő változata mögött is látható, hogy
a volgai bolgár mesélőkig több változatban is eljutott történet még kevés
torzuláson ment át. Abu-Hámid úgy tudja, hogy az iszlám birodalmából származó
kardokat Víszúból Júrába20 szállítják. „Júrában ugyanis minden embernek szüksége van esztendőnként egy [új] kardra,
amelyet aztán a sötétség tengerébe dob. Ha bedobták a kardokat, Isten küld
nekik egy hatalmas, hegy nagyságú halat…”21 E
meseszerű történet mögött nem nehéz meglátnunk a szigonyos bálnavadászatot.
Abu-Hámid arról is ír, hogy a kardok tengerbe dobálása után felbukkanó „még nála is nagyobb hal” kergeti ki a
partra a „hegy nagyságú halat” –
közismert, hogy a kardszárnyú delfin (orcinus
orca) megtámadja a kisebb delfin- sőt bálnafajokat is. A történet tehát
ennek megfigyelését is tartalmazza. Valójában három esemény – bálnák vagy
delfinek partra vetődése, bálnavadászat, valamint a ragadozó kardszárnyú delfin
(„gyilkos bálna”) támadása – keveredik az Abu-Hámid által följegyzett
elbeszélésben.22
A nagy hal legendája minden bizonnyal a geográfusok
és utazók által wíszú, arú és yúrá néven ismert
erdőövezeti finnugor népek közvetítésével került a volgai bolgárokhoz, s ők
adták tovább a muszlim kereskedőknek. A történet létezése azt bizonyítja, hogy
a finnugoroknak voltak ismereteik a tengeri népek kultúrájáról, kapcsolatban
álltak Góg és Magóg (Ja’dzsúdzs
és Ma’dzsúdzs) népével. Azt azonban nehéz eldöntenünk, hogy mely
népet vagy népeket sejtsük ezen elnevezés mögött. A két említett muszlim szerző
leírása ugyanis egy részletben eltér egymástól: Ibn Fadlán szerint a nagy hal
húsából élő Ja’dzsúdzs és
Ma’dzsúdzs népe a wíszúkon túl található, míg Abu-Hámid al-Garnáti
szerint a nagy hal partra vetődésének avagy vadászatának színtere Júra országa.
Előbbi esetben a wíszúkat a nyugati finnugorokkal azonosítva arra gondolhatunk,
hogy Ja’dzsúdzs és
Ma’dzsúdzs népe valamilyen skandináv (viking) etnikai csoporttal, vagy a
lappokkal azonos, a másik esetben pedig az Északi Jeges-tenger mellett élő
szamojédok jöhetnek szóba.
Meggondolandó körülmény az
is, hogy Ibn Fadlán leírásában csak egyetlen finnugor nép, a wíszú szerepel. Lehet, hogy az ő
informátora a volgai bolgárok körül élő összes erdőövezeti népre gondolt, mikor
ezt a népnevet említette. Ez még jobban megnehezíti a wíszúkon túl lakó nép
azonosítását.
Abu-Hámid al-Garnáti több
finnugor nép- és országnevet ismert, mint Ibn Fadlán, leírásában Víszú országán túl nem Ja’dzsúdzs és Ma’dzsúdzs népe él, hanem Júra
országa található. Ebből talán arra következtethetünk, hogy a partra úszó
nagy hal legendája a Jugriától északra található Jeges-tengerhez kötődik.23
E két forráshely inkább a
finnugor folklórba, semmint a finnugor népek történetébe nyújt bepillantást.
A nagy hal húsának megszerzése kapcsán egy másik vándormotívum
is felbukkan az úti jelentésben: Ibn Fadlán Volgai Bolgáriában úgy értesült,
hogy a wíszúk országán túl élő embereket (Ja’dzsúdzs és Ma’dzsúdzs népét) hegyek
és falak választják el a többiektől. A falon vagy akadályon egy kapu vezet át. „Amikor Allah – dicsértessék és
magasztaltassék – azt akarja, hogy kijöjjenek a lakott vidékekre, akkor
megengedi, hogy a fal megnyíljon nekik…”24 A hegyek mögé zárt barbár
népek legendája a Sándor-regényben is felbukkan, de Nagy Sándor makedón
uralkodó kapuját a Korán is említi.25 Ezért Ibn Fadlán nem is írt
többet a fal mögé zárt emberekről, minden olvasója tudta, hogy mire gondol.
Később az orosz krónikaírók összekapcsolták a
Sándor-regényben olvasottakat saját ismereteikkel, és a hegy mögé zárt
embereket, tehát Góg és Magóg népét
a szamojédokkal azonosították. Az őskrónika egyik kivételes helyén maga a
krónikaíró szólal meg:
[a 6604. (1096.) évben] „Most
pedig el akarom mondani … mit mesélt nekem a novgorodi Gyurjata Rogovics… »A
jugorok olyan emberek, akiknek nyelve érthetetlen, és a szamojédokkal
szomszédosak az északi országokban. …azokban a hegyekben nagy kiabálás és
beszéd van, és faragják a hegyet, igyekezvén kivágni magukat belőle…« Én pedig
azt mondtam Gyurjatának: »Ezek a Nagy Sándor makedón uralkodó által bezárt
emberek…«”26
A jugorok feltehetőleg nem ismerték a Sándor-regényt,
mégis tudtak a hegy mögé zárt emberekről. Yáqútnál azt olvashatjuk, hogy maga
Nagy Sándor indult el a szőke és kékszemű embereket megkeresni. Ők adtak neki
építőanyagot a fal megépítésére, s tőlük hallott az évente partra úszó halakról
is, amelyek húsukkal táplálják Góg és Magóg leszármazottait. Ezeket az adatokat
Kovalevszkij úgy értelmezi, hogy a hegyek mögé zárt emberek története is
finnugor eredetű.27 Kereskedők, utazók meséiből merítve került a
Nagy Sándor-regénybe.
A 16. században keletkezett Kazányi história szintén
felidézi ezt az elképzelést. A 101. fejezetben, Rettegett Ivánt dicsőítve így
ír az ismeretlen szerző: „És minden országban hatalmas és legyőzhetetlen
cárnak nevezték, és hallván, hogy még él, a pogány népek féltek háborúval
támadni Ruszra, mint a nyershúsevők,28 a szamojédok, akiket Alexander makedón király a
magas hegyek mögé zárt, közvetlenül a Vörös-tenger szélén.”29
A Kazányi história
szerzőjéről feltételezhetjük, hogy olvasta a kijevi őskrónikát, de az is lehet,
hogy évekig Kazányban élvén, a helybeliektől vagy a városba látogató környező
finnugor települések lakóitól hallott a hegy mögé zárt szamojédokról.
A hegy mögé zárt emberek legendája is inkább a folkloristák,
mint a történészek számára lehet érdekes.
A Riszálában
Ibn Fadlán egy különös történetet is elmesél egy különös lényről, amely abban
találja szórakozását, hogy a homlokán kinőtt szarvának hegyére szúrva a
levegőbe dobálja a lovagló embereket, míg meg nem öli őket. A lovakat azonban
sajátos módon nem bántja.
Az állat leírása igen
részletes:
„A feje a tevéé, a farka pedig a bikáé, a teste az öszvéré, a patája
hasonlít a bika hasított körméhez. A feje közepén pedig egy testes, kerek szarv
van, amely fölfelé haladva egyre keskenyebbé válik, amíg olyan nem lesz, mint a
lándzsahegy.”
A leírás ráillik az orrszarvúra. A történet végén Ibn
Fadlán meg is jegyzi, hogy ez az állat a helybéliek szerint az orrszarvú. Erre
az állatra utal az is, hogy a volgai bolgár udvarban látott „tálak ennek az állatnak szarvából, annak
gyökeréből készültek”. A rinocérosz szarva rendelkezik igen széles,
talpszerű alsó résszel.
Az orrszarvúra illő leírásban
egyetlen pontatlanság van csak: az állat szarvának hossza, amely egyes
esetekben „öttől három könyök”.30
Ez minimum másfél méter.
Az állat viselkedésének és
lakóhelyének leírásában találunk még egy-két nehezen hihető, illetve
ellentmondásos elemet:
Amikor az orrszarvú a lovon ülő
emberre támad, hogyan éri föl a lovast és hogyan tudja szarvával a lovast
feldobálni a levegőbe? (Az, hogy a lovat nem bántja, nyilván csak a mese a
történetben.)
A szövegrész elején azt
olvassuk, hogy az orrszarvú a pusztaságban (a steppén) honos, majd később arról
értesülünk, hogy a vadászok fáról nyilaznak rá, mert az orrszarvú magas fák
között él.
Simon Róbert szerint a történet egyértelműen az
orrszarvúról szól. Hosszú jegyzetben tárgyalja az orrszarvúhoz fűződő
hiedelmeket, és megállapítja, hogy Ibn Fadlán leírása semmiféle arab irodalmi
hagyományt nem tükröz, szerzőnk a volgai bolgároktól értesült ennek az állatnak
a létezéséről.31 És valóban, Ibn Fadlán e különös lény leírása során
kétszer is kiemeli, hogy hallomás alapján ír: „(A helybéliek) mesélik…”, „A
helybéliek említették nekem…”.32 Ezt a fordulatot egyébként
akkor használja, amikor fenntartásait szeretné jelezni.
Ha az orrszarvúról szóló
történet a volgai bolgároktól származik, akkor a királynál látott három tállal
együtt érkezhetett valahonnan dél felől, arab, perzsa, netán indiai kereskedők
közvetítésével. Maga a volgai bolgár uralkodó is pontosan ismerte tálai
eredetét.33 A történet déli kapcsolataira utalhat első mondata is,
amelyből arról értesülünk, hogy ez a különös állat a steppén él.34
Ezek után jogos a kérdés: mégis, mi köze a
finnugoroknak az orrszarvúhoz?
Kovalevszkij, a Riszála oroszra fordítója azt írta, hogy
összefüggés lehet az orrszarvú története és egyes finnugor régészeti leletek között.
Az évszázadok folyamán Szibériából többször is kerültek elő őskori
mamutagyarak, de találtak már jégbe fagyott egész állatokat is. Véleménye
szerint a múltban fellelt agyarak köré szőtték ezt a legendát, feltehetőleg
finnugor közegben. Összefüggést látott az orrszarvú története és egyes finnugor
régészeti leletek között. Úgy vélte, hogy az úgynevezett permi ezüstökön
egyszarvú, különös állatok láthatók – ahogy megpróbálták elképzelni őket a
megtalált mamutagyarak alapján. Az egykor élt ötvösök úgy látszik, arra nem
gondoltak, hogy egy állatnak két agyara is lehetett. Pedig talán már régen is
bukkantak egész állatokra, nem csak elszórt agyarakra: az obi-ugoroknak és a
nyenyeceknek saját szavuk van a mamutra.35
Kovalevszkij szellemes ötlete
túl sok ellentmondásban van Ibn Fadlán szövegével. Alátámasztására hiányoznak a
régészeti bizonyítékok is: egyelőre nincs nyoma, hogy a finnugorok feldolgozták
volna a talált mamutagyarakat. A permi ezüstökön kétségtelenül különös lények
vannak, de azok inkább több fejjel, mint egyetlen hosszú agyarral randelkeznek.
Ibn Fadlán leírása néhány
adatot kivéve igen jól illik az orrszarvúra. Az állat szarvából készített tálak
esetében a volgai bolgár király hangsúlyozza, hogy azok az állat szarvának
gyökeréből készültek – ez is orrszarvúra utal.
Az orrszarvú történetének mégis lehet némi finnugor
vonatkozása: az állat vadászatáról szóló rész önálló egységnek tűnik a mesében.
A vadászok fáról nyilaznak az állatra:
„(A helyiek) nyomon követik őt a steppén és az erdőkben, amíg meg nem
ölik. Ez úgy történik, hogy felmásznak a
magas fákra, amelyek között él. E célból számos íjász gyűl össze mérgezett
nyilakkal, s amikor az állat közöttük van, akkor kilövik rá a nyilaikat, s így
súlyosan megsebesítik és megölik őt.”36
Ezt mintha már olvastuk volna… Lássuk csak, mit írt
másfélezer évvel korábban Hérodotosz a jürkákról:
„A közvetlen
szomszédságukban, ugyanezen a tájon laknak a iürkák. Ezek is vadászatból élnek,
és a következőképpen vadásznak. A vadász felmászik egy fára – mert sűrűn
borítják fák a vidéket – és onnan figyel. Mindegyiknek ott van készenlétben a
lova, amelyet megtanított hason feküdni, hogy alacsonynak látsszék, továbbá a
kutyája. Ha a vadász megpillantja a fáról a vadat, nyilával rálő, lemászik a
fáról, a lovára pattan, és üldözőbe veszi, nyomában a kutyájával.”37
A jürkák népe talán finnugor volt, nevüket az orosz
krónikák jugor népnevével azonosítják. Akár finnugorok voltak, akár nem, a két
leírás ugyanarról: az erdős-ligetes vidék ősi vadászati módszeréről számol be.
Szövegközlések, fordítások
Brøndsted, Johannes: A vikingek. Bp. 1983. [A Jelentés
vikingekre vonatkozó részei]
Canard, M.: Ibn Fadlān, Voyage chez les Bulgares de
Czeglédy, K.: Zur mescheder Handschrift von Ibn Fadlān’s
Reisebericht. Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae, I. Bp. 1950−51,
217−260. [a kézirat facsimile kiadása]
(Kovalevszkij, A. P.): Putyesesztvije
Ibn Fadlana na Volgu. Perevod i kommentarii pod redakcijej akagyemika I.
Ju. Kracskovszkovo. Leningrád, 1939.38
Kovalevszkij, A. P.: Knyiga Ahmeda Ibn Fadlana o jego putyesesztvii na
Volgu v 921−922. Harkov, 1956.
Simon Róbert: Ibn Fadlán. Beszámoló a volgai bolgárok
földjén tett utazásról. Bp. 2007.
Számi ad-Dahhán (szerk.): Riszála Ibn Fadlān. Bejrút,
19872.
Togan, A. Z. V.: Ibn Fadlān’s Reisebericht. Lipcse,
1939. (Reprint: Liechstenstein, 1966.)
Tanulmányok, monográfiák
Czeglédy, K. – Harmatta, J.: Ibn Fadlān über die Bestattung bei den Wolga-Bulgaren.
Archaeológia Értesítő 1946-1948. 362–381.
Kmoskó Mihály: Ibn Fadlān. In: Mohamedán írók a steppe
népeiről. Földrajzi irodalom. I/1. Magyar Őstörténeti Könyvtár 10. (Szerk.
Zimonyi István) Bp. 1997. 48−49. (A 49. oldalon Zimonyi István által
összeállított további irodalommal. Lásd még Zimonyi
István: Ibn Fadlán. In: Korai Magyar Történeti Lexikon. 9−14. század. Bp.
1994. 277.)
Markwart, J.: Ein arabischer Bericht über die arktischen
(uralischen) Länder aus dem 10. Jahrhundert. Ungarische Jahrbücher IV (1924)
261–334.
Simon Róbert: Ibn Fadlán útibeszámolója mint 10. század
eleji észak- és kelet-európai népisme. In uő.: Ibn Fadlán. Beszámoló a volgai
bolgárok földjén tett utazásról. Bp. 2007. 109–186.
Zahogyer, B. N.: Kaszpijszkij szvod szvegyenyij o Vosztocsnoj
Jevrope, II. Gorgan i Povolzsje v IX‑X vv. Moszkva, 1967.
A Riszála finnugor
vonatkozású részei
(A részleteket Simon Róbert
2007-ben megjelent szövegközléséből vettük39)
(IF40) így folytatta:
láttam, hogy a nappal rendkívül hosszú náluk, s ez
így marad az év egy jelentős részében, ugyanakkor az éjszakák rövidek. Aztán
pedig az éjszakák hosszabbodnak meg és a nappal lesz rövid. (57.)
A király elmesélte nekem, hogy három hónapnyi
távolságban az országától egy nép él, amelynek Wíszú a neve. Az éjszaka egy
óránál is rövidebb náluk. (57.)
Közöttük számos kereskedő található, akik fölkeresik
a türkök földjét és juhokat hoznak onnan, s elmennek a Wíszúnak nevezett
országba, ahonnan coboly- és fekete róka(prémet) szállítanak. (66.)
Takín41 mesélte el nekem, hogy a király
országában található egy hatalmas termetű ember. Amikor megérkeztem az
országba, kérdezősködtem a királynál felőle. „Igen”, felelte ő, „itt volt
valamikor az országunkban, de már meghalt. Ő nem tartozott sem az ország
népéhez, sem a (közönséges) emberekhez. A története úgy hangzik, hogy
valamelyik nap a kereskedők szokásuk szerint, fölkeresték az Atil folyót, amely
éppen megemelkedett és kiáradt. Egy nap váratlanul fölkeresett engem egy csapat
kereskedő, és azt mondták: »Ó, király, egy olyan ember úszik a víz felszínén,
aki, ha hozzánk közelálló néphez tartozik, akkor nincs maradásunk ezen a
vidéken, és nem marad más hátra, mint kivándorolni.« Én pedig kilovagoltam
velük együtt, amíg a folyóhoz nem értem, ahol szembetalálkoztam az emberrel. Az
én könyököm szerint (a hossza) tizenkét könyök volt. A feje akkora volt, mint a
lehető legnagyobb üst, az orra pedig egy arasznál is hosszabb volt. Két nagy
szeme volt és mindegyik ujja hosszabb volt egy arasznál. Megrémített ennek az
embernek a megjelenése, s ugyanolyan rémület fogott el, mint a többieket. Mi
beszélni kezdtünk hozzá, ám ő egy szót sem nem szólt hozzánk, csak nézett
bennünket. Elvittem őt a székhelyemre, és írtam a wíszúi embereknek, akik három
hónapra laknak tőlünk, és felvilágosítást kértem tőlük felőle. Ők visszaírtak
nekem, s tudatták velem, hogy ez az ember a Ja’dzsúdzs és Ma’dzsúdzs népéhez
tartozik,42 akik tőlünk három hónapnyi távolságra vannak. Ők
meztelenek. A tenger választ el bennünket, s ők annak a másik partján élnek.
Úgy közösülnek egymással, mint a barmok. Allah – dicsértessék és
magasztaltassék – minden nap kihoz nekik a tengerből egy halat. Ki-ki akkor
közülük odamegy, késsel a kezében, és levág belőle annyit, amennyi neki és a
családjának elegendő. Ha többet vesz el, mint a szükséglete, akkor a gyomra
megfájdul, s ugyanígy a családjának is gyomorpanaszai vannak. Előfordul, hogy
meghal, s vele együtt a családja is, ahányan csak vannak. Ha annyit vesznek el,
amennyire szükségük van, akkor a hal megfordul és a tengerbe veti magát. Ők
pedig minden nap így élnek.
Köztünk és köztük egyik
oldalról ott van a tenger, a többi oldalról pedig a hegyek veszik őket körül,
és egy fal választja el őket a kaputól, amelyen ki szoktak jönni. Amikor Allah
– dicsértessék és magasztaltassék – azt akarja, hogy kijöjjenek a lakott
vidékekre, akkor megengedi, hogy a fal megnyíljon nekik, a tenger kiszárad és
megszűnnek számukra a halak.” (68–72.)
E folyó közelében kiterjedt steppe található. (A
helybéliek) mesélik, hogy egy olyan állat található ott, amely kisebb a
tevénél, ám nagyobb a bikánál. A feje a tevéé, a farka pedig a bikáé, a teste
az öszvéré, a patája hasonlít a bika hasított körméhez. A feje közepén pedig
egy testes, kerek szarv van, amely fölfelé haladva egyre keskenyebbé válik,
amíg olyan nem lesz, mint a lándzsahegy. Egyeseknek a hossza öttől három
könyök, másoké ennél több vagy kevesebb. A különlegesen zöld (khalandzs) fák
levelét legeli. Ha meglát egy lovast, akkor ráront, s az még akkor is csak
üggyel-bajjal menekszik meg tőle, ha egy jó paripa van alatta. Ha utoléri,
akkor a szarvával megragadja a lova hátán, majd fölhajítja a levegőbe, elkapja
őt a szarvával, és így folytatja egészen addig, amíg megöli őt. A lóban azonban
nem tesz kárt semmi szín alatt. (A helyiek) nyomon követik őt a steppén és az
erdőkben, amíg meg nem ölik. Ez úgy történik, hogy felmásznak a magas fákra,
amelyek között él. E célból számos íjász gyűl össze mérgezett nyilakkal, s
amikor az állat közöttük van, akkor kilövik rá a nyilaikat, s így súlyosan
megsebesítik és megölik őt.
Láttam a királynál három
kivájt, mély nagy tálat, amelyek a jemeni onyxhoz hasonlítottak. A király
elmagyarázta nekem, hogy ezek a tálak ennek az állatnak szarvából, annak
gyökeréből készültek. A helybéliek említették nekem, hogy ez az állat az
orrszarvú. (76–78.)
______________________
Jegyzetek
1 A
Simon Róbert szövegközléséből vett személy-, nép- és földrajzi nevek írásában
az ő gyakorlatát követem. (Simon
Róbert: Ibn Fadlán. Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásról. Bp.
2007.)
2
Uralkodott 908−932 között.
3 B. N.
Zahogyer szerint vízi úton tértek vissza, érintve a Kazár Birodalmat, ezt
bizonyítják Ibn Fadlán részletes információi a kazárokról: Zahogyer, B. N.: Kaszpijszkij szvod
szvegyenyij o Vosztocsnoj Jevrope, I. Gorgan i Povolzsje v IX‑X vv.
Moszkva, 1962. 51–66.
4 A
szakirodalom egységesen volgai bolgárnak gondolja őt, lásd Simon R.: i. m. 9. 19. j.
5 Szawszan
ar-Rasszí neve alapján (Szawszan = liliom) ítélve korábban rabszolga lehetett. Kovalevszkij, A. P.: Knyiga Ahmeda
ibn-Fadlana o jego putyesesztviji na Volgu v 921–922. Harkov, 1956. 14., 19.
6 baskír
7 Khwárizm területe Közép-Ázsiában, az
Aral-tótól délre, az Amu-darja mentén található. Ez a vidék ma Üzbegisztán
része. A középkorban először perzsa, majd arab befolyás alatt állt. A terület
legfontosabb városa az Amu-darja bal partján fekvő Ürgencs volt, amely
karavánutak pihenőhelyeként kereskedelmi központtá nőtte ki magát.
8 Rúsz neve a mohamedán íróknál az orosz
fejedelemségeket jelöli összefoglalóan, ugyanakkor rúsz névvel illették a
kalandozó vikingeket (normannokat, varégokat) is.
9 Itil, másként Etil/Atil a Volga török
neve, egyes források, miként Yáqút is, azonban a Volga alsó folyása mentén
elhelyezkedett kazár fővárost is Itilnek nevezik.
10
Életének fordulatai nagyon tanulságosan világítanak rá a tudományos
felfedezések véletlenszerű elemeire. Zaki Validov édesapja nem akármilyen
tanító volt: egy medreszében, iszlám oktatási intézményben működött. 1890-ben
született fia tudósnak készült: a török és tatár népek történelmét
tanulmányozta. Ugyanakkor már az 1917-es forradalmak előtt az oroszországi
iszlám politikai mozgalom egyik vezetője volt. Leninnel személyes kapcsolatban
állt. Az októberi forradalom kitörése után a baskírok Zaki Validov vezetésével
a bolsevikokat támogatták. Később azonban az oroszországi iszlám politikai
mozgalmak viszonya megromlott az új hatalommal. A bolsevikok ellen Turkesztánban
kibontakozó fegyveres ellenállás tagjait baszmacsoknak nevezték.
1923-ban, amikor a baszmacsok kilátástalan küzdelme elbukott, egyik vezetőjük,
Ahmet Zaki Validov sikeresen megszökött a megtorlás elől. Iránon,
Afganisztánon, Indián keresztül érkezett Európába. Már menekülése közben ismét
feléledt benne a tudósi hajlam, Meshed város mecsetjében érdeklődve forgatta a
régi könyveket, melyek között rábukkant Ibn Fadlán úti jelentésének majdnem
teljes kéziratára. A mű kritikai kiadása és német fordítása tette ismertté
nevét az orientalisták körében.
11 Ez a
népnév török eredetű, a csuvasok ar-nak
nevezik az udmurtokat. E népnevet és a hajdani déli udmurtok emlékét őrzi Arszk
városának neve. (Arszk mintegy 50-60 km-re Kazánytól északra található, a Kazanka
folyó mellett.)
12 Az
orosz évkönyvekben Jugra vagy Jugria, a nép pedig jugor. Ők az obi-ugorok
(manysik és hantik).
13 A. H.
Halikov szerint az Ibn Fadlánnál olvasható „wiszúi
emberek” (Simon R. i. m. 69.)
és az eszkel/aszgil nép (Simon R. i. m. 75., 83.) azonosnak
tekinthető a felső-kámai lomovátovói és a Csepca melléki polomi kultúra
bolgár-török népességével. Ez a feltevés megmagyarázná, hogy miként tudtak a
volgai bolgárok és a wiszúiak levelezni: türk rovásírással. Halikov ötlete
azonban minden más adattal ellentmondásban van, ezért kemény bírálatban
részesült. Az általánosan elfogadott vélemény szerint a lomovátovói kultúra a
komi-premjákok, a polomi kultúra pedig az udmurtok elődnépességének tekinthető.
Halikov, A. H.: Nyekotorije novije
aszpekti v etnogeneze udmurtszkovo naroda. In: Novije isszledovanyija po
etnogenezu udmurtov. Izsevszk, 1989. 48.
14
Markwart fókára (’Robbe’) gondolt: Markwart, J.: Ein arabischer Bericht über die arktischen (uralischen)
Länder aus dem 10. Jahrhundert. Ungarische Jahrbücher IV (1924), 319.
15 Zeki
Validi Togan a türk rovásírásra
gondolt, lásd Ibn Fadlān’s Reisebericht. Lipcse, 1939. 193–196., idézi Simon R.: i. m. 69. 253. j.
16 Lane,
E. W.: An Arabic English Lexicon. In eight parts. London, 1863–1893. Reprint:
Bejrút, 1980. I. 318. Idézi Simon R.: i. m. 72–73. 257. j.
17 Góg
és Magóg
18 E
bekezdés idézeteit lásd Simon R.:
i. m. 70–71.
19 Abu-Hámid
al-Garnáti regényes útleírásai, lásd még: Abu-Hámid al-Garnáti
utazása Kelet- és Közép-Európában. 1131–1153. Közzétette: O. G. Bolsakov és A. L. Mongajt. Bp., 1985. 49., 87–88.
20
Abu-Hámid műveit O. G. Bolsakov és A. L. Mongajt publikációjában arab
eredetiből Iványi Tamás fordította. Itt ennek a kötetnek az átírását követem.
21 Júrában ugyanis…, lásd még: O. G. Bolsakov – A. L. Mongajt:
i. m. 49. Abu-Hámid al-Garnáti másik művében ez a történet így olvasható: „Víszú népe aztán elviszi ezeket a kardokat
egy, a sötétség országához közeli tartományba, amely a Fekete-tenger közelében
terül el, s ott eladják őket, cobolyprémekért cserébe. Azok meg fogják a
kardpengéket, és beledobják a Fekete-tengerbe. A magasságos Isten erre kihoz
nekik egy hegy nagyságú halat a vízből…” (Víszú népe…, lásd
még: O. G. Bolsakov – A. L. Mongajt: i. m. 87–88.
22 A
partra kiúszó nagy hal esetében Markwart is bálnára vagy kardszárnyú delfinre
gondolt. Markwart, J.: i. m. 312.
23 A Góg
és Magóghoz fűződő apokaliptikus hiedelmekről, Góg és Magóg történetének a Nagy
Sándor-regénybe való bekerüléséről lásd Simon
R.: i. m. 69–71. 254. j.
24 Simon R.: i. m. 71–72.
25
Korán. Simon Róbert: A Korán világa. A Koránt az 1923. évi kairói kiadás szövegéből
fordította Simon Róbert. h. n. (Budapest), 20014, 18:93–97
(212–213.)
26 Most pedig…, lásd még: Klima László: A Régmúlt idők krónikája. In: Finnugor
történeti chrestomathia I. Budapesti Finnugor Füzetek 12. Bp. 1999. 54.
27 Kovalevszkij, A. P.: i. m. 58–59.
28
сыроядцы
29 És minden országban…, lásd még: Klima László: A Kazányi história. In:
Finnugor történeti chrestomathia II. Budapesti Finnugor Füzetek 18. Bp. 2002.
40.
30 Az
orrszarvúra vonatkozó itt idézett részeket lásd Simon R.: i. m.
76.,
31 Simon R.: i. m. 76–79. 275. j., az
idézett gondolat: 78.
32 Simon R.: i. m. 76., 78.
33 „A király elmagyarázta nekem, hogy ezek a
tálak ennek az állatnak szarvából, annak gyökeréből készültek.” Simon R.: i. m. 78.
34 „E folyó közelében kiterjedt steppe
található. (A helybéliek) mesélik, hogy egy olyan állat található ott, amely…”
– és itt kezdődik az orrszarvú küllemének leírása, lásd Simon R.: i. m. 76.
35 Kovalevszkij, A. P.: i. m. 62–65. A
DEWOS a hanti szót wes alakban közli:
Steinitz, Wolfgang:
Dialektologisches und etymologisches Wörterbuch der ostjakischen Sprache. 13.
Lieferung. Berlin, 1991. 1631−1632. Simon
R.: i. m. 79. 275. j. említi a szanszkrit wisána
’szarv’ szót. Talán érdemes lenne e két szó kapcsolatát megvizsgálni.
36 Simon R.: i. m. 77.
37 A közvetlen szomszédságukban…, lásd még: Hérodotosz: A
görög–perzsa háború. (Bibliotheca Classica) Bp., 1989. Fordítás, utószó és
jegyzetek Muraközy Gyula. IV. 22. (273.)
38 Ez a
mű a Kovalevszkij által készített fordítás első változata. Kovalevszkij nem
szerepelhetett rajta szerzőként, mert a megjelenés idején lágerben volt.
39 Az
átvett részletekből az eredeti megfogalmazásra utaló, zárójelek között
kurzívval írt arab szavakat kihagytuk.
40 Ibn
Fadlán
41 A
Bagdadban megismert török ember, aki korábban kovácsmesterként dolgozott a volgai
bolgár fejedelmi udvarban.
42
Vagyis Góg és Magóg leszármazottja.
(Klima
László)