Finnország rövid történelmi kronológiája

 

 

Kr. e. 9. évezred

Az utolsó jégkorszaki jégtakaró visszahúzódik a mai Finnország egész területéről. Az első emberi településekre utaló régészeti leletek a következő évezredből származnak.

Kr. e. 3300–2800

Az ún. tipikus fésűs kerámia kultúra idején finnugor eredetű népesség érkezik a Finn-öböl környékére. A korábbi – ismeretlen eredetű – őslakosokat magukba olvasztják. A korai közfinn nyelvi közösséget balti, majd később germán nyelvi hatás éri.

Kr. e. 1500–1300

A bronzkorban terjedni kezd a földművelés és az állattenyésztés. A népesség száma kb. 25 ezer fő.

Kr. e. 500 körül

Megkezdődik a vaskor.

Kr. u. 500 körül

Ahvenanmaa (Åland) szigetcsoportjára telepesek érkeznek Svédországból. A következő évszázadokban földvárakat építenek a finnek lakta területen.

Kr. u. 9–11. sz.

Az ún. viking korban a keletre vezető kereskedelmi út a Finn-öböl északi partján halad keresztül. E korszak végén a vikingek csökkenő szerepét e térségben többek között a finnek suomi, hämei és karjalai törzse próbálja betölteni.

Kb. 1155–1300

A keresztes háborúk korában Svédország elfoglalja a jelenlegi Finnország délebbi területeit, a karjalai (karél) területekért állandósul a küzdelem Novgoroddal. Svédországból telepesek költöznek be Finnország déli és délnyugati területeire.

1171–1172

III. Sándor pápa bullájában említést tesz a finnekről, akiknek a körében csak lassan terjed a kereszténység.

1258

Finnország nagy részét Svédországhoz csatolják. A későbbiekben Keleti tartománynak, hercegségnek, és nagyhercegségnek nevezik, a 14. század második felétől részt vesz a svéd királyválasztásban. Turku a legfontosabb központ. A parasztság nem kerül jobbágysorba.

1323

Svédország és Novgorod megköti a pähkinäsaari békét, amelyben megegyeznek a Karjalát kettészelő határról, amely a különböző kultúrák és vallások közötti választóvonallá válik. Újabb orosz-svéd háborúkra e területekért csak 150 évvel később kerül sor.

1397–1523

A főleg dán érdekeket szolgáló Kalmari unióban Svédország Dániával és Norvégiával lép szövetségre, hogy megtörje a Balti-tengeren kialakult német kereskedelmi hegemóniát.

1527

I. Vasa Gusztáv (1523–1560) svéd király protestáns abszolutizmust vezet be, megteremti Svédország nagyhatalommá válásának feltételeit.

1548

Megjelenik az első finn nyelvű Újszövetség Mikael Agricola fordításában.

1570-es évek

A népesség száma kb. 300 ezer fő.

1595

A täyssinäi (tjavzinszki) békében Svédország megkapja Oroszországtól a finnek által lakott összes területet.

1596–1597

A finn történelem legnagyobb parasztháborúja („Buzogányháború”).

1617

A sztolbovói békében Svédországhoz kerül többek között Karjala jelentős része és Ingermanland is, ahová a század folyamán evangélikus finnek költöznek.

1640

Megalapítják a Turkui Akadémiát.

1696–1697

Nagy éhínség, amelyben elpusztul a finn lakosság közel harmada.

1617–1632

II. Gusztáv Adolf svéd király Finnországot közvetlenül a birodalmi adminisztrációhoz kapcsolja, svéd lesz a hivatalos nyelv, svédek költöznek be Finnországba.

1700–1721

A nagy északi háborúban az ún. nagy viszálykodás idején (1714–1721) egész Finnországot orosz csapatok szállják meg. Az uusikaupunki (nystadti) békében Oroszország megkapja Ingermanlandot, Karjala nagyobbik részét és részben Délkelet-Finnországot is, de Finnország továbbra is Svédország része marad.

1741–1743

Az újabb orosz-svéd háborút lezáró turkui békében további finn területek kerülnek Oroszországhoz.

1788–1790

Ismét orosz-svéd háborúra kerül sor. A III. Gusztáv svéd királlyal szemben álló finnországi tisztek megalapítják az Oroszország felé orientálódó Anjalai Szövetséget.

(1808)–1809

Az újabb orosz-svéd háború után Finnország autonóm nagyhercegségként Oroszország része lesz. I. Sándor orosz cár a porvooi országgyűlésen felesküszik a finn alkotmány betartására, Finnországot államnak tekinti, a finneket pedig nemzetnek. A közigazgatás élén a főkormányzó áll.

1812

Helsinki lesz az új főváros. Egyesítik Finnországgal a korábban Orosz­országhoz csatolt Régi Finnországnak (Viipuri kormányzóság) nevezett területeket. A népesség száma meghaladja az 1 millió főt.

1835

Megjelenik a Kalevala első, majd 1849-ben bővített kiadása, mely jelentős mértékben hozzájárul a finn öntudat megerősödéséhez, a század második felében pedig a nemzeti mozgalom kibontakozásához. A század közepén J. V. Snellman ad programot a nemzeti mozgalomnak, melynek vezéralakjává válik.

1854–1855

A krími háború idején az angol-francia flotta lövi Finnország partvidékét.

1863

A finn nyelv egyenrangúvá válik a svéddel, gyors gazdasági és kulturális fejlődés bontakozik ki.

1865

Saját pénzt vezetnek be.

1899

II. Miklós orosz cár kibocsátja az ún. Februári Manifesztumot, mely a birodalmi érdekek elsődlegességének biztosítása érdekében korlátozza a finn alkotmányt. Széleskörű tiltakozás bontakozik ki Finnországban.

1905

Általános sztrájk kezdődik az oroszországi forradalmi események hatására, a cár visszavonja a finn alkotmányba ütköző rendeleteit.

1906

Az országgyűlés és a választások megreformálása. A rendek helyett a századfordulón létrejött széles bázisú politikai pártok kerülnek a parlamentbe (1907). A finn nők Európában elsőként választójoghoz jutnak.

1917. december 6.

A finn parlament kikiáltja az ország függetlenségét, amelyet Szovjet-Oroszország (jan. 4.) után Franciaország, Svédország és Németország is elismert.

1918. január–április

Polgárháború tör ki, amelyben a C. G. E. Mannerheim főparancsnoksága alatt álló kormányerők – német segítséggel – legyőzik a Vörösőrséget, amelyet Szovjet-Oroszország támogat, majd véres leszámolás következik. A polgárháborúnak összesen kb. 30 ezer áldozata van.

1919 nyara

A monarchistákkal szemben a köztársaságpártiak kerekednek felül. Érvénybe lép a finn alkotmány (júl. 17.): az ország széleskörű hatalommal felruházott köztársasági elnöke a liberális K. J. Ståhlberg lesz. A finn mellett a svédet is hivatalos nyelvnek ismerik el, Ahvenanmaa (Åland) autonóm önkormányzattal rendelkezhet.

1920. október 14.

A tartui béke rögzíti a Finnország és Szovjet-Oroszország közti határt. Finnország megkapja Petsamo (Pecsenga) vidékét, de Kelet-Karjalát nem. A Népszövetség felveszi tagjai közé a Finn Köztársaságot.

1922

Az ún. Lex Kallio révén lehetővé válik a zsellérbirtokok megvásárlása, és megkezdődik a nincstelenek földhöz juttatása.

1924-től

Politikai jobbratolódás kezdődik, az évtized végén megalakul a jobboldali radikális Lapua-mozgalom, amelyet 1932-ben oszlatnak fel, majd fokozatosan csökken a szélsőjobboldal népszerűsége.

1939. november 30.

A Szovjetunió megtámadja a területi követeléseknek nem engedő, semlegességre törekvő Finnországot (téli háború). Terijokiban szovjetbarát bábkormányt állítanak fel, amelyet a Szovjetunió azonnal elismer. A finnországi lakosság száma kb. 3 millió 700 ezer fő.

1940. március 13.

Moszkvában aláírják a békeszerződést, amelyben Finnország területi engedményekre kényszerül, de megőrzi függetlenségét. Az elcsatolt területekről több, mint 420 ezer ember menekül Finnországba.

1941. június 25. – 1944. szeptember 19.

Az ún. folytatólagos háborúban Finnország először visszafoglalja a téli háborúban elcsatolt területeit, majd főleg stratégiai megfontolásokból további területeket is megszáll Kelet-Karjalában.

1944. szeptember 19.

Finnország fegyverszünetet köt Moszkvában a Szovjetunióval, miután meg­állították a nyári nagy szovjet offenzívát. Ismét a téli háború utáni határok érvényesek, Finnország háborús jóvátétel fizetésére vállal kötelezettséget.

1944. szeptember 28. – 1945. április 27.

Az ún. lappföldi háborúban – az 1944-es szovjet-finn fegyverszüneti egyezmény értelmében – a finnek megtámadják a visszavonuló német csapatokat, amelyek bosszúból felégetik Lappföldet. A 2. világháborúban összesen 90 ezer finn esik el. Az elnök C. G. E. Mannerheim, majd 1946-tól 1956-ig J. K. Paasikivi lesz.

1947. február 10.

Párizsban aláírják a szovjet–finn békeszerződést. Moszkva megszerzi – a korábban elcsatolt területek mellé – az északi Petsamót (Pecsengát), és Helsinki közelében, Porkkalában (1955-ig) haditámaszpontot létesít, de megmarad a finn politikai és társadalmi rendszer folyamatossága.

1948. április 6.

Moszkvában aláírják a szovjet–finn Barátsági, Együttműködési és Segítségnyújtási Egyezményt, amelyben automatikus segítségnyújtás helyett a felek először kötelesek konzultálni. J. K. Paasikivi és U. K. Kekkonen megteremtik a finn külpolitika semleges irányát, amely a Szovjetunióval folytatott jó kapcsolatokkal biztosítja az ország függetlenségét. A gazdasági életben megkezdődik a termelési szerkezet átalakítása.

1950–1980

Több mint 420 ezer finn vándorol ki Svédországba, főleg a munkanélküliség miatt. A vendégmunkások egy része később visszatér.

1956–1982

U. K. Kekkonen Finnország elnöke, akit M. Koivisto, majd M. Ahtisaari követ (1994). Az 1960-as évektől érezhetően nő az életszínvonal, Finnország északi típusú jóléti állammá válik.

1989. október 26.

M. Gorbacsov szovjet elnök elismeri Finnország semlegességét.

1991

A lakosság száma meghaladja az 5 milliót. A 90-es évek elején gazdasági válság kezdődik, amely nagy munkanélküliséggel jár együtt, s ez csak az évtized második felében mérséklődik.

1995. január l.

Finnország az Európai Unió tagjává válik.

1999

Ismét a szociáldemokrata P. Lipponen alakíthat kormányt.

2000. március 1.

A korábbi erős elnöki hatalommal szemben a parlament súlyát növelő új alkotmány lép életbe. Ugyanazon a napon beiktatják tisztségébe Tarja Halonent, a Finn Köztársaság első elnöknőjét.

2000. december 11–13.

III. Finnugor Világkongresszus Helsinkiben.

2003. április

A választásokon győztes Finn Centrum a szociáldemokratákkal és a Svéd Néppárttal alakít kormányt. (Kormányfő: A. Jätteenmäki, majd két hónap múlva M. Vanhanen.)

2006. január 29.

Újraválasztják Tarja Halonent.

 

(Bereczki András)