ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

A történeti nyelvészet 19-20. századi fejlődése

nyomtatható változat

Vázlatpontok a 19-20. századi nyelvtudomány történetéről a finnugor összehasonlító nyelvészet nézőpontjából

 

Forrás: HTI, MJ1, MJ2

 

Rasmus Rask (1787–1832)

Fontos újításai:

  • Grammatikai megfelelések
  • „Betűátmenetek”
  • Alapszókincs

 

„Legértékesebb a grammatikai rendszerek összehasonlítása, mert keveredésnél egy nyelv sohasem vesz át alaktani elemeket.”

 

Franz Bopp (1791–1867)

1816: a szanszkrit nyelv konjugációs rendszeréről, összehasonlítva a görög, latin, perzsa és germán nyelvekével

A hangtani törvényszerűségek nem érdekelték, inkább a grammatikai formák

Az ősi nyelvi állapotokhoz képest a mait romlásnak látta

 

Jakob Grimm (1785–1863)

A történeti módszer megteremtője, jogtörténetet hallgatva jutott eszébe a nyelvtörténet mint tudomány

1819-től több kötetben: Deutsche Grammatik

Az írott források szólnak a régi nyelvállapotról

A mai nyelvből feltárhatók a régi nyelvi jelenségek

Hangtörvények (indoeurópai viszonylatban)

A filozófiai nyelvtannal szemben a történeti nyelvtan művelése az elsődleges

A történetiség hangsúlyozása az újgrammatikusoknál tér vissza

 

August Schleicher (1821–1868)

Schleicher kapcsán először a 19. sz. 2. felének nyelvrokonság-elméleteit kell megemlíteni

  • Schleicher: családfaelmélet
  • Schuchardt: hullámelmélet
  • Schmidt: szivárványelmélet

 

Nagy jelentőséget tulajdonított a hangtannak

Mese a juhról és a lóról (rekonstruált indoeurópai alapnyelven)

A pozitivizmus hatására a nyelvtudományt a természettudományokhoz sorolta

Darwin hatása

A nyelv organizmus

Nézetei szélsőségeit lenyesendő jött létre az újgrammatikus iskola

 

Az újgrammatikusok

Eredeti csoportjuk: Leskien, Brugmann, Osthoff, Delbrück

Későbbiek: Paul, Sievers, Kluge

Akiknek volt újgrammatikus korszakuk: Bréal, Ascoli, Baudouin de Courtenay

20. századi amerikaiak: Bloomfield, Hockett, Hoenigswald

„a beszéd nem gondolkodás, hanem eszköze és születési helye a gondolatnak”

A beszéd lelki tevékenység, a nyelvtudomány a pszichológiához tartozik

Hermann Paul: „a nyelvnek nem gondolható más tudományos vizsgálata, csak a történeti”

 

Ferdinand de Saussure (1857–1913)

Elméletét élete végén ismertette, fő művét tanítványai adták ki

A nyelvtudomány egyetlen és igazi tárgya a nyelv

 

Külső és belső nyelvészet

  • Külső: a nyelv élete, története, elterjedése
  • Belső: a nyelv szerkezete, az elemek viszonya egymáshoz

 

Nyelv és beszéd szétválasztása

  • Nyelv: a beszélő képessége, társadalmi termék
  • Beszéd: a nyelv egyéni alkalmazása, fizikai jellegű

 

A nyelv jelrendszer

A nyelvi jel pszichikai egység

A nyelvi jel önkényes

Diakrónia és szinkrónia

A nyelvtudomány része az általános jeltudománynak, amit még fel kell találni (a szemantika tudománya Saussure hatására jött létre)

Úgy gondolkodott, mint egy számítógép: ellentétpárok → döntés

 

A strukturalizmusról általában, és a nyelvészeti strukturalizmus alapvonásai

A kor tudományos gondolkodása hívta elő (Trubeckoj)

Bizonytalan a strukturális nyelvészet mibenléte, sok irányzata van

Filozófiai alapja: logikai pozitivizmus vagy neopozitivizmus – Bécsi Kör: Rudolf Carnap, Ludwig Wittgenstein

A nyelv immanens rendszer, leírható a külvilággal való kapcsolat figyelembe vétele nélkül

 

A struktúra értelmezései:

  • Rendszer: minden függ mindentől
  • Séma: viszonyhálózat, lényege az elemek közti viszony

 

1959: konferencia a strukturalizmusról:

  • A dolgok lényege a struktúra, a rendszer (a kutató a kutatás tárgyát akarja megérteni)
  • A dolgok lényege a kutató elméleti konstrukciója, a séma (a kutató saját magát akarja megérteni)

 

Az 1950-es évekig a formális elemzés módszereinek kidolgozása zajlott.

 

A nyelvészeti strukturalizmus jellemzői:

  • Újgrammatikus-ellenesség
  • Diakrónia és szinkrónia elválasztása
  • A nyelv jelrendszer
  • Nyelv–beszéd ellentétpár elfogadása
  • Nyelvegységek és beszédegységek elkülönítése
  • Vizsgálják a szintagmatikai és paradigmatikai viszonyokat

 

A prágai nyelvészkör

Vilém Mathesius (1882–1945), alapító

Jakobson, Trubeckoj, Karcevszkij

A nyelv funkcionális szemlélete

A nyelv kifejezési eszközök rendszere, a rendszer ismerete nélkül a részek nem érthetők

A nyelv és a gondolkodás viszonyának vizsgálata

Fonológiai elméletük: nem a fonéma az alapfogalom, hanem a fonológiai oppozíció

Morfonológia: Trubeckoj óta

Nyelvcsalád helyett a nyelvszövetség felismerése

 

Glosszematika

Kidolgozója Viggo Brondal (1887–1942): a nyelv logikai szemlélete

Louis Hjelmslev (1889–1965): az elemek közti viszony tanulmányozandó, a nyelvtudományt alkalmassá kell tenni arra, hogy a matematikai logika fogalmaival elemezze a nyelvet

Tartalomszint, kifejezésszint

 

A generatív nyelvészet

Noam Chomsky

1957: szintaktikai struktúrák – formalizált szintaktikai elmélet

Cél, hogy a rendszer segítségével automatikusan lehessen generálni a nyelvi jelenségeket

 

A szövegnyelvészet kialakulása

A filozófia nyelvi fordulatának hatására a nyelvészet is a szöveg felé fordul

Alfajok: szövegfonetika, szöveggrammatika, szövegszemantika, szövegpragmatika

A szöveg lineáris és globális kohéziója

A szövegnyelvészet külső kapcsolatai: kommunikáció- és beszédaktus-elmélet, szociológia, irodalomtudomány, stilisztika, lélektan, logika, matematika, folklorisztika

 

Kérdések és problémák: a finnugrisztika helye a modern nyelvészetben

Ma a nyelvtudomány 3 fő területéről beszélnek:

  • Prelingvisztika: hagyományos fonetika, deskriptív (leíró) nyelvészet
  • Mikrolingvisztika: Saussure-i belső nyelvészet
  • Metalingvisztika: a nyelv viszonya a valósághoz, gondolkodáshoz, Saussure-i külső nyelvészet

A történeti nyelvészet legtöbb eleme a prelingvisztika körébe tartozik, manapság ennek művelése eléggé háttérbe szorult. Ezt jól mutatja a leíró nyelvészet kiszorulása a középiskolai nyelvtanoktatásból. Leíró nyelvészeti ismeretek nélkül azonban a történeti nyelvészet nem érthető meg.