ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

Búcsú Bereczki Gábortól

nyomtatható változat

2012. április 4-én, életének 85. évében váratlanul elhunyt Bereczki Gábor nyelvész, műfordító, a Finnugor Tanszék professor emeritusa, sokunk szeretett tanára, kollégája.

Bereczki Gábor 1928. március 24-én született Békésen. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Bukarestben végezte 1948–1952 között. 1953-tól hat évet töltött Leningrádban aspiránsként, majd magyar lektorként. Kandidátusi értekezését, melynek témája a mari (cseremisz) nyelv története volt, 1958-ban védte meg. 1959-től kezdve, több mint fél évszázadon keresztül dolgozott az ELTE bölcsészkarán, előbb docensi, 1979-től egyetemi tanári státusban, 1998-tól pedig professor emeritusként. A Finnugor Tanszéket 1973-tól 1986-ig vezette. Ezután tíz évig az udinei egyetem finnugrisztika professzora volt, de hazatérte után is folytatta oktató munkáját, a finnugor és észt szakos hallgatók, valamint a doktorandusok képzését. Életpályájának részletes leírása és munkásságjegyzéke megtalálható a tanszékünk honlapján.

Bereczki Gábor életének egyes szakaszai mindig hoztak magukkal olyan lehetőségeket és feladatokat, melyekből végül egy sokrétű, de mégis szervesen összefüggő, páratlanul gazdag életmű jött létre. Tanulmányainak, monográfiáinak, tankönyveinek és műfordításainak hosszú sorát szemlélve csak csodálni lehet szakmai tudását, munkabírását és művészi alkotó erejét.

Pályája elején Bereczki Gábor a mari (cseremisz) nyelv történetével, hangtani és alaktani kérdésekkel, etimológiával foglalkozott. 1958-ban, amikor Kodály Zoltán ösztönzésére Vikár László elindult a Középső-Volga vidéki népdalgyűjtő útjára, magától értetődött, hogy az akkor már oroszul és mariul jól tudó Bereczki Gábor lett az útitársa. Huszonegy év alatt, 1979-ig tizenkét nyarat töltöttek a Volga–Káma vidékén, és több mint 300 faluban gyűjtöttek több ezer népdalt különböző finnugor (mari, mordvin, udmurt) és török (baskír, csuvas, tatár) nyelvű közösségekben. A gyűjtésből eddig négy vaskos kötet jelent meg, s a szövegek lejegyzése közben Bereczki Gábor egyre inkább megismerte a Volga-vidéki török nyelveket is. Így fordult érdeklődése az areális nyelvészet irányába, s munkássága a finnugor és török nyelvek kölcsönhatásainak kutatásával egészült ki.

Az észt nyelvvel és kultúrával felesége, Mai Kiisk révén került szoros kapcsolatba, s évtizedek alatt a Bereczki házaspár és család valóságos intézménnyé nőtte ki magát, a magyar–észt kulturális kapcsolatok legfontosabb tényezőjévé. Bereczki Gábor több tucatnyi irodalmi művet fordított észt és finn nyelvből, többek között az észt nemzeti eposzt, a Kalevipoeget is. Mivel a folklór mindig közel állt a szívéhez, két terjedelmes antológiát is szerkesztett s fordított, melyben finnségi, volgai és permi nyelvű epikus és mitikus énekek, varázsigék, imádságok, siratók szerepelnek. Műfordítóként anyanyelvjárása, a gazdag békési népnyelv volt az a kiapadhatatlan forrás, melyből mindig meríthetett.

Egyetemi oktató munkájával együtt járt, hogy tankönyvekben is összegezte tudását. A magyar nyelv finnugor alapjai című tankönyve eddig öt kiadásban jelent meg, de bizonyára még sokáig lesz a magyar szakosok kötelező olvasmánya. A finn és észt szakosok haszonnal forgatják Bevezetés a balti finn nyelvészetbe című tankönyvét, a mari nyelv iránt érdeklődő diákok és kutatók pedig Chrestomathia Ceremissica című szöveggyűjteményét. Egy finnugrisztikai összefoglaló műve olasz nyelven is megjelent.

A legutóbbi években két nagy projektum foglalkoztatta, ezek közül az egyikkel, a cseremisz etimológiai szótár kéziratával el is készült. Az észt–magyar nagyszótár munkálataiban a T betűig jutott el, s remélhetőleg lesz, aki befejezi ezt a sokak által várt, fontos művet.

Bereczki tanár úrra ráillett a latin eredetű mondás: ép testben ép lélek. Ifjúkorától kezdve atlétizált, leningrádi évei alatt gyakran tett sítúrákat a Finn-öböl partján, Volga-vidéki gyűjtőútjain nemcsak evésben és ivásban – ami nem kevés állóképességet igényel –, hanem akár birkózásban is megállta a helyét. Udinei professzori megbízatása idején részt vett az észak-olaszországi szenior versenyeken, észtországi tanyáján pedig virágzó gazdaságot alakított ki: szép termést takarított be az általa gondozott veteményeskertből, és családját saját pergetésű mézzel is ellátta. Büszke volt rá, hogy életében egyetlen napot sem hiányzott a munkából betegség miatt. Ezért is érezzük igazságtalannak, hogy egy agresszív vírus néhány nap alatt romba döntötte egészségét.

Derűjének, kiegyensúlyozottságának titka talán az, hogy nagyon egyértelmű identitása volt. Tudta, hogy honnan jön, lelki gyökerei erősen kapaszkodtak a békési földbe, és ezért bárhol volt a világban, mindenütt otthon érezte magát. Harmonikus, közvetlen személyisége mindenkit rabul ejtett, lehetett az akár mari parasztasszony, tatár párttitkár, észt köztársasági elnök, magyar, orosz vagy olasz diák. Gyászolják őt munkatársai, tanítványai, a hazai és a nemzetközi finnugrista közösség, barátai szerte Európában és Oroszországban. Hamvai Észtországban, második hazájában, Mihkli falu temetőjében fognak örök nyugalomra lelni.

(Csepregi Márta)