ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

4.2. A szerzőkről

nyomtatható változat

4.2.1. Al-Ğaihānī

Abū 'Abdallāh MuÎammad ibn AÎmad al-Ğaihānī a Számánida birodalom (819–1005) vezető tisztségviselője volt a 10. század első felében. 913-ban kinevezték a kiskorú fejedelem, NaÒr ibn AÎmad (914–943) gyámjává, ugyanakkor a vezíri méltóságot is betöltötte. Ibn FaÃlān 921-ben útban a volgai bolgárok felé látogatást tett nála, ekkor mint kancellárt említi meg őt.

Al-Ğaihānī nem az első ismert muszlim geográfus, földrajzi ismereteit a 9. század második felében alkotó Ibn ËurdāÆbih művéből alapozta meg, az ott olvasottakat igyekezett kiegészíteni, pontosítani.[1] A későbbi geográfusokra al-Ğaihānī gyakorolta a legnagyobb hatást. Kitāb al-masālik wal-mamālik (Az utak és országok könyve) című, sajnos elveszett műve olyan forrásul szolgált a geográfusok számára, amely kijelölte a további kutatások irányát: az eredetiből vagy a másolatokból, feldolgozásokból átvettek egyes részeket és beépítették saját műveikbe, olykor a forrást is megnevezve; vagy polemizálva a nagy előddel, javították és kiegészítették adatait. Al-Ğaihānī elődeiről és követőiről Zimonyi István táblázata igazít el.[2]

A számánida államférfi pozíciójából eredően széleskörű kapcsolatokkal rendelkezett. Munkamódszeréről al-Muqaddasī (al-Maqdīsī) ezt írta: „Az idegeneket összeszedve az országok felől kikérdezte, tudakolva adóikat, milyenek az oda vezető utak, milyen az ott látható csillagok magassága s az árnyék hossza […]”[3] Al-Çardīzī pedig ezt: „A wazír leveleket írt a világ összes országába, és azt kérte, hogy írják le minden udvar és kancellária szokásait, és küldjék el neki. Úgymint Bizánc, Turkisztán, Hindusztán, Kína, Irak, Szíria, Egyiptom, Zandzs stb. szokásait.”[4]

Az utókor számára némi zavart okozott, hogy al-Ğaihānī fia és unokája is vezírként szolgált a számánida udvarban. Az sem zárható ki, hogy földrajzírói tevékenységét leszármazottai is folytatták.[5]

Al-Ğaihānī műve feltehetőleg önálló fejezetben tartalmazta a kelet-európai népek, köztük a burtászok leírását is. Finnugor szempontból ez utóbbi érdemel figyelmet.

 

4.2.2. Ibn FaÃlān

Az utazó és diplomata teljes neve AÎmad Ibn FaÃlān ibn al-'Abbās ibn Rāšid ibn Íammād. Életéről nagyon keveset tudunk. Történetírói, geográfusi tevékenységet nem folytatott. Az általa írt egyetlen dokumentum hiányosan fennmaradt úti jelentése. Risālat [Úti jelentés] című művét az al-Muqtadīr, 'Abbászida kalifa által a volgai bolgárokhoz indított küldöttség előkelő tagjaként (valószínűleg titkáraként) szerzett ismereteit megörökítendő vetette papírra. Az expedíció 921–923-ban járt a volgai bolgároknál.

 

4.2.3. Ibn Rusta

Teljes nevén Abū 'Alī AÎmad ibn 'Umar Ibn Rusta. Életének eseményei ismeretlenek, születésének és halálának időpontját nem tudjuk. A mai Irán területén található Iszfahán városának leírásánál megjegyzi, hogy onnan származik. Töredékesen fennmaradt művéből következtetve a 10. század elején élt és alkotott.

Az utókorra maradt Kitāb al-a'lāq an-nafīsa (Az értékes drágagyöngyök könyve, vagy másként A drága gyöngyök könyve) című művének VII. kötete. Ezt az enciklopédiaszerű művet Ibn Rusta a korabeli ismeretek felhasználásával állította össze. Forrásait gyakran meg is nevezi. A minket érdeklő földrajzi vonatkozású részletek megírásában leginkább al-Ğaihānīra támaszkodott. Nevét azonban nem írta le, csak a gyakran használt „mondta” [qāla] fordulattal utalt arra, hogy tőle vagy esetleg más szerzőtől idéz.[6]

A Kitāb al-a'lāq an-nafīsa keletkezését a 19. század végén Hvolszon 903−914 közé datálta, Kmoskó Mihály azonban a 922 utáni keletkezés híve volt, arra hivatkozva, hogy a műben szerepel Almiš volgai bolgár fejedelem neve, amely csak Ibn FaÃlān utazása és útleírásának elkészülte után válhatott ismertté.[7]

 

4.2.4. Íudūd al-'ālam

A Íudūd al-'ālam magyar címe: A világ határai. E geográfia ismeretlen perzsa szerző műve, 982 előtt íródott. A tudós író Afganisztánban, Ğūzğānban élhetett, mert művét a FarīÈūnida-dinasztiához tartozó helytartónak ajánlotta. A Íudūd al-'ālam a Tumanszkij-kéziratból ismert, ami Bukharában került elő, 1892-ben. Barthold publikálta először 1930-ban, majd Minorsky 1937-ben. Utóbbi szerint a mű szerzője Ša'yā ibn FarīÈūn volt.[8] 


4.2.5. Al-BalÌī

Samistiyān faluban született, BalÌ város közelében, 850-ben. 934-ig élt, teljes neve Abū Zayd AÎmad ibn Sahl al-BalÌī. Fiatal korában tudásszomját kielégítendő vándorútra indult, ahonnan BalÌ városába tért vissza. Hamar híre ment bölcsességének, Abūl-Qāsim vezír mellett írnokként dolgozott. A bukharai emír fényes állást kínált fel neki. Al-BalÌī el is indult Bukhara felé, de egy áradó folyó visszafordulásra késztette. Ñuwar al-aqālīm (Az égövek térképei), másként Taqwīm al-buldān (Az országok szélességeinek és hosszúságainak meghatározása) című munkája a legfontosabb forrása al-IstaÌrī és Ibn Íauqal műveinek.

BalÌ városának kereskedői érdekeltek voltak a kelet-európai kereskedelemben, kapcsolatban álltak a Kaszpi-tenger kikötővárosaival, így al-BalÌīnak lehettek személyes információi az északi vidékekről és lakóiról.

Al-BalÌī műve sajnos elveszett, s csak annyira ismerjük, amennyi kideríthető róla al-IstaÌrī és Ibn Íauqal átdolgozásai alapján. Valószínűleg egy 20 részből álló világtérkép volt, kommentárokkal ellátva.

 

4.2.6. Al-Mas'ūdī

Abūl-Íasan 'Alī ibn al-Íusayn ibn 'Alī al-Mas'ūdī arab történetíró és utazó volt. Tudós utódai életéről nem sokat írnak. A 9. század végén született, egyes adatok szerint Észak-Afrikában, de említik Bagdadot is. Ez utóbbi lehet valószínűbb: maga al-Mas'ūdī is utal erre művében, s hosszú nevének utolsó elemét (al-Mas'ūdī) is Bagdad egyik városnegyede után kaphatta.

Al-Mas'ūdī sok utazást tett a muszlim világban. Műveiben említi, hogy járt Indiában, Iránban, Sri Lanka és Madagaszkár szigetén, a Kaszpi-tenger vidékén, Palesztinában és az Ibériai-félszigeten is. Utazásait a 910-es években kezdte és a 940-es évek második felében fejezte be. Ezután Egyiptomban telepedett le, ahol 956-ban hunyt el.

Al-Mas'ūdī mint igazi tudós, nagy olvasottságra tett szert − természetesen korának szintjén. A Murūğ aÆ-Æahab bevezetésében 80 szerzőre hivatkozik. A felsorolt nevek egy része hibás, másokról semmit sem tudunk − talán majd további kutatásokkal tisztázni lehet e jegyzék adatait.[9]

 

4.2.7. Al-IstaÌ

Teljes neve: Abū IsÎāq Ibrāhām ibn MuÎammad al-Fārisī al-KarÌī al-IstaÌ. A 10. század első felében tevékenykedett. Életrajzi adatai nem ismeretesek. Nevéből következtetve IstaÌr városában születhetett, és sokáig élhetett Bagdadban. (Erre utal, hogy KarÌ Bagdad egyik városrésze.) Valószínűleg Bagdad volt az a város, ahol találkozott Ibn Íauqāllal. Információkat cseréltek, és egyeztették térképeiket. Al-IstaÌrī Szamarkandban halt meg, ahol szintén hosszabb ideig élt és dolgozott. 951-952 körül írhatta Kitāb al-masālik wal-mamālik (Az utak és birodalmak könyve) című művét. Ebben saját utazásaira alapozva továbbfejlesztette BalÌī atlaszát. Al-IstaÌrī geográfiája közös vonásokat mutat al-Mas'ūdī munkájával is. Valószínűleg egymástól függetlenül ugyanazokat a forrásokat használták. Al-IstaÌrīnak saját informátorai is voltak: a volgai bolgárokról egy muszlim vándorprédikátor mesélt neki. Művét Ibn Íauqal folytatta és további kiegészítésekkel látta el.

 

4.2.8. Ibn Íauqal

Teljes neve többféleképpen szerepel a hazai szakirodalomban, de főként Abūl-Qāsim ibn 'Alī al-Nasībī ibn Íauqal [10] néven említik. Kmoskó két nevét sorolja föl, az elsőről (Abūl-Qāsim MuÎammad al-MauÒilī) azt írja, hogy eredetét nem ismeri, a másodikat pedig al-Idrīsītől idézi: Abūl-Qāsim MuÎammad al-Íauqalī al-BaÈdādī.[11] Az elsőként említett neve azt sugallja, hogy Ibn Íauqal a felső-mezopotámiai Nisibisben született.

Ibn Íauqal 943–973 között beutazta az egész iszlám világot, talán mint kereskedő vagy misszionárius. Járt Örményországban és Azerbajdzsánban is. Ibériai útján esetleg Hasdāy Ibn Šaprūttal is találkozott, akit tájékoztathatott a kazáriai zsidóságról. Utazásai során mindig nála voltak al-Ğayhānī, Ibn ËurdāÆbih és Qudāmat ibn Éa'far földrajzi munkái, amelyeket összevetett az általa tapasztaltakkal. Felkereste al-IstaÌrīt is, akivel megtárgyalták földrajzi ismereteiket, összehasonlították térképeiket.

Ibn Íauqal utazásai során személyes kontaktusok révén is gyarapította ismereteit. A kelet-európai népekre vonatkozó adatait 968–969-ben Çurğanğban gyűjthette.

Műve, a Kitāb al-masālik wa l-mamālik nemcsak nevében egyezik al-IstaÌrī művével, hanem lényegében annak az általa szerzett új ismeretekkel kiegészített változata. A mű másik ismert címe: Kitāb Òūrat al-arà (A föld térképének a könyve).

 

4.2.9. Al-Çardīzī

Abū Sa'īd 'Abd al-Íayy ibn aÃ-ÂaÎÎāq ibn MaÎmūd al-Çardīzī perzsa származású történetíró a 11. század közepén élt és alkotott. Çardīzból származhatott. Zayn al-aÌbār (A legkiválóbb tudósítások) című művét a Çaznavida dinasztiához[12] tartozó 'Abd ar-Rašīd szultánnak (1050−1053) ajánlotta. Életének folyásáról más adatunk nincs. Indiáról szóló leírása al-Bīrūnīt követi. Talán az ő tanítványa lehetett. Művének minket érdeklő részeit al-Ğaihānī alapján állította össze.[13]

 

4.2.10. Al-Bakrī

Teljes nevén Abū 'Ubayd 'Abdallāh ibn 'Abd al-'Azīz al-QurÔubī al-Bakrī. Neve két fontos információt tartalmaz származásáról: az Ibériai félszigeten, Córdobában (QurÔuba) született egy olyan családban, amely a Banū l-Bakr törzsből származtatta magát. 1040–1104 között élt. Apja Huelva fejedelme volt. Tanítványi kapcsolat fűzte Abu Marwān Ibn Íayyānhoz, akinek a magyarok 942. évi kalandozásáról szóló beszámolót köszönhetjük. Mu'ğam mā ista'ğam címmel földrajzi szótára és Kitāb al-masālik wa l-mamālik (Az utak és birodalmak könyve) címmel geográfiája ismert. Ez utóbbi több kéziratban maradt ránk. Sajnos egyik sem tartalmazza a mű teljes szövegét. Al-Ğaihānī, Ibn Rusta és al-Mas'ūdī könyveiből merített. Al-Bakrī személyesen nem járt az általa leírt tájakon, de igen precízen dolgozta föl olvasmányait, és tudóstársainál többször és pontosabban hivatkozik forrásaira. Botanikai és teológiai műveket is írt.[14]

 

4.2.11. Al-Bīrūnī

Abū RaiÎān MuÎammad ibn AÎmad al-Bī perzsa természettudós, történész és utazó a középkori muszlim kultúra legkiemelkedőbb tudósa volt. 973-tól 1048/1050-ig élt. Kat váro­sának Bīrūn nevű kerületében született, Khorezm területén. Çaznīban hunyt el. Számos tudomány a megalapítóját tisztelheti benne. A kísérleteken alapuló természettudományos megfigyelések, de a kísérleti pszichológia úttörője is. Khorezm uralkodójának, Abū l-'Abbās al-Ma'mūnnak az udvarában együtt dolgozott más kiemelkedő tudósokkal, így Ibn Sīnāval [Avicenna] is. Közép-Ázsiában és Indiában is járt.

146 művéből csak 22 maradt fenn, egy részük máig publikálatlan.[15] 

 

4.2.12. Al-Marwazī

Aš-Šaraf al-Zamān Óāhir al-Marwazī udvari orvosként működött Malikšāh (1073-1092), szeldzsuk uralkodó mellett. Neve alapján Marw városából származott. 1120 után hunyt el. Életéről további információ nem ismert. Zoológiai művének bevezetője tartalmaz földrajzi információkat. Forrásként al-Ğaihānī művére támaszkodott.[16]

 

4.2.13. Abū Íāmid al-ÇarnāÔī

Abū Íāmid MuÎammad ibn 'Abd ar-RaÎīm al-Andalūsī al-ÇarnāÔī hosszú élete folyamán rendkívüli utazásokat tett, s rendkívüli dolgokat látott. Az Ibériai-félszigeten, Granadában született, al-Makkarī andalúziai történetíró szerint 1080-ban. Feltételezhető, hogy ez az évszám elírás eredménye, s Abū Íāmid al-ÇarnāÔī ennél húsz évvel később született. Ez utóbbi számítás szerint is hetven évig élt: 1169–70-ben hunyt el, Szíriában. Utazásait tudásának elmélyítése céljából kezdte. Felkereste a muszlim világ központjait: Alexandriát, Kairót, Bagdadot. Utazási kedve ezután sem csökkent. Rendkívüli útjaira 1130-ban indult. Abharon, Ardabilon keresztül Derbentbe érkezett, majd Szakszinban, a Volga alsó folyásánál lévő városban telepedett le. Innen jutott el a volgai bolgárok földjére 1135-ben, s egy év múltán tért vissza. A volgai bolgároknál szerezte első értesüléseit a környező finnugor területekről. 1150-ben orosz területeken járt: a Volgán és az Okán hajózva Kijevbe jutott. Ezen útja alkalmával minden bizonnyal finnugor emberekkel is személyes kontaktusba került, mivel udmurtok, marik, mordvinok által lakott területeket is érintett. Kijevből Magyarországra jött, ahol három évig tartózkodott. Ezután visszatért Szakszinba. Magyarországon fia s rabnője maradt, Szakszinban is több felesége, ágyasa s gyermeke várta, ő azonban nem tért vissza hozzájuk, hanem Khorezm érintésével mekkai zarándoklatra indult. 1155-ben ismét Bagdadban bukkant fel. Onnan készült Magyarországra visszatérni, amint azt II. Géza királynak megígérte, de tervét nem sikerült megvalósítania. Úti élményeit hallgatósága biztatására kezdte leírni. Két műve készült el, TuÎfat al-albāb wa nuÌbat al-a'ğāb és az al-Mu'rib 'an ba'Ã 'ağā'ib al-maÈrib. Ezek megírása után Szíriába utazott, s ott is hunyt el.

 

4.2.14. Al-Idrīsī

Teljes nevét többféleképpen adják meg a források: Abū 'Abdallāh MuÎammad [ibn MuÎammad ibn 'Abdallāh ibn Idrīs] al-Idrīsī [al-Íammūdī] al-QurÔubī al-Íasanī as-Sabtī.

Az észak-afrikai Ceutában született, 1099-ben. 1165/66-ban hunyt el, egyes adatok szerint Ceutában, más források viszont arról szólnak, hogy Szicíliában érte a halál. Az Idríszida-dinasztia (789–985) leszármazottja volt, amely FāÔimától, Mohamed próféta leányától és 'Alītól, a próféta unokaöccsétől származtatta magát. Fiatal korában sokat utazott, előbb Észak-Afrikában, majd átkelve Európába, a mai Spanyolország, Franciaország és Anglia területén is megfordult. Végül a szicíliai normann király, II. Roger szolgálatába szegődött.

1154-ben, 15 év munkája után elkészült Kitāb Nuzhat al-muštāq fī iÌtirāq al-āfāq [17] című földrajzi munkája, melyet latin fordítása alapján csak Opus Geographicum néven emlegetnek. Ismert még Tabula Rogeriana néven is, ugyanakkor ezt az elnevezést gyakran csak a könyvhöz tartozó térkép neveként használják. Az Opus Geographicum a világot 7 éghajlati zónára osztva tárgyalja. Minden zóna 10 szekcióra oszlik. A könyv a 70 lapból álló térkép magyarázatául szolgál.

Al-Idrīsī műve nagy hatást gyakorolt a későbbi geográfiára. Nemcsak a muszlim utazókra és földrajztudósokra – Ibn BaÔÔūÔa, Pīr-i Ra'īs –, hanem Kolumbuszra és Vasco da Gamára is.

 

4.2.15. Yāqūt al-Íamawī

Abū 'Abdallāh Yāt ibn 'Abdallāh al-Íamawī ar-Rū 1179-ben született, melléknevei tanúsága szerint görög családba. Később eladták rabszolgának, erre nevének jelentése utal: „drágakő” (yāqūt). Felszabadulása után könyvmásolásból élt, és sokat olvasott. Tudását nem tartotta magában, szívesen vitatkozott. Ez a tulajdonsága sokszor sodorta bajba, sok városból kellett menekülnie miatta. Járt Ománban, Damaszkuszban, Moszulban, Marwban, Aleppóban. Közben több enciklopédikus jellegű művet írt, amelyek elvesztek. Az 1210-es évek második felében a mai Afganisztánban található Marw városában fogott földrajzi szótára megírásába. Újabb utazások, menekülések után művét Moszulban fejezte be. Címe: Mu'ğam al-buldān (Az országok lexikona). 1229-ben Aleppóban hunyt el.

 

4.2.16. Al-Qazwīnī

Zakariyā ibn MuÎammad ibn MaÎmūd al-Qazwīnī 1203-ban született Qazwīn városában. Bíróként (qāÃī) működött több helyen is. Igazságosztó tevékenysége mellett élete utolsó évtizedeiben állította össze 'Ağā'ib al-maÌt wa Èarā'ib al-mauğūdāt (A teremtmények csodái és a létezés furcsaságai) című földrajzi munkáját. Az első változattal 1263-ban lett kész, majd 1275-ben egy bővített változatot is írt. Művében al-Idrīsīt követve égövek szerint csoportosította mondanivalóját, Yāqūt nyomán pedig az égöveken belül ábécérendben közölte az adatokat. Al-Qazwīnī művének legfőbb forrása Yāqūt geográfiája, de a szerző ismerte al-Mas'ūdī, al-IstaÌrī és Abū Íāmid al-ÇarnāÔī műveit is. Al-Qazwīnī 1283-ban hunyt el.

 

4.2.17. Rašīd ad-Dīn FaÃlallāh

Rašīd ad-Dīn aÔ-Óabīb, ismertebb nevén Rašīd ad-Dīn FaÃlallāh al-Hamadānī iráni tudós és államférfi volt. 1247-ben született Hamadān városában és 1318-ban Tabrízban hunyt el. Politikusi pályafutása az ĪlÌānida birodalomban (1256–1353) Abaqa uralkodása alatt (1265-1282) bontakozott ki.

Rašīd ad-Dīn 1298-ban MaÎmūd Çāzān kán vezírje lett. Nevéhez fűződik a birodalom megreformálása: a mongol nomádok laza szerveződéséből a földbirtok tulajdonán alapuló, részletesen szabályozott államot szervezett. Vezíri pozícióját a következő uralkodó - Öldzsejtü alatt is megtartotta. Ellenfelei ármánykodásainak következtében azonban Öldzsejtü utóda, Abū-Sa'īd nem sokkal trónra lépése után kivégeztette. Végrendeletében hatalmas vagyont hagyott 14 fiára és 4 lányára: 12 700 faddān[18] földet, 39 000 datolyapálmát, 30 000 lovat, 250 000 marhát, 10 000 tevét és sok kertet, valamint egyéb birtokokat.

Rašīd ad-Dīn sokoldalú tudományos tevékenységét a történettudomány és a természettudományok, azon belül főleg a botanika, orvostudomány, építészet, mezőgazdaság területén fejtette ki, de emellett muszlim teológiai művek szerzője is volt.

 

4.2.18. Ibn BaÔÔūÔa

Abū 'Abdallāh MuÎammad ibn BaÔÔūÔa 1304-ben született Tanger (Óanğa) városában. Élete jelentős részét úton töltötte, útleírásából életpályája is kiolvasható. Előkelő családba született, felmenői jogtudósok, bírák voltak. Ibn BaÔÔūÔa is erre a pályára lépett – szintén bíró (qāÃī) lett. Utazásait huszonegy éves korában mekkai zarándoklattal kezdte. Útjának elején az egyiptomi Alexandriában találkozott Burhān ad-Dīn tudóssal, aki a világ megismerésére, a távoli India és Kína felkeresésére biztatta. Ibn BaÔÔūÔa megfogadta a tanácsot. 30 éven át tartó utazásaival a legnagyobb arab utazóvá vált. Bármerre járt, szívesen fogadták: a fejedelmek és előkelők igényt tartottak jogi szaktudására. Tekintélyével elérte, hogy kíséretével szabadon és biztonságban utazhatott egyik országból a másikba; útonállók, rablók sohasem háborgatták. Az iszlám világot többször bejárta, a mekkai zarándoklatot hétszer teljesítette. Indiába és Kínába vezető útja során érintette a mongol Arany Horda Birodalom területét, ahol nagy útjához mérve rövid kirándulást tett a Volga mentén északi irányba, Bolgar városáig. Nagyon fázott, így hát sürgősen visszafordult, és soha többet nem merészkedett északi tájakra. Utolsó útja során 1353–1354 között Közép-Afrika iszlám országait kereste fel. Útleírása 1356-ban készült el. Ezután még munkával töltött békés éveket élt meg Fez városában mint főbíró, 1369-ben vagy 1377-ben bekövetkezett haláláig.

 


[1] Kmoskó Mihály 1997: 61: 85. j.

[2] Göckenjan, H. – Zimonyi, I. 2001: 49.; Zimonyi István 2005: 26–27.

[3] Kmoskó Mihály 1997: 60–61.

[4] Zimonyi István 1996: 52.

[5] Pellat, Ch. 2004; Zimonyi István 2005: 14–15.

[6] Naqbul, A. 1971; Zimonyi István 2005: 20–21.

[7] Kmoskó Mihály 1997: 68−69.

[8] Bosworth, C. E. 2004; Zimonyi István 2005: 21.

[9] Kmoskó Mihály 2000: 144−148.

[10] Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba. I:2. 1976: 225.

[11] Kmoskó Mihály 1997: 75: 95. j.

[12] A Çaznavida-dinasztia nevét birodalmának fővárosa után kapta (Çazna, mai nevén Çazni). A Çaznavidák 977-ben építették ki birodalmukat, amely legnagyobb kiterjedése idején magában foglalta Afganisztán, Khorászán, Észak-India és Khorezm területét.

[13] Barthold, W. 1965; Zimonyi István 2005: 22.

[14] Lévi-Provençal, E. 1960; Zimonyi István 2005: 22–24.

[15] Boilot, D. J. 1960.

[16] Bosworth, C. E. 1991; Zimonyi István 2005: 25.

[17] E könyv címének egymástól igen eltérő fordításait olvashatjuk: 1) A Diversion for the Man Longing to Travel to Far-Off Places, 2) The book of pleasant journeys into faraway lands, 3) The pleasure of him who longs to cross the horizons 4) Развлечение истомленного в странствии по областям, 5) Отрада страстно желающего пересечь мир – lehet választani.

[18] A faddān egy pár ökörrel megművelhető földet jelentett, kb. 6-7 hektárt, amelyhez 3-6 parasztcsalád tartozott.