ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

Módjelölés

nyomtatható változat

Forrás: BG: 53, 87–89.

Két módjel rekonstruálható az alapnyelvre:

1. *-ne

A jel folytatása az ugor nyelvekben − tehát a magyarban is (-na/-ne, -ná/-né) − feltételes módot jelöl, a cseremiszben óhajtót, a finnben és a lappban potenciálist (lehetőségit). Ezek szerint a jel funkciója még nem kristályosodott ki az alapnyelvben. Valószínűleg az óhajtó mód jelölése volt a legősibb funkciója.

 

A feltételes mód a magyarban, pl.:

1 Általános Határozott
Sg3. tanulna tanulná
Sg3. nézne nézné

 

A lehetőségi mód a finnben, pl.:

Sg1. lienen 'talán vagyok'
Sg2. lienet 'talán vagy'
Sg3. stb.

 

Az óhajtó mód a cseremiszben, pl.:

1 1. konjugáció 2. konjugáció
Sg1. tolnem 'jönni óhajtok' ilçnem 'élni óhajtok'
Sg2. tolnet 'jönni óhajtasz' ilçnet 'élni óhajtasz'
Sg3. stb. 1

 

2. *-k

A felszólító mód jele több finnugor nyelvben, valószínűleg azonos a *-k jelenidőjellel. A balti finn nyelvek, a mordvin és a lapp ismeri. Fi. tule' (nyj. tulek) ’gyere’, tulkaa ’gyertek’.

Az obi-ugoroknál, a permi nyelvekben és a cseremiszben nincs külön jele a felszólító módnak. Cser. tol 'gyere', ile 'élj'. Ezekben a nyelvekben puszta igető jelöli a felszólítást. Ez is alapnyelvi eredetű lehet. A magyar puszta igetöves felszólítás emléke lehet a jer, jövel alak. Az ősmagyar kor kései szakaszában alakult ki a *-j felszólítómód-jel. (Korábban ezt az alapnyelvi *-k jelből vezették le.) Rédei Károly szerint finnugor *-j kicsinyítő képzőből származik, ami a vokatívuszban is használatos volt. A vokatívusz és a felszólító mód kapcsolatára pedig igen sok példánk van.