ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

3.4. Zalánkeméni Kakas István és az Iter Persicum

nyomtatható változat

3.4.1. Zalánkeméni Kakas István

Zalánkeméni Kakas István 1559 körül született Kolozsvárott, a délvidéki török harcok elől elmenekült módos család fiaként. Szülei sok figyelmet fordítottak taníttatására. A helyi unitárius gimnáziumban tanult, tanára volt többek között Heltai Gáspár és Károlyi Péter is. Később idegen országokban képezte magát: Bécsben, Padovában és Bolognában jogot tanult. Mikor visszatért Erdélybe, a fejedelmi udvar alkalmazta a több nyelven beszélő, művelt ifjút. Először Báthori Zsigmond kincstartója lett, majd a fejedelmi ítélőszék bírája.

Első diplomáciai küldetését 1593-ban teljesítette. Lengyelországba utazott, majd onnan Angliába, Erzsébet királynőhöz. 1599-ben Báthori András lett Erdély fejedelme, akinek Kakas István szintén bírta a bizalmát, az új uralkodó mellett titkárként dolgozott. Az erdélyi politika bakugrásaival azonban nem értett egyet, és a fejedelem tragikus halála után elhagyta az országot. Tirolba költözött, a ma Olaszországhoz tartozó Bolzanóban, második felesége birtokán telepedett le. Úgy gondolta, hogy a magyar ügyeket Habsburg Rudolf eredményesebben képviselheti. Nézeteit az uralkodóhoz írt hosszú memorandumban fejtette ki, amelyben felajánlotta, hogy akár Indiába is elmenne diplomáciai küldetésbe, ha ezzel hazáját szolgálhatja. Ebben az időben Prágába, Rudolf udvarába érkezett a perzsa sah küldöttsége. A sah megbízottai összefogást ajánlottak a közös ellenséggel, az Oszmán-török Birodalommal szemben. Rudolf császár a szövetség részleteinek kidolgozása céljából küldöttséget indított Perzsiába, amelynek vezetésére Kakas Istvánt kérte fel.[1]

 

3.4.2. Kakas István követjárása Perzsiában

Kakas István 1602 augusztusában indult el a nagy útra. Titkáraként a szászországi születésű Georg Tectandert vitte magával. A diplomaták Oroszországot is meg akarták nyerni a törökellenes koalíció számára, ezért útjuk először Wrocławon, Częstohowán, Varsón, Vilniuson, Minszken és Szmolenszken keresztül Moszkvába vezetett, ahol november 27-én ünnepélyes külsőségek közepette Borisz Godunov cár fogadta Rudolf császár követeit.

December elején indultak tovább a cártól kapott szánokon. Nyizsnyij-Novgorod érintésével december 23-án érkeztek meg Kazanyba. A tél tartós várakozásra kényszerítette a követséget. Csak 1603 májusában tudtak továbbindulni, midőn a fagyok elmúltával a Volga ismét hajózhatóvá vált. Kétheti hajózás után érkeztek Asztrahanyba. Innen júliusban indultak tovább, immár tengerjáró hajókkal, hogy észak–déli irányban átszeljék a Kaszpi-tengert. A mai Lenkorán városában szálltak partra, ahonnan hírvivőt küldtek előre a sah udvarába, hogy érkezésüket bejelentsék.

Lenkoránban, a sah válaszára várva a küldöttség tagjai sorban megbetegedtek, feltehetőleg az elégtelen étkezés és a szennyezett ivóvíz miatt. Amikor a hírvivő visszaérkezett, már Kakas István is beteg volt. A teherhordók hordágyon vitték tovább vezetőjüket. Lahidzsán városában azonban meg kellett állniuk, mert a beteg állapota tovább romlott. Kakas István a várakozás harmadik napján, október 25-én, Lahidzsánban elhunyt. Az expedíció vezetését Georg Tectander vette át. A sahhoz ugyan eljutott, de a remélt szövetség mégsem jött létre. A küldöttség két évvel indulása után, 1604 őszén érkezett vissza Prágába.

 

3.4.3. Az Iter Persicum (Perzsiai utazás) finnugor vonatkozású részletéről

Kakas István jegyzeteit Georg Tectander kiegészítette és publikálta. Az Iter Persicum címen megjelent műből számunkra a Moszkvától Kazanyig terjedő, szárazföldön megtett szakaszról olvasható beszámoló az érdekes. A küldöttség útja során áthaladt a cseremisz-tatárok földjén, és erről Kakas István megemlékezett.

A szövegrészletben előforduló különböző népnevek elemezhetők és következtetések levonására alkalmasak. Emellett a cseremiszek életmódjáról és az oroszokhoz fűződő viszonyáról kapunk kevésbé jelentős információkat.

Az Iter Persicum finnugor vonatkozásaira már A. Molnár Ferenc is felhívta a figyelmet egy rövid tanulmányában.[2] A szövegben előforduló cseremisz és tatár népnevek jelentését elemezve rámutatott Szamota István tévedésre, aki egy lábjegyzetében a cseremiszekre vonatkoztatható „Ezek a tatárok” kezdetű részt a kazanyi tatárokra érti. A szöveghez csatolt két lábjegyzetében is foglalkozik a cseremisz népnév jelentésével. Idézi Bereczki Gábort és Róna-Tas Andrást, akik úgy vélik, hogy az útleírásban szereplő cseremisz nép- és országnév nem csak a mai marikra vonatkozhat. Utóbbi szerint „a cseremiszeket és csuvasokat a korabeli források és a későbbiek is lépten-nyomon összekeverik”.[3]

A cseremisz-tatár összetett népnév háromszor fordul elő:

  •  „[…]elindultunk Cassanba, a cseremisz tatárok fővárosába.”
  •  „Muromból a cseremisz–tatár határon fekvő meglehetősen nagy Nisnáig haladtunk.”
  •  „Ezután a cseremiszek országába léptünk, mely fölöttébb félelmes, barátságtalan. ( [A margón:] Cseremisz-tatár ország.)”

Úgy tűnik, hogy Kakas István ezt az összetett népnevet hivatalos országnévként használja és értelmezi. Cseremisz-tatár ország számára az a terület, amely a hajdani Kazanyi Tatár Kánsággal azonos, s amelyet „csaknem harminc évvel ezelőtt a zsarnok Iván Vasziljevics nagyfejedelem” meghódított, és birodalmához csatolt. Ez a felfogás érthető: Kakas István mint diplomata idegen országból jött, azt képviselte, számára tárgyaló partner csak egy másik ország uralkodója vagy képviselője lehetett. Útja során mindig tisztázta magában, s feljegyezte, hogy a meglátogatott terület melyik ország, birodalom része volt hajdanán, s most kihez tartozik.

A cseremisz-tatár elnevezés második előfordulása fenti értelmezésünk szempontjából problematikus, annak ellentmondani látszik. Az idézett mondat akár úgy is értelmezhető, hogy Nyizsnyij-Novgorod a cseremiszeket és a tatárokat elválasztó határon fekszik. Ez azonban téves értelmezés lenne, hiszen a következő mondat így szól: „Ezután a cseremiszek országába léptünk, mely fölöttébb félelmes, barátságtalan.” Márpedig, ha ez a cseremiszek és a tatárok közötti határ átlépése után következett volna be, akkor a diplomatáknak korábban a tatár földön kellett volna haladniuk, ezt azonban nem említik beszámolójukban.

Az említett mondat mellett, amely a cseremiszek országába történő belépésről tudósít, a margón azt a fejezetcímet olvashatjuk, hogy „Cseremisz-tatár ország”. A margón olvasható jegyzet lehet, hogy Georg Tectander kiegészítése. A szöveg a kiegészítéssel együtt azt a nézetet tükrözi, hogy a cseremiszek országa és Cseremisz-tatárország azonos egymással, vagyis Nyizsnyij-Novgorodnál a diplomaták nem a cseremiszek és a tatárok közötti határt lépték át, hanem elérkeztek a cseremisz-tatárok földjére.

A cseremiszek, illetve a szöveg margóján feltüntetett fejezetcím szerint a cseremisz-tatárok országába lépvén Kakas István jellemzi a helyi viszonyokat. A táj leírása után következik az a mondat, hogy: „ezek a tatárok kevés gabonát termelnek, kevés szántóföldet is művelnek”. A szöveg logikája szerint „ezek a tatárok” a négy mondattal korábban említett „cseremiszek országának”, illetve a margón lévő fejezetcím szerint „Cseremisz-tatár ország”-nak lakói, a szöveg itt rájuk utal vissza.

Az úti beszámolóban a cseremisz és a tatár népnevek egymás szinonimái, és mindkettő Cseremisz-tatár ország, tehát a hajdani Kazanyi Tatár Kánság lakóira utal. Ezt az értelmezést alátámasztja, hogy a cseremiszek országának tatár lakóit a „nogaji tatárokkal” hasonlítja össze. Kakas István a hajdani Kazanyi Tatár Kánság lakóit éppen a cseremisz jelző segítségével különíti el a nogaj tatároktól. Ugyanakkor az általa cseremisz-tatárnak nevezett népességet, a cseremiszek országának lakóit is tatároknak tartja. Ez nemcsak abból a mondatból tűnik ki, amelyet már idéztem, s amelyben a szerző „ezek a tatárok” fordulattal utal a cseremisz-tatárokra, hanem egy másik mondatából is, amelyben mint tatárokról emlékezik meg róluk, akiket az oroszok körülvettek és uralmuk alá kényszerítettek. („Lehetetlen volna bejutni ebbe az országba, ha nem volna körülvéve az oroszoktól, akik a tatárokat uralmuk alá kényszerítették.”)

A cseremisz-tatár összetett népnév és Cseremisz-tatár ország neve utal azokra az etnikai folyamatokra, amelyek a Kazanyi Tatár Kánság elleni harcok során, majd a kánság megszűnése után bontakoztak ki. Más forrásokból tudjuk, hogy a cseremiszek a tatárok oldalára álltak az oroszok elleni küzdelemben. E cseremiszek között marik, udmurtok és csuvasok egyaránt lehettek.[4] A cseremisz–tatár szövetség nyilván jelentős etnikai keveredéssel járt, egyes mari és udmurt közösségek eltörökösödhettek, s ez a folyamat nagyobb mértékűvé is válhatott volna, ha nem szűnik meg a Kazanyi Tatár Kánság a 16. század közepén. Megszűnése azonban stabilizálta az etnikai viszonyokat, a finnugor közösségek eltörökösödése megtorpant, illetve ellenkező irányú etnikai folyamatok is kibontakozhattak. Mindezeket most már nem a tatár, hanem az orosz függőség befolyásolta.

Kakas István arról számol be, hogy a tatárokat – tehát Cseremisz-tatár ország lakóit – az oroszok veréssel kényszerítik munkára. 1602-ben még ez a rettenetes valóság. Ötven évvel Kazany bevétele után még alig csökkent az ellenállás az orosz uralommal szemben. A nyílt lázadás mellett jelentős volt az elvándorlásokban megnyilvánuló burkolt ellenállás, amely szintén formálta a Volga-vidék etnikai arculatát.[5] Viszonylagos etnikai stabilitás csak a keresztény térítés lezárulása és a napóleoni háborúk utáni szolid orosz gazdasági fellendülés által következett be.

 

3.4.4. Szövegközlések, fordítások

Tectander, G. 1609.

Iter Persicum 1877.

Tectander G. 1889.

Какаш и Тектандер: Путешествие в Персию через Московию 1602-1603 гг. 1896.

Szamota István 1892: 5–45.

A. Molnár Ferenc 1977: 217–222.

Magyar utazási irodalom, 15–18. sz. 1990: 313–360, 865–867.

 

3.4.5. Az Iter Persicum finnugor vonatkozású részletének fordítása[6]

[…] Miután már négy hétig várakoztunk Moscawban,[7] december 7-én, mikor is éppúgy, mint az elején, sokféle étellel és itallal ismét 100 személy tisztelt meg bennünket a nagyfejedelem nevében, elindultunk Cassanba,[8] a cseremisz tatárok fővárosába. Ez 200 német mérföldre, azaz ezer orosz versztnyire vagy olasz mérföldre fekszik Moscawtól. Először a meglehetősen nagy Wlodimir[9] városába jutottunk, amelyet az oroszok országuk egyik ősrégi és előkelő városának tartanak. Nevét, mint mondják, egyik Wlodimir nevű királyukról kapta (ez egy orosz keresztnév), akit ott temettek el. ( [A margón:] Wlodimir.) A város különösen kedvező helyen, a szép, nagy forgalmú Volga mellett fekszik. A folyó itt mintegy tíz öl mély és jó negyed mérföld széles, s innen a Kaspi-tengerig sok hajó járja. Halban, vadban és más javakban nagy a bőség, joggal dicsérhető. A város tíznapi járóföldre fekszik Moscawtól.

Innen továbbutaztunk, s Adventkor az Oka folyó mellett fekvő Murom városába érkeztünk. Az Oka a németországi Elbához hasonlítható, a várostól egy mérföldnyire ömlik a Volgába. A település Moscaw és Cassan között majdnem félúton van. ( [A margón:] Murom az Oka folyó mellett.)

Muromból a cseremisz–tatár határon fekvő meglehetősen nagy Nisnáig haladtunk. Ezután a cseremiszek országába léptünk, mely fölöttébb félelmes, barátságtalan. ( [A margón:] Cseremisz–tatár ország.) Vad, csupa mocsaras vidék, ahol sem élelem, sem szállás, sem egyéb egyáltalán nem kapható. Mindent, amire szüksége van az utazónak, magával kell vinnie, s útközben az erdőben kell felütnie sátrát. Itt egyetlen falu sincsen, csak itt-ott néhány tatár kunyhó. Ezek a tatárok kevés gabonát termelnek, kevés szántóföldet is művelnek. Inkább nagy számban tenyésztett lovak és juhok húsából tartják el magukat. Mégis többet termelnek és több szántóföldet gondoznak, mint a nogaji tatárok, akik a kenyeret sem ismerik, s akikről ezután még bővebben emlékezünk. Lehetetlen volna bejutni ebbe az országba, ha nem volna körülvéve az oroszoktól, akik a tatárokat uralmuk alá kényszerítették. Ha dolgoztatni akarják a népet, veréssel kényszerítik őket munkára, hiszen alig különböznek a féktelen állatoktól. Meglehetős fáradtsággal és nagy csodálkozás közepette utaztunk át e vidéken, s ismét egy muszka[10] városba, Scwiaskóba[11] jutottunk, majd december 23-án, karácsony előestéjén Cassanba érkeztünk, amely nagyságra Breslauhoz hasonlítható. Csaknem harminc évvel ezelőtt[12] a zsarnok (IV.) Iván Vasziljevics nagyfejedelem meghódította, és a birodalmához csatolta. Teljesen fából épült, s fapalánkokkal vették körül. Van itt egy szép várkastély is, alacsony hegyre, kettős kőfallal körülvéve emeltette az említett Iván Vasziljevics a város bevétele után. Közvetlenül a város mellett folyik a Cassan folyó, erről nevezték el a települést. Innen egy mérföldnyire ömlik a Cassan a Volgába. […] (336–338.)


[1] Életrajzának legfrissebb összefoglalása: Ács Pál 2010.

[2] A. Molnár Ferenc 1977: 217–222.

[3] A. Molnár Ferenc 1977: 219: 4. j.

[4] Erre vonatkozóan lásd A Kazanyi história finnugor vonatkozású részeiről című fejezetet (2.5.4.5.)

[5] Lásd a Két úr szolgái… A Volga–Káma vidéki finnugorok az oroszok és a nomád hódítók között című fejezetet (5.5.4.).

[6] A Kakas István utazásáról Georg Tectander által közzétett beszámoló két magyar fordításban is olvasható. Szamota István korábbi fordítása nem az eredeti kiadásból készült, ő egy olyan 1818-as kötetből dolgozott, amely az eredeti kéziratos másolatáról készült. Szövegének esetleges pontatlanságait azonban ellensúlyozza a bőséges jegyzetanyag és a kiegészítésként közölt részletek más utazók – Herberstein, Contarini, Mayerberg, Jenkinson – beszámolóiból. Az itt közölt szövegrészletet a Magyar utazási irodalom, 15–18. sz. (1990) című kötetben olvasható, Mary György által készített újabb fordítás alapján közöljük.

[7] Moszkva

[8] Kazany

[9] Vlagyimir

[10] orosz

[11] Szvijazsszk építésére vonatkozóan lásd az 5.5.7. fejezetben a mű 33. fejezetét.

[12] Az adat téves, Kazanyt 1552-ben vette be Rettegett Iván.