ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

Hangsúly

nyomtatható változat

Forrás: BG: 40–41.

A finnugor nyelvekre (és még sok másikra) a dinamikus hangsúlyozás jellemző (nagyobb és kisebb hangerő váltakozása).

Más nyelvekben előfordul a zenei hangsúlyozás (pl. kínai, a magas vagy mély tónussal emelnek ki).

 

A hangsúlyos szótag helyét illetően napjainkban a finnugor nyelvek nem egységesek, de statisztikailag az első szótagi hangsúlyozás az uralkodó:

Finn-permi nyelvek

  • Balti finn és lapp: első szótag
  • Moksa-mordvin: rendszerint az első szótag (kivétel: i, u, redukált magánhangzó)
  • Erza-mordvin: tetszőleges (régen ua. volt, mint a moksában)
  • Cseremisz irodalmi nyelv: utolsó teljes hang (ha minden magánhangzó redukált, akkor az első hangsúlyos, ugyanez van a csuvasban = török hatás)
  • Votják: utolsó szótag (tatár hatás)
  • Zürjén: kötetlen, az első szótagi a leggyakoribb

 

Ugor nyelvek

  • Osztják: általában első szótagi (kivétel a három- vagy többszótagú szavaknál van, ha a második szótagban hosszú -a vagy -e van)
  • Vogul: a nyelvjárások többségében első szótagi
  • Magyar: első szótag

 

Az első szótagi hangsúlyozás nem azt jelenti, hogy egy mondatban minden szó első szótagja hangsúlyos. Vannak hangsúlytalan szavak is, de ha egy szó hangsúlyos, akkor mindig az első szótagon.

Bizonyítható, hogy az első szótagi hangsúlyozás ősi finnugor hagyomány: azokban a finnugor nyelvekben is lekopott a tővégi magánhangzó, ahol ma nem első szótagi hangsúlyozás van. A kopás csak egy hajdani, hangsúlytalan helyzetben történhetett.

 

Tővégi magánhangzó-lekopás

Három típusa ismert:

  • Észt, lív, DNy-i finn: kéttagú szavakban eltűnt a második nyílt szótag magánhangzója, ha az első szótag hosszú volt (hosszú magánhangzó vagy diftongus volt benne, illetve mássalhangzóra végződött) Ez a prozódiai természetű lekopás.
  • Moksa-mordvin, cseremisz, obi-ugor nyelvek: a tővégi magánhangzó redukálódott, majd lekopott, de a toldalékolás során fel-felbukkan. Ez a a paradigmatikus lekopás.
  • Magyar: a szóvégi magánhangzók eltűnésük előtt magasabb nyelvállásúvá váltak, a ragozott alakokból a nyelvérzék a magánhangzó nélküli tövet vonta el, és a magánhangzó eltűnt a tőből is (hadu → hodu → akkuzatívuszban: hodat → nominatívusz: hod) Ez a tőeltolódásos lekopás.