ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

Bereczki Gábor 1928. március 24. − 2012. április 4.

nyomtatható változat

Búcsú Bereczki Gábortól

Bibliográfia és Honti László írása Bereczki Gáborról (a 80. születésnapjára készült ünnepi kötetből).

Bereczki Gábor beszél pályája kezdetéről és cseremisz gyűjtőútjairól 2006. április 5-én a tanszéken.

 


A bajnokok örökké élnek…

 

A Finnugor Bajnok
(Köszöntő beszéd Bereczki Gábor 80. születésnapjára. Elhangzott 2008. 04. 01-jén.)

A Sziszola partján álltunk negyedszázaddal ezelőtt egy ragyogó nyári napon, Budapestről érkezett diákok és tanárok. A látvány fenséges volt. A napfényben lubickoló folyó enyhe kanyart írt le. A túlsó part nem túl magasan, de meredeken szakadt le, a folyó hordalékát a mi oldalunkon rakta le. Széles homokfövenyen melengethettük lábunkat. A strandolásra kiválóan alkalmas parton elszórtan bokrok álltak, a hátunk mögött néhány méterrel erdő kezdődött. A fák susogtak, hajladoztak a lágy szélben. A virágok virágoztak, a méhecskék zümmögtek. Festői pillanatkép. Zürjén táj magyar ecsettel – arra ugyanis kínosan ügyeltek házigazdáink, hogy olyan helyre vigyenek, ahol véletlenül sem találkozhatunk zürjén testvéreinkkel. Így hát magunk ácsorogtunk a parton, keresvén a tájban s magunkban a finnugor ihletet. A pillanat kétségtelenül varázslatos volt. Mindannyian éreztük, hogy valami rendkívülinek kell történnie. Errefelé ugyanis nem ritkák a csodás események. Például 600 éve is történt egy: szemtanúk szerint Uszty-Vim közelében a Vicsegdán egy gazdátlan csónak haladt fölfelé az árral szemben, ülésdeszkáján egy Istenanya-ikonnal, miközben a parton szerzetesi öltözékben Permi Szent István szelleme sétálgatott.

Valami hasonlót vártunk mindannyian.

Ekkor a bokrok mögül felbukkant Szíj Enikő. Kurta halásznadrágot viselt, feje fölé napernyőt tartott. Mezítláb közeledett felénk. Kétségtelenül csodálatos jelenség volt, de most nem egészen őt vártuk. Megilletődött, csendes társalgásunkat Bereczki Gábor tanár úr bejelentése törte meg: ő átúszná a Sziszolát. Merész kijelentését ámulva, de értetlenül fogadtuk: se a tévé, se a rádió nincs jelen, márpedig az ilyen őrült ötletek egyetlen célja csak az lehet, hogy médiasztárrá váljon az ember. Mi viszont nagyon árván, elhagyatottan álltunk a parton, az esemény közönségét csak a KGB által feltehetőleg a bokrokba telepített és ürgebőrökkel álcázott kamerák és mikrofonok jelentették.

A tanár úr rövid bemelegítő mozdulatok után a vízbe vetette magát. Lendületesen haladt, de már az első néhány karcsapás után látszott, hogy a víz az úr, erős sodrásával eltérítette az úszót, aki inkább lefelé, mint keresztbe haladt. Hamarosan el is tűnt a folyó kanyarulatában. Tanácstalanul ácsorogtunk. Ilyenkor mit kell tenni? Hívjuk a rendőrséget, a mentőket vagy esetleg a tűzoltókat? A pánikhangulatot azonban pár perc múlva a csodálkozás váltotta fel: a túlsó parton felbukkant a tanár úr izmos alakja, amint futva haladt a folyó irányával szembe. Hosszan követtük a tekintetünkkel. Már alig láttuk, mikor egyszer csak megállt, a vízbe ereszkedett, és ismét úszni kezdett. Igen ám, de a víz sodrása rettentő erejű volt. Az úszó még csak a folyó közepénél tartott, amikor elhaladt előttünk, és ismét eltűnt a folyó kanyarulata mögött. Valakit visz a víz. Megint kétségek és pánik között őrlődtünk. E pillanatban Szíj Enikőnek eszébe jutott szegény Kanyivec. A régész. Akinek tragikus halálát egy szárnyashajó okozta. Gyengébb idegzetű társaink ekkor már az ájulás határán támolyogtak.

És láss csodát! Annyi kétség és gyötrelem után a távolban ismét felbukkant a tanár úr alakja! Futva közeledett felénk. Majd megérkezett, megállt mellettünk, és ahogy csak ő tud beszédbe kezdeni, így szólt: hehe… azt ismerik, hogy… és elmesélt egy viccet. Nem tűnt fáradtnak. Annál inkább mi. Ezúttal senki sem tudott a poénon nevetni. Inkább azon igyekeztünk, hogy összerendezzük vonásainkat és nyugalmat varázsoljunk az arcunkra.

Nekem azonban megvilágosodásom támadt: a Sziszola partján csoda történt!

Tudása és ereje teljes birtokában megmutatkozott előttünk a Finnugor Bajnok! Egy igazi kulturhérosz, akinek helye a finnugor pantheon legmagasabb polcán van, Väinämöinen, Numi-Tórem, Tyustyán és Kalvipoeg társaságában. Nem vitás, hogy Bereczki Gábor tanár úr napjaink finnugor hőse, rendkívüli tettek végrehajtója. A Sziszola átúszásával bebizonyította, hogy nemcsak tanítani tudja egész finnugor népét egyetemi fokon, hanem legfőbb vezetőnek, szeretett vezérnek is alkalmas. Mert igazi vezető, vagyis bajnok csak az lehet, aki nemcsak szellemi téren, de testiekben is a többiek fölé emelkedik.

Talán nem ismert mindenki előtt, hogy a bungie jumpingot, ezt az adrenalinszint-növelő szórakozást a csendes-óceáni bajnokok vetélkedéséből örököltük. A szigetvilágban addig nem lehet valaki törzsfőnök, amíg le nem ugrik a bambuszrudakból összerótt toronyból, lábán a kötéllel. Lehet neki oxfordi, cambridge-i, sőt akár bukaresti diplomája is, nincs mese: ha törzsfőnök akar lenni, a bátorságpróbát nem kerülheti el, ugrania kell.

Ismer a történelem olyan bajnokot is, aki nem mert ugrani: Mao Ce-tung inkább egész népét rávette a „nagy ugrás”-ra, romba döntve ezzel országát, csakhogy neki magának ne kelljen ugrania. A bátorságpróbát azonban mégsem úszta meg, kénytelen volt megmártózni a Jangcéban a teljes Politikai Bizottsággal együtt, hogy bebizonyítsa alkalmasságát az ország vezetésére. Ezt nevezi a történelem nagy úszásnak. Jó vicc, próbálta volna meg átúszni a Sziszolát! (A futballozó és sakkozó egyéb bajnokokra most nem térek ki.)

Bereczki Gábor tanár úr produkciója más gondolatokat is elindított bennem. Megértettem, hogy a mi finnugor bajnokunk az úszás–futás–viccmesélés háromtusában egyszerűen verhetetlen. Ott, a Sziszola partján világossá vált előttem, hogy miért törölték az olimpiák programjából a szellemi versenyeket. Köztudott, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetésében indoeurópai többség uralkodik. A finnugor bajnokok pedig oly veszélyesek lehettek volna a kombinált testi-szellemi versenyekben az indoeurópai pozíciókra, hogy a szellemi versenyeket inkább eltörölték. Gondoljunk csak Hajós Alfrédra, aki az úszásban szerzett két olimpiai aranyérme után (Athén, 1896) Párizsban (1928) Lauber Dezsővel a művészeti versenyeken is (építőművészet kategóriában) 2. helyezést tudott elérni. Így hát az indoeurópai ármány miatt a mi Finnugor Bajnokunk nem tudja igazi képességeit bemutatni az olimpiákon. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a viccmesélés mellett cseremisz szófejtésben vagy Bogár Imre balladájának előadásában senki sem vehetné fel vele a versenyt. Bereczki Gábor e számok örökös győzteseként zsákszámra hordaná haza az aranyérmeket, mely tevékenységével jelentősen javíthatna a deficites államháztartási mérlegen is.

A Sziszola parti jelenés után Bereczki Gábor tanár úr erejével nem kérkedve élte tovább mindennapjait. Néhány évig távol tőlünk, az itáliai bajnokokat intette szerénységre csendes megjelenésével. Az ezredforduló táján azonban újra a porondra lépett, és ismét új oldaláról mutatkozott meg.

2000 nyarán Tartuban kedvenc témájáról tartott előadást, a Volga-vidéki areális kapcsolatokról. Mondandóját az írásvetítő használatával akarta képletessé tenni. A szépen elkészített fóliákra rótt nyelvi példái azonban a biztató kezdet után eltűntek a falról: a gépezet megbokrosodott. A váratlan eseménytől a tanár úr nem jött zavarba, a fal felé fordulva, a fal különböző pontjaira mutogatva továbbra is úgy magyarázott, mintha nyelvi példái ott lennének fent, mindannyiunk szeme előtt. Mágikus erejének bűvkörébe kerülve már mi is láttuk a falon cseremisz, csuvas, komi és udmurt mondatait. Az előadás minden probléma nélkül, szép sikerrel lement. A lassan szedelőzködő közönséget szemlélve nekem úgy tűnt, mintha a jelenlévők nem is igazán fogták volna fel, milyen rendkívüli esemény tanúi voltak.

Én azonban teljesen a történtek hatása alatt voltam.

Mert valójában mit is láttunk? A Finnugor Bajnok nem a szellemi nagyságával, nem is rettentő erejével, hanem mágikus képességeivel legyőzte a technika ördögét! Ez a bajnok nemcsak egy a hatalmas erejű és eszű bajnokok közül, hanem még sámán is! Hiszen odavarázsolta a képeket a falra! Amint azt mindannyian láttuk! Ilyen komplex és interdiszciplináris bajnokot még nem hordott a hátán a világegyetem. Nem vitás, hogy a finnugorok legfőbb védelmezőjeként ősi ellenségünket is képes lesz legyőzni.

Köztudott, hogy mi finnugorok évezredek óta ambivalens viszonyban élünk ennivaló, ámde mégis félve tisztelt legfőbb urunkkal és ősi ellenségünkkel, a medvével. Az elmúlt évezredek során a sámánok hathatós támogatásával több ezer medvét ejtettünk el, és hasunkat megtömve adtuk meg nekik a végtisztességet. Ez a sok-sok medvevadászat és medveünnep mind egyetlen célt szolgált, hogy erőt gyűjtsünk, és egyszer legyőzzük minden medvék leghatalmasabbikát, a rettenetes erejű orosz medvét (медведь грозный).

Az orosz medve hihetetlen ereje két forrásból táplálkozik. Az egyikből olaj, a másikból gáz tör elő. Ezeket aztán hosszú tekergő csápjaival szétteríti az egész világban. Ha az egyiket levágjuk, száz másikat növeszt helyette. A Barátságnak és a Testvériségnek már vége. De íme, nyújtogatja felénk még hatalmasabb, Déli áramlat nevű csápját.

Az orosz medve olajára azonban nekünk is szükségünk van. Ezért nem célszerű legyőznünk őt, elég lesz, ha megszelídítjük. Talán, ha a finnugor tudományok feneketlen kincsesládáját kinyitjuk, s elővesszük belőle a tudomány fegyverét, azt ügyesen forgatva, az orosz medvét a finnugor nyelvészet, régészet, néprajz és irodalomtudomány tanulmányaival bombázva kezes báránnyá tehetjük. A sok tudomány talán megvilágítja elméjét, s megtanulja az erdei illemszabályokat: megérti, hogy a finnugor málnásban érkezési sorrendben történik a kiszolgálás, és neki is sorszámot kell tépnie, ugyanúgy mintha a GUM-áruházban állna sorba banánért a régi szép időkben.

Kedves Gábor bátyám, forgasd továbbra is keményen a tudomány fegyverét, úgy is mint Finnugor Bajnok! Vezesd a harcot! Finnugristák serege lesi a szavaidat
(Klima László)