ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

Alapnyelvi szófajok

nyomtatható változat

Forrás: BG: 43−48.

Névszók és igék

  • Az alapszókincsben egyaránt találhatók névszók és igék → az alapnyelvben mindkét szófaj létezett.
  • Az alapnyelvben a denominális és a deverbális szóképzés még nem különült el, egyes képzők névszó- és igetövekhez is járulhattak.
  • Régebben feltételezték, hogy az alapnyelvben létezett az ún. igenévszó (nomenverbum) kategóriája. Ezt a következő magyar szavakkal bizonyították: les, nyom, fagy, zúz(a). E szavak kétségtelenül lehetnek igék vagy névszók is, de nem egyszerre. Mondatokban világosan elkülönülnek funkciójuk szerint: állítmányi funkcióban igék, alanyi funkcióban névszók. Helyesen tehát kétértékű (ambivalens) szavaknak lehetne nevezni őket. Kétségtelen, hogy az alapnyelvben több ilyen szó lehetett. Ezt azok a példák igazolják, amelyek szerint néhány közös eredetű szónak az egyik finnugor nyelvben ige, a másikban névszó a folytatása (pl. *wora, worka ~ m. varr | cser. wurγem ’ruha’).

 

Melléknevek

  • Az alapnyelvben létező kategória, az alapnyelvi szótövek mintegy 6%-át alkotja.
  • A névszókból alakultak ki:
  1. Számos, a főnévvel azonos eredetű melléknevet főnévként lehet használni (pl.: beteg, hideg, meleg; ezekben a főnévi jelentés az elsődleges).
  2. Az anyagnevek melléknévi használata is gyakori (arany).
  3. A melléknév a jelzett szó előtt nem ragozódik, értelmezőként vagy önállóan azonban ragozandó (lásd a mondattani résznél).
  4. Egyes denominális képzők főnévhez és melléknévhez is kapcsolódhatnak (-ság/-ség).
  • A melléknévfokozás az alapnyelvben szintaktikai eszközökkel történhetett: a melléknév alakja nem változott, az összehasonlított személy vagy tárgy viszont ablatívuszragot kapott. Ez sok rokon nyelvben ma is így van: cser. marδež mçj δečem patç r ’a szél tőlem (a tőlem az én ablatívuszragos alakja) erős’. A magyarban az ablatívuszi vonzat számos nyelvjárásban fennmaradt, de a melléknév középfokjelet is kap: tőlem erősebb.

 

Számnevek

  • 1-től 6-ig alapnyelvi eredetűek, kivéve a magyarban az egy számnevet, amely feltehetően sorszámnévi eredetű. E jelenség alapján született meg az az elképzelés, hogy az alapnyelvi népesség 6-os számrendszert használt. Ez azonban téves elképzelés, mert a 8, 9 és a 10, ha nem is minden mai finnugor nyelvben vezethető vissza egy közös, ősi alakra, de változataiban benne rejlik a 10-es számrendszer logikája.
  • A tőszámnevek 1-től 6-ig:
1 1 2 3 4 5 6
Magyar egy kettő három négy öt hat
Finn yhte- kahte- kolme neljä viite- kuute-
Cser. ik kok kum nçl wič kut

 

  • A 8 és a 9 elnevezése nem közös, de ugyanazzal a szemlélettel születtek (ti. 10-ből vontak ki 2-t és 1-et):
1 8 9
Magyar 1 kilenc = kil(e)- 'kívül, kül' + nc 'tíz'
Finn kahdeksan = 'kettő nincs' yhdeksän = 'egy nincs'
Zürjén kIkjamis = 'kettő tízből' IkmÏs = 'egy tízből'
Cseremisz kandaš = 'kettő nincs' indeš = 'egy nincs'
  • A 10-es helyi érték kifejezésére több finnugor szó is fennmaradt. Közülük a magyarban is megtalálható a -van/-ven (pl. hatvan, nyolcvan). A másik ilyen ősi szó a lapp loge, cser. lu ’10’. A magyarból még ismert -nc (kilenc, harminc) zrj. és vtj. párhuzamokkal rendelkezik. A magyar tíz szintén rendelkezik permi kapcsolatokkal, a zrj., vtj. das szóval együtt kései iráni átvétel.
  • A finnugor nyelvek többségében közös a 20 számnév neve. A korábbi hipotézisekkel szemben nem ősiráni eredetű, hanem a *koje ’ember’ szó képzett alakja, amely arra utal, hogy egy embernek 20 ujja van.
  • A 100 feltehetően ősiráni eredetű, a kölcsönzés még a finnugor együttélés korában történt.

 

Névmások

  • A legrégibb szófajok közé tartozik, az alapnyelvben alakilag is elkülönült: a névmások egy szótagúak, a fogalomszók két szótagúak voltak.
  • Alapnyelvi személyes névmások

Sg1.   *mV

Sg2.   *tV     Pl1-2-3. = ua+ *-k

Sg3.   *sV

  • Kérdő és mutató névmások: a palatális változat közelre, a veláris távolra mutat (ez, az).
  • A névmásoknak a személyragok és esetragok kialakulásában játszott szerepük szintén ősi voltukra utal.
  • A névmások ragozása általában egyedi, rendhagyó, ez szintén ennek a kategóriának az alapnyelv legrégebbi rétegéhez való tartozására utal.
  • Az alapnyelvre határozatlan névmások nem rekonstruálhatók, feltehetőleg már a nyelvek külön életében fejlődtek ki.

 

Határozószók és névutók

  • Egy részük nagyon ősi határozószó, mutató névmási tövekből alakultak ki különböző helyjelölő esetragok felhasználásával.
  • A másik csoportba néhány nem névmási eredetű határozószó tartozik, ezek már az alapnyelv korában névutóként állhattak. A határozószók e csoportja a finnugor alapnyelv felbomlása idején indulhatott fejlődésnek, mivel csak kevés olyan alapnyelvi eredetű példát ismerünk, amely idesorolható.

 

Kötőszók

Az alapnyelvig visszavezethető finnugor kötőszók nincsenek, de a mai finnugor nyelvekben néha egymástól függetlenül ugyanabból a névmási tőből fejlődtek ki. Ez jól mutatja az alapnyelv logikájának, a közös eredetű nyelvi rendszernek a továbbélését.