ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

Minchev Vasil Aleksandrov

nyomtatható változat

Minchev Vasil Aleksandrov (Budapest)

A magyar -l és -z képzők jelentései és észt megfelelői (pdf)

Az igeképzés a mai magyar nyelvnek egy olyan területe, amely úgy látszik, szüntelenül új kérdések elé állítja a kutatókat. Ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy nyelvünk még mindig rendelkezik olyan nyelvtani eszközökkel, amelyekkel folyamatosan képes gazdagítani szókincsét, vagyis lexikális (kifejező-) eszközeinek kincstárát. E kincstárnak három része van, amelyek mindig is különösen érdekeltek, és amelyekkel valamilyen szinten foglalkoztam: az igekötők, az elvonás és az igeképzők. A magyarban (szinte) végtelen az ily módon alkotható igék száma.

A denominális képzők közül a legproduktívabb a -z, amely hol egyedül, hol ikesen bukkan elő, és amelyet az -l követ, melynek funkciója az előbbiénél jóval specifikusabb, s így elterjedése is sokkal korlátozottabb. Vajon miért lájkolunk valamit, miközben fészbukozunk, és miért nem lájkozzuk azt fészbukolás közben? Miért mondták régebben azt, hogy vacsorálnak, most pedig azt, hogy vacsoráznak, méghozzá – egyes számban – ikesen?  Ezekre a kérdésekre kíván választ adni az előadás alapjául szolgáló kutatás, illetve arra is, hogy hogyan oldja meg ezeket a problémákat az észt nyelv.