ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

Az ifjúság a jövőnk záloga

nyomtatható változat

Plenáris előadás a Finnugor Világkongresszus IV. konferenciáján, Tallinn, 2004. augusztus

Az előadás már megjelent a Finnugor Világ című folyóirat IX. évf./4. számában (2004. december), a 6–18. oldalon

 

padar ńeńur xājērŋäe xäejje,

mań ŋāńi” xāsawa ńū jirīŋäe ŋäedaptaŋkūw

 

Lányod váljon nappá,

fiamat pedig holdnak küldöm el.

 

Köztársasági Elnök Asszony, Köztársasági Elnök Urak, Kedves Finnugor Család, Hölgyeim és Uraim!

I.

A Finnugor Népek Világkongresszusának központi témája népeink jövője. Ez a kérdés joggal izgat valamennyiünket, hiszen még a 14-15 milliós magyarság is az ún. kis népek közé tartozik, nem is beszélve Oroszországban élő nyelvrokonainkról.

Globalizálódó világban élünk. A globalizáció lehet világméretű és lehet helyi érvényű. A világméretű globalizáció minden nem angol/amerikai kultúrájú és nyelvű nép esetében érezteti hatását, a helyi globalizáció – az előbbin túl – egy többé-kevésbé, főként politikai/ideológiai okokból zárt, eredetileg többnyelvű és többkultúrájú társadalomban érvényesül. Ez utóbbi helyzet figyelhető meg az oroszországi finnugor népek esetében.

A finnugor népek közül az észtek, a finnek, a lívek, továbbá a magyarok és a lappok nagy része az Európai Unió keretén belül alakíthatja jövőjét. Aggodalomra főként oroszországi nyelvrokonaink sorsa ad okot, ezért előadásomban az ő helyzetükre összpontosítok.

II.

Az UNESCO adatai szerint a világ nyelveinek száma – jelenleg 6-7000 – évente néhány százalékkal csökken. Egy pesszimista forgatókönyv szerint az őslakosok nyelveinek csupán 10-20%-a éli túl a következő 50-100 esztendőt. Vajon szervezetünk 10. kongresszusán hány finnugor/szamojéd nép képviselőinek széke marad üresen?

Az oroszországi finnugor és szamojéd népek jövőjét két tényező határozza meg: a politikai/közigazgatási keretrendszer, amelyben nyelvrokonaink élnek, és szinte ugyanilyen erővel nyelvrokonaink akarata. A fennmaradást biztosító eszközök kedvező politikai közegben és a nép akarata, elszántsága esetén kialakíthatók.

 

1. A politikai/közigazgatási keretrendszer és annak tervezett átalakítása

1.1.

Jelenleg az oroszországi finnugor és szamojéd népek nagyobb részt valamilyen autonómiát biztosító közigazgatási egységben élnek: a nagyobb lélekszámúak, mint a mordvinok, az udmurtok, a marik, a komik és a karjalaiak köztársaságban; a kisebb létszámúak, mint pl. a komi-permjákok, a manysik, a hantik és a nyenyecek autonóm körzetekben. A többi népnek legfeljebb valamelyes helyi képviselete valósul meg, pl. a helyi községi tanácsban.

A köztársaság és az autonóm körzet a tituláris nép számára – korlátozott mértékben ugyan, de – biztosít érdekérvényesítési lehetőséget, pl. az anyanyelv-használatra, a saját kultúra ápolására és fenntartására vonatkozóan. Ugyanakkor azonban azt is tudni kell, hogy a komi-permjákok kivételével valamennyi finnugor és szamojéd tituláris nép kisebbségben van a róla elnevezett területen, amely egyszersmind e népek ősi lakóterülete.

 

1.2.

A közigazgatási keretrendszer tervezett átalakítása azonban gyökeresen megváltoztatja a kis, őslakos finnugor és szamojéd népek életfeltételeit.

Az Orosz Föderáció szerkezeti átalakítása arra irányul, hogy radikálisan csökkentse a föderációt alkotó szubjektumok számát. Első lépésnek, amint az valamennyiünk előtt ismert, a Komi-Permják Autonóm Körzetet egyesítik Perm megyével; azt az autonóm körzetet, amelyet politikai akarat hozott létre az 1920-as évek elején, a „divide et impera” elv alapján kettéválasztva a nyelvileg és etnikailag azonos komi-permjákokat és a velük földrajzilag is szomszédos komikat. Most tehát megszűnik az egyetlen olyan finnugor autonóm körzet, amelynek tituláris népe többségben élt, s amely nép az egyesítéssel elveszíti minden érdekérvényesítési lehetőségét, hiszen a mintegy 125 ezres komi-permjákság el fog veszni az egyesítéssel létrehozandó Permi táj (Permszkij kraj) túlnyomórészt orosz nyelvű közegében (Kauppala 2003, 16.).

Ismertek a további lépések is: megkezdődtek a tárgyalások pl. a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet, a Hanti-Manysi Autonóm Körzet-Jugra beolvasztásáról a kialakítandó Tyumenyszkij krajba. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a nyersanyagforrások – gáz és olaj – szempontjából ezek az Orosz Föderáció leggazdagabb területei.) Eddig, pl. Jugrában a lakosságnak csupán 1,5%-át kitevő őslakos manysi és hanti nép számára a lehetőségekhez képest nagyon sok kedvezményt biztosított a helyi vezetés; a politikai és nyomában a gazdasági feltételek radikális megváltozása következtében ezek a kedvezmények meg fognak szűnni.

Az Argumenti i Fakti értesülése szerint már a finnugor köztársaságoknak nagyobb egységbe történő beolvasztásáról is elkészültek a tervek.

Az Orosz Föderáció területi átalakításának csak az egyik célja a szubjektumok számának csökkentése. A másik, s talán a fontosabb cél: az ország nyelvi-etnikai homogenizálása; a nemzeti kisebbségek felszámolása, illetve – átmenetileg – a nemzeti kisebbségek „folklorizálása”. (A komi-permják példán bemutatva: a Komi-Permják Autonóm Körzetnek a Komi Köztársaságba történő beolvasztásával is csökkent volna a szubjektumok száma, igaz, megnőtt volna a köztársaságon belül a komi lakosság aránya.)

A kisebbségi politika elveit egy 2002-ben kiadott könyvében az akkori nemzetiségi miniszter (V. Ju. Zorin 2002) fogalmazta meg. Ebből kiderül, hogy az állam a nemzeti-territoriális szerkezetről a kulturális-oktatási/művelődési szerkezetre más néven nemzeti-kulturális autonómiára való áttéréssel kívánja megoldani az etnikai problémákat. A nemzeti-kulturális autonómia alapjául az szolgált, hogy a nem orosz népek közel fele a saját nemzeti-állami képződményében élt, bár e köztársaságok és körzetek lakosságának több mint felét a nem-tituláris lakosság teszi ki. (Ez – a többnyire orosz – lakosság viszont Zorin szerint hátrányos helyzetbe került a tituláris nemzettel szemben.) Írásában máris megbélyegzi a tervezet ellenzőit – s ez is régi politikai fogás –: szakemberekre hivatkozva kijelenti, hogy az új, nemzeti-kulturális autonómia ellen az etno-nacionális államiság, az etnikai territorializáció és politizáció hívei fognak főként fellépni, akik ebben a lépésben a nemzeti államiság leépítésének lehetőségét látják.

A kisebbségi kérdés folklorizálását jelzi, hogy a 2004 tavaszán végrehajtott kormányátalakítás során megszűnt a nemzetiségi tárca nélküli miniszter posztja, s a jelen kézirat megfogalmazásának idején a kisebbségi, nemzetiségi kérdésekkel a Kulturális Minisztérium egy főosztálya foglalkozott. (Azóta az Orosz Föderáció elnökének 1168-as számú, 2004. szeptember 13-i törvényerejű rendeletével összhangban 2004. szeptember 28-án létrehozták „Az Orosz Föderáció regionális fejlesztési minisztériumá”-t.)

A területi átrendeződés ideológiájául is szolgáló tanulmány szerzője szerint az etnicitás a konfliktusok forrása (Zorin 2002, 22.). Megállapítja, hogy növekszik Oroszországban az etnofóbia és a kszenofóbia (i. m. 33.). Ez utóbbinak az egyik oka, hogy a diaszpóra – Zorin nyelvhasználatában ez mindig nem-orosz kisebbséget jelent – képviselői nem tisztelik más népek, elsősorban az orosz, nemzeti szokásait, hagyományait, hétköznapi pszichológiáját (i. m. 41.). Az orosz intoleranciáról a tanulmányban nem esik szó.

Tehát a javaslat arra irányul, hogy

  • szét kell darabolni az adminisztratív egységeket, szembe kell állítani egymással az egyes csoportokat, ezáltal mindenhol kisebbségek alakulnak ki –> nem lesz érdekérvényesítés –> oroszosodás;
  • a kis népek csak a statisztika és a folklór színesítése szempontjából lesznek fontosak.

 

2. A demográfiai helyzet

A legújabb népszámlálási adatok szerint a finnugor (uráli) népek létszáma az 1989-es népszámlálás óta összességében radikálisan csökkent. Vannak azonban örvendetes kivételek is, néhány, még a finnugor népeken belül is kis lélekszámú nép (hanti, manysi, nyenyec, szölkup, enyec, ill. oroszországi lapp) esetében.

Az 1989-es és a 2002-es népszámlálás között bekövetkezett változásokat a táblázat mutatja be:

Nép 1989 2002 %
mordvin 1 073 000 845 000 -21%
udmurt 715 000 637 000 -11%
mari 643 000 605 000 -6%
komi-zürjén 337 000 293 000 -13%
komi-permják 147 000 125 000 -15%
karjalai 125 000 93 000 -26%
vepsze 12 000 8000 -33%
hanti 22 000 29 000 +32%
manysi 8000 12 000 +50%
kolai lapp 1800 2000 +11%
nyenyec 34 000 41 000 +21%
szölkup 3600 4000 +11%
nganaszan 1300 1000 -31%
enyec 200 300 +50%
Összesen 3 122 900 2 695 300 -13,7%

 

Ha ugyanezt a csökkenési, ill. növekedési ütemet prognosztizáljuk a következő közel száz esztendőre, akkor az uráli népek létszáma 2093-ban (a legutóbbi két népszámlálás között eltelt 13 éves ciklusokat feltételezve) így alakul (a számok mindenütt 1000-ben értendők):

Nép 1989 2002 2093
mordvin 1 073 000 845 000 182 000
udmurt 715 000 637 000 282 000
mari 643 000 605 000 393 000
komi-zürjén 337 000 293 000 110 000
komi-permják 147 000 125 000 40 000
karjalai 125 000 93 000 12 000
vepsze 12 000 8000 460
hanti 22 000 29 000 201 000
manysi 8000 12 000 210 000
kolai lapp 1800 2000 4100
nyenyec 34 000 41 000 160 000
szölkup 3600 4000 8200
nganaszan 1300 1000 80
enyec 200 300 5400
Összesen 3 122 900 2 695 300 1 608 240

Azaz, közel felére csökken az uráli népek összlétszáma. Ezen belül radikálisan csökken az európai területeken élő finnugor népeké, viszont jelentősen megnő a Nyugat-Szibériában élő nyelvrokonoké. A nyelvhasználat kérdésére később még visszatérek.

 

3. A nyelvi helyzet

3.1. A nyelv mint identitáshordozó

A nyelv az egyik, ha nem a legfontosabb identitáshordozó, s fordítva: a nyelvi identitás az etni(ci)tás kialakulásának lényeges alapja. Éppen ennél a tulajdonságánál fogva a nyelv a nemzeti kohézió és szolidaritás erős eszköze (Necak Lük 2003, 156.)

 

3.2. Az anyanyelv és az anyanyelvválasztás

A kis népek és nemzeti kisebbségek általában két- vagy többnyelvűek. Esetükben a népesség lélekszáma és az anyanyelvet választók/vállalók száma nem mindig esik egybe. Az anyanyelv-választás függ a nyelv státuszától. Az anyanyelv státusza viszont függ

  • a közösség létszámától,
  • a közösség öntudatától,
  • a közösség politikai, közigazgatási státuszától,
  • a politikától (pl. nyelvtörvény megléte és annak érvényesülése),
  • a nyelv fejlettségétől.

Az 1989-es és a 2002-es népszámlálás során megfigyelhető nyelvhasználati arányok, ill. ezek extrapolálása 2093-ra:

Nép 1989 2002 különbség 2093
mordvin 740 000 (69%) 615 000 (73%) +4% 182 000 (100%)
udmurt 506 000 (71%) 464 000 (73%) +2% 245 000 (87%)
mari 527 000 (82%) 488 000 (81%) -1% 291 000 (74%)
komi-zürjén 239 000 (71%) 217 000 (74%) +3% 105 000 (95%)
komi-permják 105 000 (71%) 94 000 (74%) +3% 38 000 (95%)
karjalai 61 000 (49%) 53 000 (57%) +8% 12 000 (100%)
hanti 14 000 (64%) 14 000 (48%) -16% ---
manysi 3000 (38%) 3000 (25%) -13% ---
nyenyec 27 000 (79%) 32 000 (78%) -1% 114 000 (71%)
szölkup 1700 (47%) 2000 (50%) +3% 5800 (71%)
Összesen 2 223 700 1 982 000 241 700 992 800

Azaz az uráli nyelveket beszélők száma a jelenleginek a felére csökken, s ebben az évszázadban több uráli nyelv is eltűnik. Különösen szembeötlő a létszámban – elvileg – erősen gyarapodó hanti és manysi nép nyelv-vesztése, ami természetesen maga után vonja az identitás elvesztését is.

Nincsenek részletes korosztályi kimutatások a nyelvet használók megoszlásáról. Feltételezhető azonban, hogy a valamely finnugor nyelvet anyanyelvként használók elsősorban a legidősebb korosztályból kerülnek ki, s minél fiatalabb egy nemzedék, annál kevésbé használja finnugor anyanyelvét. A helyzetet egy piramissal lehet szemléletesen ábrázolni: 

 

3.3. A nyelv státusza

A nyelv státusza rendszerint a beszélő csoport önértékelésével függ össze, ami viszont függ a nyelvhasználati területektől és azoknak lényegétől a beszélő szempontjából (pl. irodalmi nyelv, vallási tevékenység nyelve, lingua franca) (Rannut et al. 2003, 109.) Egyetlen népcsoport nyelvének és anyanyelvű kultúrájának nincs esélye a fennmaradásra és a fejlődésre, ha a nyelvet nem használják a tömegtájékoztatásban, valamint otthon és az iskolában (Vento 2002, 112.).

Ha egy nyelv egy másik nyelv funkcióit egyre több területen veszi át, ez a kiszorított nyelv szókészleti és grammatikai leépüléséhez vezethet, szélsőséges esetben annak kihalását is okozhatja (Rannut et al. 2003, 106.) A nyelv kihalásának szociális okai: erős kulturális nyomás, a nyelv presztízsének csökkenése beszélőinek szemében, negatív viszonyulás a nyelvhez és/vagy beszélőihez, modernizáció és a nyomában a hagyományos életforma és élettér elhagyása (ez tapasztalható az egykori Szovjetunió és a mai Oroszország északi népeinek helyzetében) (i. m. 173.). A nyelvi ökológia fontos megállapítása, hogy a nyelvhasználat szorosan kapcsolódik a territóriumhoz, azaz az őslakosság nyelve a saját történelmi terület nélkül nem marad fenn.

A nyelvhalál nem jelenti okvetlenül a nyelv leépülését, egy nyelv eltűnhet a maga teljes grammatikai és szókészleti szerkezetével, ha a beszélő közösség más nyelvre tér át (Rannut et al. 2003, 174.)

A nyelv fennmaradásában a beszélőközösség létszáma játszik bizonyos szerepet, de nem ez a döntő tényező.

Hadd idézzek néhány példát a – ma még – nagyobb lélekszámú oroszországi finnugor népek nyelvi helyzetével kapcsolatosan:

A Komi Köztársaságban felnőtt egy teljes nemzedék (a 30 év alatti nemzedék, a lakosság 56,9%-a), amelyik nem ismeri anyanyelvét, nem érdekli népe történelme és kultúrája (Saveljeva 2002, 89.).

Az udmurt nyelv gyakorlatilag a falusi lakosság nyelvévé és „konyhanyelvvé” változott. Az 1960-as években Izsevszkben a boltok és a szolgáltató egységek felirata kétnyelvű volt, az 1980-as évek végén egyetlen udmurt nyelvű táblát sem lehetett már találni. Főként az ifjúság körében hanyatlott a nemzeti nyelv használata, mivel az udmurt nyelv nem kapott helyet a kultúrában (Krasilnikov 2002, 98.). Anyanyelvű oktatás csak alsó tagozat keretében folyik, a felső tagozaton az udmurt csak mint tantárgy tanulható.

Mindemellett vannak törekvések a nemzeti elit képzése érdekében az udmurt nyelvnek a középfokú oktatásba történő bevezetésére. A felsőoktatásban az udmurt és a finnugor szakon udmurtul, a többi szakon oroszul folyik az oktatás . Udmurt iskolák csak a falvakban vannak, a városokban egyáltalán nincsenek. Jó hír viszont, hogy az utóbbi években az óvodákban elterjedt az udmurt nyelv, városokban is (Kelmakov 2002, 54–55.)

A Mari Köztársaságban a mari nyelv gyakorlatilag csak néhány falusi elemi iskolában az oktatás nyelve (Kudrjavceva-Sabykov 2002, 17). Gyakorlatilag leállt a tankönyvek írása és kiadása, s a tankönyvek hiánya a mari nyelv oktatásának egyik legfőbb akadálya; ez váltja ki a szülők részéről is a mari nyelvvel szemben az ellenállást (i. m. 40–41.).

A mari iskolások több mint 30%-a válaszolta, hogy otthon oroszul beszélnek, s hogy őket nem érdeklik a mari nyelvű könyvek (i. m. 12).

A Mordvin Köztársaságban nagy ellenállás után fogadta el a parlament a nyelvtörvényt. Ennek szövege nagyon bizonytalan, sok kibúvóra ad lehetőséget. A törvényt követő nyelvi és kulturális programban sokat foglalkoznak a nyelv kutatásával, lényegesen kevesebbet a mordvin nyelvnek a szélesebb közönség közötti elterjesztésével (Saarinen 2003, 93.). 

 

3.4 Nyelvi jogok, kisebbségi emberi jogok

Az anyanyelvhez kapcsolódnak a fontosabb egyéni és kollektív jogok, pl. a nyelv használatának, művelésének, továbbhagyományozásának joga

Skutnabb-Kangas és Phillipson szerint: a nyelvi emberi jogok két alapvető jogot foglalnak magukban:

  • jog az állam hivatalos (irodalmi) nyelvének megtanulásához,
  • jog az anyanyelvhez, azaz az anyanyelvi identitáshoz, oktatáshoz és közszolgálatokhoz (Skutnabb-Kangas – Phillipson 1994, 71.).

Az európai nyelvpolitikának szentelt 2001-es bécsi konferencia bevezetőjében hangsúlyozzák, hogy az (európai) intézményrendszerekhez való egyenlő hozzájutás és a – legalább passzív – választójog csak az anyanyelven lehetséges (de Cillia-Krumm-Wodak 2003).

Hadd idézzem ezzel kapcsolatban néhány nemzetközi dokumentum megállapításait:

  • Az ún. koppenhágai dokumentum (Document of the Copenhagen Meeting of the Conference on the Human Dimension of the CSCE – 1990) kijelenti, hogy a kisebbségi népeknek joguk van etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, joguk van az önkéntes és nyílt segítséghez az oktatási tevékenység számára, joguk van, hogy akaratuk ellenére ne asszimilálódjanak. - Az 1994-es kisebbségvédelmi keretegyezmény (the Framework Convention for the Protection of National Minorities) hangsúlyozza, hogy a kisebbségek védelme nem csupán az állam belügye
  • A nyelvi biztonságra vonatkozó kollektív jog más csoportok számára kötelezővé teszi, hogy ne alkalmazza előnyeit (pl. számbeli fölényét vagy politikai dominanciáját) a szóban forgó nyelv korlátozására vagy betiltására
  • A hágai és az oslói ajánlások között szerepel, hogy a kisebbségi népeknek a közoktatás minden szintjén biztosítani kell az anyanyelvű oktatást (kétnyelvű tanárok bevonásával; s ehhez biztosítani kell a megfelelő pedagógusok képzését).

F. De Varennes (1996: 168.) a kisebbségi jogok alábbi összefoglaló felsorolását dolgozta ki:

  • a nyelvi kisebbség joga az anyanyelvű oktatáshoz; az anyanyelvű oktatási intézmények alapításához és fenntartásához, amelyekben az anyanyelvet a kisebbség akarata szerinti mértékben kell az oktatás nyelveként használni;
  • a nyelvi kisebbség joga az anyanyelv használatához a kulturális, szociális és politikai szervezetekben;
  • jog a kisebbségi nyelvű személy- és helynevekhez;
  • jog a saját íráshasználathoz a magánszférában;
  • jog a kisebbségi nyelvű médiumokhoz;
  • jog a kisebbségi nyelv használatához otthon és a nyilvánosság előtt.

Hogyan érvényesülnek az oroszországi uráli népek körében az egyetemes nyelvi jogok? A kérdésre a választ a Barcelonai Nyilatkozat (1996) néhány cikkelye alapján adhatjuk meg, zárójelben + vagy – jellel jelezve, érvényesül-e az adott cikkely az oroszországi uráli népek esetében.

Nyelvi törvénnyel a tagköztársasági státuszt elnyert uráli népek rendelkeznek, a többiek nem. A nyelvtörvény kimondja, hogy az adott köztársaság területén a tituláris nemzet nyelve az orosszal együtt, de primus inter pares, államnyelv. A jog és a gyakorlat azonban – különböző okokból – általában nagyon távol áll egymástól.

Néhány cikkely a Nyilatkozatból:

[+]

  • 3. cikkely: az anyanyelvhasználat joga a tömegtájékoztatásban;
  • 9. cikkely: a nyelvi rendszer törvénybe iktatása, szabványosítása, megőrzése, fejlesztése, támogatása;
  • 18. cikkely: a Parlamenteknek hivatalosként kell elfogadniuk az általuk képviselt területen történelmileg beszélt nyelv(ek)et.

[–]

  • 3. cikkely: az anyanyelv használata a kormányzati szervek részéről;
  • 47. cikkely: jog a nyelv használatára minden társadalmi-gazdasági tevékenységben;
  • 48. cikkely: jog minden dokumentum (űrlapok, csekkek, szerződések, számlák stb.) anyanyelvi kiadására. 

 

3.5. Nyelvpolitika

Bár az oroszországi finnugor köztársaságok elfogadták a maguk nyelvtörvényét, amelyik – elvileg – biztosítja a tituláris nemzet nyelvének a köztársaság határain belül az államnyelvi jogokat, azonban – mint fentebb láttuk – e törvények érvényesülése meglehetősen korlátozott. Mindeddig nem léptek életbe a különböző (oroszországi) köztársaságok nyelvtörvényével kapcsolatos jogi standardok, s ez az orosz nyelv folyamatos expanzióját segíti elő (Rannut et al. 2003, 198).

Az angol nyelv világszerte megfigyelhető előretörése magával hoz egyféle kulturális arroganciát, nyelvi imperializmust (Kettemann 2003, 154). Hasonló tapasztalatok figyelhetők meg az orosz nyelv és az oroszországi kisebbségi nyelvek (és kultúrák) viszonyában.

Egészséges oroszországi identitás akkor jöhet létre, ha az állam polgárai ebben a megtalálják saját nyelvüket és kultúrájukat. Ha ennek nem jönnek létre a feltételei, felerősödnek a negatív folyamatok, s nacionalisztikus ideológiák nyerhetnek teret. 

 

3.6. Nyelvfejlesztés

A nyelvfejlesztés legfontosabb kérdése annak eldöntése, hány nyelve legyen egy-egy finnugor népnek. A komi és a komi-permják, a mezei és a hegyi mari, az erza és a moksa nyelv megkülönböztetése véleményem szerint mesterséges, s még nyelvészetileg sem indokolható. A megkülönböztetésnek lehetnek ugyan történelmi, etnikai s részben talán nyelvi alapjai is, a nemzet, a nemzeti nyelv és a nemzeti kultúra megőrzése érdekében, a divide et impera elv kivédése miatt törekedni kell az egy nemzet – egy nyelv állapot megteremtésére.

Az oroszországi uráli nyelvek jelenlegi állapotukban nem felelnek meg az államnyelvvel szemben támasztott követelményeknek. A nagyobb lélekszámú és legalább autonóm körzettel rendelkező uráli népek esetében a nyelv alkalmas arra, hogy szépirodalom, sajtó jelenjen meg rajta, hogy iskolai oktatás nyelve (vagy legalább tárgya) legyen, ám mindazokon a területeken, ahol különleges szókincsre van szükség (pl. politika, közigazgatás, tudomány), a beszélők automatikusan áttérnek az orosz nyelv használatára.

Ezért elengedhetetlen, hogy meginduljon, illetve tovább folytatódjon a szakszókincs, a terminológia megalkotása, hogy a nyelv alkalmas legyen az élet minden területén a kívánt funkciók ellátására. A nyelvhasználat korlátozása (pl. csak a folklórra, kultúrára) a legtöbb esetben visszafordíthatatlan – negatív – folyamatokat indít el a nyelv szakmai kommunikációra való alkalmasságát illetően (Galinski 2004)

A nyelvfejlesztés szakmai megvalósítása mellett változtani kell a nyelvek lélektani státuszán is. Az imázsteremtés a státusztervezés lényeges eleme: ez megteremti a nyelvtervezés kedvező pszichológiai hátterét (Rannut et al. 2003, 215). Erre különösen olyan nyelvek esetében van erre szükség, amelyek valamilyen oknál fogva alacsony értékrendűek. A nyelv szociális elfogadottságának megváltoztatása érdekében emelni kell a nyelv presztízsét. A különböző finnugor népeknél szerzett tapasztalatok alapján azt látjuk, hogy nagy munkát kell végezni annak érdekében, hogy az anyanyelv iránti szeretetet elérjék és megszüntessék a nemzeti nihilizmust (Kudrjavceva-Sabykov 2002, 12.). Az anyanyelvét egymás között és a nyilvánosság előtt is tudatosan felvállaló értelmiség és az anyanyelvükön felszólaló politikusok sokat tehetnek a nyelv presztízsének megteremtéséért. Ha a nyelv használata egyre több területről kiszorul, előbb-utóbb teljesen meg fog szűnni. Ezt máris tapasztaljuk mind a fiatalság, mind a humán értelmiség és a politikusok körében. 

 

4. Az ifjúság a jövő záloga

A negatív tendenciák ellenére nem reménytelen az oroszországi finnugor népek jövője. Ez azonban csak akkor több egy megalapozatlanul optimista kijelentésnél, ha

  • a politika a nemzetközi jogi normák szellemében bánik a kisebbségekkel,
  • az érintett népek felhagynak nihilista, depresszív, önromboló magatartásukkal, és nyelvük, kultúrájuk, s így népük megmentése, revitalizációja érdekében egészséges öntudatot alakítanak ki (ld. a szomszédságukban élő tatárok, csuvasok, baskírok példáját),
  • a finnugor népek nemzetközi példákat követve (ld. pl. Írország, Wales) szinte az alapokról újraszervezik az anyanyelvi oktatást az általános iskolától az egyetemig, az anyanyelvű sajtót, az anyanyelvű közigazgatást, az anyanyelvű tudományos életet.

A megújulási folyamatban alapvető szerepe van az ifjúságnak, az értelmiségnek, s főként a fiatal értelmiségnek. 

 

4.1. Nemzetközi normáknak megfelelő új politikai magatartás

A kongresszus figyelmébe ajánlom a 2001-ben elfogadott bécsi manifesztumot (Wiener Manifest zur europäischen Sprachpolitik), amelynek megállapításai és javaslatai kitűnően alkalmazhatók volnának – politikai akarat megléte esetén – az oroszországi kisebbségekkel kapcsolatban is.

Idézek néhány alapelvet oly módon, hogy az ’európai’ jelzőt ’oroszországi’-ra, az ’angol nyelv’-et ’orosz nyelv’-re, az ’Európai Unió’-t ’Orosz Föderáció’-ra cseréltem:

  • „Az oroszországi egység kialakítása csak az oroszországi többnyelvűség megtartása és támogatása mellett lehetséges. Egyrészt a demokratikus jogok nem köthetők idegennyelv-ismeretre, másrészt a kölcsönös megértés az együttélés feltétele.”
  • „Nincs ellentmondás egy lingua franca (többnyire az orosz) bizonyos munkaterületeken való használata és egy eleven többnyelvűség más területeken való használata között …”
  • „Oroszország számos kulturális eredménye szorosan összefügg a sajátos nyelvekkel és a kultúrtörténeti hagyományokkal. Az ezekről a nyelvekről és azok hozamáról való lemondás Oroszország kulturális sokszínűségének súlyos korlátozását és elszegényedését eredményezi …”
  • „A többnyelvűség biztosítása egyfelől az iskolák, a felsőoktatási intézmények és a továbbképzés feladata, másfelől a kormányok kötelessége… Nagyon fontos elem a meglévő nyelvi gazdagság megőrzése és felhasználása…”

Az alapelvek után következzen néhány ajánlás a bécsi manifesztumból:

  • Biztosítani kell „valamennyi állampolgárnak a saját nemzeti és kisebbségi nyelv elsajátításához és használatához való jogát.”
  • Az Orosz Föderációt „felszólítjuk, hogy a többnyelvűséget a saját gyakorlatában hitelesebben valósítsa meg”.
  • „A tudományos életben biztosítani kell, hogy a több tudományterületen lingua francaként használt orosz nyelv mellett a mindenkori nemzeti nyelv mint tudományos nyelv fennmaradjon és tovább fejlődhessen. Legalább a bölcsészettudományok területén legyen ez központi előfeltétel a mindenkori tudományos élet fenntartása szempontjából…” 

 

4.2. Etnikai nihilizmus helyett etnikai/nemzeti öntudat

Az oroszországi finnugor népeknek van mire büszkének lenniük. A legújabb kutatások szerint az észak-eurázsiai térség európai és nyugat-szibériai területeinek a mai finnugor és szamojéd népek ősei az őslakói, azaz egy-két tízezer esztendős múlttal, tehát nyelvvel és kultúrával rendelkeznek. Ők adtak nevet a térség folyóinak, tavainak. Ők teremtették meg a térség meghatározó anyagi és szellemi kultúráját. Az utóbbi évszázadokban sikeresen alkalmazkodtak – nem feladva ősi nyelvüket és hagyományaikat – a modernebb korok követelményeihez. A permi írásbeliség a magyar után a legrégibb írásbeliség. Népeink számos nemzetközileg is ismert művészt, írót, kutatót és sportolót adtak a világnak. Őrizzük meg ezeket az értékeket, s gyarapítsuk számukat. 

 

4.3. Az anyanyelv mindenek előtt

Az anyanyelv művelése, ápolása a családban kezdődik, s az iskolában folytatódik. Hatékonyságát a megfelelő iskolarendszer tudja garantálni, olyan iskolarendszer, amelyik nem mossa össze az anyanyelven oktató, az anyanyelvet oktató és az anyanyelvi fakultatív foglalkoztatást nyújtó iskolákat – ahogy a fentebb már idézett politikai irat megfogalmazója tervezi.

Az iskola hatékony működését a szükséges feltételek megteremtésével (anyanyelven tanítani tudó pedagógusok, megfelelő szintű, anyanyelven megírt tankönyvek) biztosíthatják. Az oktatás segít az új fogalmak anyanyelvi kifejezéseinek elterjesztésében, s így a gyakorlatba ülteti át a terminológia-alkotás eredményeit.

Meghatározó a szülők hozzáállása. A szülők negatív hozzáállása az anyanyelvhez megfosztja a gyermeket a motivációtól és negatívan befolyásolja tanulmányi eredményét (Vento 2002, 114.; Rannut et al. 2003, 72.). Változtatni kell a vegyes házasságokban a nyelvhez, kultúrához való viszonyon. A kétnyelvű családokban törekedni kell arra, hogy a gyermekek mindkét szülő nyelvét megtanulják. A jelenlegi tapasztalat azt mutatja, hogy csak a finnugor nyelvű lakosság kétnyelvű, az oroszok gyakorlatilag egynyelvűek.

Az anyanyelv megőrzésében és fejlesztésében a sajtónak rendkívül fontos szerepe és felelőssége van.

 

4.4. Az értelmiség, a fiatal értelmiség szerepe

Addig azonban, amíg az egész – vagy legalább a humán – értelmiség nem áll ki az anyanyelve mellett, s saját magatartásával nem mutat példát, a helyzetben nem várható lényeges javulás. Gondolkozzunk el azon, a jelen lévő értelmiségiek, politikusok közül hányan használják a mindennapi gyakorlatban anyanyelvüket, hányan gondoskodtak arról, hogy gyermekeik elsajátítsák őseik nyelvét. E téren nekem rosszak a tapasztalataim.

Vannak viszont kellemes, s a jövő szempontjából sokat ígérő élményeim is:

  • Finnugor egyetemi városokban járva nagy megelégedéssel tapasztaltam, hogy a finnugor nyelvű színházi előadások közönsége jórészt fiatalokból verbuválódik, akik értik és igénylik az anyanyelvű színházat.
  • Kialakulóban van az az ifjú értelmiségi réteg, amelyik tudatában van annak, hogy miért fontos az anyanyelv. Felmérések azt mutatják, hogy bár a fiatalok egyre kevésbé tudják szüleik finnugor nyelvét, az ifjú értelmiség viszont még jól ismeri, s akarja is ismerni az anyanyelvét.

Támogatni kell az ifjúságnak az anyanyelv és ősei kultúrája iránti igényét. Ehhez

  • A politikusoknak kedvező politikai, lélektani és gazdasági feltételeket kell teremteniük. Első lépésként össze kellene állítani azoknak az állami hivataloknak a jegyzékét, amelyekben megkövetelik mindkét államnyelv ismeretét (Saveljeva 2002, 90).
  • A szakembereknek – nyelvészeknek, s a különböző tudományterületek művelőinek – össze kell fogniuk a nyelv fejlesztése érdekében.
  • A gyermekek számára vonzó anyanyelvi programokat kell összeállítani (kihasználva a számítógép, az internet lehetőségeit).
  • A világirodalom gyöngyszemeit le kell fordítani az anyanyelvre.
  • Az idegen nyelvű filmeket szinkronizálni kell az anyanyelvre, s a javaslatok sorát lehetne még folytatni (Kudrjavceva-Sabykov 2002, 16).

Kétségtelenül gond a rendkívül kedvezőtlen demográfiai helyzet. Ez nem csupán oroszországi jelenség. A közelmúlt magyar példája mutatja, hogy a kedvezőtlen tendencia lelassítható, ha megteremtik a családalapítás kedvező lélektani és anyagi feltételeit. Ezen a helyzeten a politika és – természeti okokból fakadóan – a fiatalság képes változtatni. A jelenleg kétségtelenül kedvezőtlen piramist az öntudatos fiatalság képes lesz a talpáról a csúcsára állítani:

Ehhez kívánok kedvező feltételeket, erőt, önbizalmat, s ajánlom fel az önálló államiságú finnugor népek erkölcsi és szakmai segítségét.

Köszönöm a figyelmet. 

(Pusztay János)    

___________________________

Források

  1. Argumenty i fakty (2004. 06. 09.) (–> suri.ee <– Kansan Uutiset 2004. 06. 10.)
  2. de Cillia – Krumm – Wodak (2003): de Cillia, Rudolph - Krumm, Hans-Jürgen - Wodak, Ruth: Vorwort. Die Kosten der Mehrsprachigkeit – Der Preis der Einsprachigkeit. – In: Die Kosten der Mehrsprachigkeit. Wien 2003, 7–8. Wien 2003
  3. Document of the Copenhagen Meeting of the Conference on the Human Dimension of the CSCE – 1990
  4. Framework Convention for the Protection of National Minorities – 1994
  5. Galinski, Christian (2004) – UNESCO 2004
  6. Kauppala, Pekka (2003): Venäjän kansallisten alueitten tulevaisuus aluelaajennushankkeessa. – Alkukoti 2003 (nro 5), Helsinki, 13–16.
  7. Kelmakov, Valej (2002): Udmurttien nykytilanteesta. – In: Marja Lappalainen (toim.): Sukukansapäivien satoa. Kirjoituksia ja puheenvuoroja suomalais-ugrilaisuudesta. Castrenianumin toimitteita 57, Helsinki 2002, 49–58.
  8. Kettemann, Bernhard (2003): For the globalisation of multilingualism. – In: Die Kosten der Mehrsprachigkeit. Wien 2003, 153–155.
  9. Krasilnikov, Aleksej (2002): Kansallispoliittinen tilanne Udmurtiassa 1990-luvun puolivälissä – In: Marja Lappalainen (toim.): Sukukansapäivien satoa. Kirjoituksia ja puheenvuoroja suomalais-ugrilaisuudesta. Castrenianumin toimitteita 57, Helsinki 2002, 97–104.
  10. Krumm, Hans-Jürgen (2003): Hat Sprachenvielfalt nach der Erweiterung der Europäischen Union noch eine Chance? – In: Die Kosten der Mehrsprachigkeit. Wien 2003, 71–80.
  11. Kudrjavceva–Sabykov (2002): Kudrjavceva, R. A. – Sabikov, V. I.: Reszpublika Marij El: jazikovaja szituacija i jazikovaja polityika v szfere obrazovanyija. Russzkij jazik v formirovanyii mezsetnyicseszkoj szolidarnosztyi (Regionalnie aszpekti jazikovoj szituacii v Rosszii i blizsnyem zarubezsje) – Moszkva, Izdatyelsztvo Rosszijszkovo unyiverszityeta druzsbi narodov, 2002, 48.
  12. Lallukka, Seppo (2002): Yksi vai kaksi Komin kansaa? – In: Marja Lappalainen (toim.): Sukukansapäivien satoa. Kirjoituksia ja puheenvuoroja suomalais-ugrilaisuudesta. Castrenianumin toimitteita 57, Helsinki 2002, 64–69.
  13. Nećak Lük, Albina (2003): Global language of science from a national language pespective. – In: Die Kosten der Mehrsprachigkeit. Wien 2003, 156–158.
  14. Rannut et al. (2003): Rannut, Mart – Rannut, Ülle – Verschik, Anna: Keel / v?im / ühiskond Tallinn
  15. Saarinen, Sirkka (2003): Sprachgesetze und Neologismen bei den wolgaischen und permischen Völkern. – In: Gerson Klumpp und Michael Knüppel (Hrg.): Die ural-altaischen Völker. Identität im Wandel zwischen Tradition und Moderne. VdSUA 63, 2003, 91–97.
  16. Saveljeva, Eleonora (2002): Venäjän suomalais-ugrilaisten kansojen kielilainsäädännöstä ja kansallisista kouluista. – In: Marja Lappalainen (toim.): Sukukansapäivien satoa. Kirjoituksia ja puheenvuoroja suomalais-ugrilaisuudesta. Castrenianumin toimitteita 57, Helsinki 2002, 86–96.
  17. Skuttnab-Kangas – Phillipson (1994): Linguistic human rights, past and present. – In: Skutnabb-Kangas, Tove – Phillipson, Robert (eds.): Linguistic Human Rights: Overcoming Linguistic Discrimination Berlin, New York: Mouton de Gruyter, 71–110.
  18. de Varennes, Fernand (1996): Language, Minorities and Human Rights The Hague, Boston, London: Martinus Nijhoff Publishers, 1996
  19. Vento, Urpo (2002): Käytännön sukukansaohjelmaa. – In: Marja Lappalainen (toim.): Sukukansapäivien satoa. Kirjoituksia ja puheenvuoroja suomalais-ugrilaisuudesta. Castrenianumin toimitteita 57, Helsinki 2002, 111–116.
  20. Wiener Manifest zur Europäischen Sprachpolitik. – In: Die Kosten der Mehrsprachigkeit. Wien 2003, 9–12.
  21. Wodak, Ruth: Auf der Suche nach europäischen Identitäten: homogene und/oder multiple sprachliche Identitäten? – In: Die Kosten der Mehrsprachigkeit. Wien 2003, 125–134.
  22. Zorin (2002): Zorin, V. Ju.: Rosszijszkaja Federacija: problemi, formirovanyija etnokulturnoj polityiki. Moszkva, Russzkij mir, 2002, 63.