ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

Nyelvrokonság-elméletek

nyomtatható változat

Forrás: R-TA: 91–102, 123–124.

Szakirodalom:

Nyelvrokonságábrák − képtár

Az elméletek a 19. század 2. felében születtek, az összehasonlító történeti nyelvészet nagy korszakában. 

 

1. August Schleicher (1821−1868) − családfaelmélet

1859: Darwin: A fajok eredete. A mű nagy hatást gyakorolt a korabeli gondolkodásra, mivel összefüggésekre mutatott rá, a dolgok között fejlődési sort feltételezett.

1860: Darwin műve németül is megjelent. Schleicher olvasta, a német nyelvről és az indoeurópai nyelvekről 1859-ben és 1861-62-ben írt műveiben már hangsúlyozta, hogy a nyelvtudomány természettudományos jellegű. Nagyra értékelte Darwin művét, megpróbálta gondolatmenetét átvenni.

1863: August Schleicher: A darwini elmélet és a nyelvtudomány (magyar kiadása: Darwin és a nyelvtudomány címen, 1878).

Elméletét maga Darwin kapcsolta össze a nyelvekkel: „Megérdemli, hogy az osztályozásról elfogadott ezen nézetet a nyelvek által is világosítsuk. Ha az embernek egy teljes leszármazási táblázata, vagyis családfája állana előttünk: az emberi válfajoknak genealógiai beosztása a legjobb osztályozást szolgáltatná az egész világon ma használatban levő különböző nyelvekre nézve… Az is lehetséges azonban, hogy valamely régi nyelv igen keveset változott, és csak kevés új nyelvnek adott létet; míg ellenben más nyelvek, az elterjedés, elszigeteltség és a különböző közös eredetű rasszok műveltségi állapota következtében nagyban megváltoztak, és így számos új tájszólásnak és nyelvnek adtak létet. Az ugyanazon törzsből származott nyelvek közötti különbség különböző foka az egymásnak alárendelt csoportok által volna kifejezhető; azonban a leghelyesebb, sőt egyedül lehetséges berendezés mégiscsak a genealógiai lehetne; ez pedig szigorúan természetes lenne, amennyiben az valamennyi, már kihalt, és még élő újabb nyelveket a legközelebbi rokonság útján kötne össze egymással, és mindenik nyelvnek kifejlődési menetét és eredetét is kimutatná.” (Darwin: A fajok eredete. Bp. 1873. II. 246−247.)

Schleicher gondolatai Darwin nyomán:

  • Darwin tanai alkalmazhatók a nyelvtudományra (Darwin: „a leszármazás közössége azon rejtett kötelék, melyet a természetvizsgálók öntudatlanul is kerestek…”).
  • Schleicher úgy vélte, hogy a nyelveket is a leszármazás rejtett köteléke kapcsolja össze.
  • A nyelv természeti organizmus, a nyelv fejlődésébe az emberi akaratnak nincs beleszólása.
  • Nem volt egyetlen ősnyelv (korábban Európában a hébert − a Biblia nyelvét − tartották minden nyelvek ősének).
  • Az eltérő nyelvi jelenségek külső körülmények hatására jönnek létre.
  • Két rokon nyelv annál régebben vált el egymástól, minél nagyobb köztük a nyelvi távolság.
  • Az egyes nyelvcsaládok közös ősnyelve, az alapnyelv valóban létező, beszélt nyelv volt.

Schleicher alkalmazta a darwini leszármazási ábrát az indoeurópai nyelvekre, megalkotva ezen nyelvek családfáját, ezzel megszületett a családfaelmélet.

Schleicher vezette be a nyelvészetben ma is használatos metaforákat: nyelvcsalád, rokonság, nyelvfejlődés, nyelvi leszármazás.

 

Az uráli nyelvek családfája

 

2. Johannes Schmidt (1843−1901) − hullámelmélet

Schmidt 1872-ben megjelent művében (Az indogermán nyelvek rokonsági viszonyairól) tárgyalta azokat a nyelvi jelenségeket, amelyek szerinte szétfeszítik a családfaelmélet kereteit. A problémára szinte vele egyidőben felfigyelt Pictet és Schuchardt is, mégis a hullámelméletet Schmidthez kapcsolják, ő volt legalaposabb kifejtője.

Az elmélethez tartozó metafora Schuchardt megfogalmazásában: „Egy kép teheti érzékletessé ezeket a bonyolult viszonyokat. Képzeljük el magunknak a nyelvet, mint egy vizet lapos tükörrel; ez úgy kerül mozgásba, hogy különböző helyeken hullámközpontok képződnek, amelyeknek rendszere, a bennük ható kisebb vagy nagyobb erők intenzivitásának mértéke szerint keresztezi egymást.”

Schmidt elméletének fő vonásai:

  • Az egyes indoeurópai nyelvi alcsoportok között vannak átmeneti nyelvek, illetve alcsoportok. Ez ellentmond a családfának, mert azon modell szerint, ha az ágak szétválnak, utána már nincs kapcsolat köztük.
  • El kell vetnünk a másodlagos, köztes alapnyelvek feltételezését.
  • Az alapnyelv nem lehetett egységes, nyelvjárásokra oszlott.
  • A kikövetkeztetett nyelvi alakok egyidejűsége nem állapítható meg, az alapnyelvnek nemcsak nyelvjárásai, hanem története is volt.
  • Az alapnyelv fikció, nem történeti valóság.  

 

3. Hugo Schuchardt (1842−1927) − szivárványelmélet

Schmidthez hasonlóan ő is Schleicher tanítványa volt.

1870: habilitációs előadás a román nyelvjárások (= neolatin nyelvek) osztályozásáról (nyomtatásban csak 1900-ban jelent meg).

Schuchardt elméletének fő vonásai:

  • A földrajzilag egymáshoz közelálló nyelvek annál jobban keverednek, minél nagyobb köztük a nyelvi hasonlóság.
  • Sohasem létezett egységes spanyol, francia vagy pl. lombard nyelv, ezért nem tételezhetjük fel, hogy a latin feloszlott spanyolra, franciára stb., s azok tovább osztódtak. Tehát a „román” nyelvek fejlődése és kialakulása nem írható le a családfamodell segítségével.
  • Schuchardt a valóság sokfélesége mellett érvelt, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenségek nem osztályozhatók egyértelműen

Az elmélethez tartozó metafora: „A román nyelvek egész területe fehér volt, amely különböző árnyalatokon, átmeneteken keresztül felvette a szivárvány összes színeit, ahogy a fehér szín is felbomlik összetevőire. Ha Dél-Olaszországból elindulnánk, eljuthatunk úgy Észak-Franciaországba, hogy sohasem érintünk két olyan szomszédos falut, amelyek egymást nem értenék. A szivárvány színei is ugrás nélkül mennek át egymásba.”

 

Az elméletek értékelése

  1. Nem azonos történeti mélységek megjelenítésére alkalmasak: a családfaelmélet hosszabb időtartamot fog át, nagyobb vonalakban tekinti át a nyelvi fejlődést, míg a másik kettő a mikrojelenségekre próbál figyelni. A Saussure-i terminológiával a családfaelmélet szinkrón, a másik kettő diakrón nyelvi folyamatokat ábrázol.
  2. A szivárványelmélet a megfogalmazott metaforában nevezhető lineáris hullámelméletnek is, hiszen nem egy területet kell össze-vissza bejárnunk, s úgy érzékelnünk a nyelvi összefüggéseket, hanem határozottan haladunk valahonnan valahová (Dél-Olaszországból Észak-Franciaországba).
  3. Az igazi a családfa- és a hullámmodell összedolgozása lenne (van példa ilyen kísérletre).